Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-16 / 11. szám
2. oldal. 1912. március 16 Evangélikus Lap. 11. sz. zott, a volt miniszter ígérete pedig az utódot nem kötelezi. Van-e valakinek még arra reménye, hogy trónváltozás esetén és a hadügyi költségek előre látható emelkedése és a klerikalizmus terjeszkedése mellett a bőség szaruja a protestánsok részére a jövőben bővebben fog ontani? Nekünk nincs. Ergo, magunknak kell a fizetések rendezéséről gondoskodni. A múlt évi egyetemes gyűlés elvben már megteremtette a lelkészfizetésrendezési alapot és ebbe egyelőre az állami segély bizonyos százalékát utalta be. Ezen az alapon kell tovább haladni a zsinatnak is, ezt a lelkészi alapot kell táplálni, növelni és gyümölcsöztetni. De a lelkészi alap megteremtése és fejlesztése még nem elég. A zsinatnak a fizetési minimumot már most kötelezőleg kell felemelnie legalább 2400 K alapfizetésre és hat ízben 200—200 korona ötödéves korpótlékra, feltétlenül attól, hogy segít-e az állam, vagy nem és ezen rendelkezés életbeléptetésére legfeljebb 3 évi határidőt kell kitűzni. tárca! A házassági elválás problémája. Felolvasta Sztehlo Kornél budapesti ügyvéd a Dávid Ferenc- egyletnek a budapesti unitárius templomban tartott estélyén. (Folytatás.) Azt mondják továbbá, a legnagyobb igazságtalanság az, a házasságot egyoldalú engesztelhetlen gyülölség alapján felbontani. Igaz, hogy kizárólag jogi szempontból ez alig igazolható, de az életben mégis máskép van ez, mert hányszor fordul az elő, hogy ez a gyűlölet csak egyoldalú? Mikó Lőrinc, aki az unitárius házassági eljárást Írásba foglalta, praktikus érzékével azt tanította: „Ha az egyik fél folyton és állhatosan vallja, hogy a másikat gyűlöli, lehetetlen, hogy a másik fél is előbb-utóbb meg ne gyűlölje az egyiket“. •No, de engedjük meg, hogy vannak emberek, akik csak szeretni és gyűlölni nem tudnak, mártírok, akik az őket durván visszautasító kezet is csókolják és a tettleges bántalmazásban elszenvedett sebeiket a szeretet omló könnyeivel áztatják, a társadalom érdekében áll-e az ily viszony fentartása? Azon a szerencsétlen megtört szivén nem segít a Ki kell továbbá mondani, hogy azok az egyházak, amelyek ezen törvény rendeletének saját erejükből eleget tenni nem képesek, a határidőn belül segélyt kérhetnek a lelkészalapból. Ezen segélykérvények a kerületi gyűlés véleménye alapján egyetemes bizottság által lennének elintézendők. Meg kellene továbbá engedni a kisebb egyházközségeknek, amelyeknek lélek- száma az ezeret meg nem haladja és amelyek a megállapított fizetésminimumot előteremteni nem képesek, hogy a lelkészi állás megürese- dése esetében valamely közel fekvő más egyházközséghez csatlakozhassanak vagy azzal egyesülhessenek. Ily esetben azonban a lelkész nélkül maradt helyeken az isteni tisztelet rendes ellátása és az egyéb lelkészi teendők segédlelkészekre bízandók. Ne essünk kétségbe, ha az a sokszor kért államsegély nem is fogja egyhamar duzzasztani a most még csak elvben létező lelkészalapot. A mi evang. egyházunk minden nyomorúsága mellett már megmutatta, hogy céltudatos és kitartó munkával életrevaló intézeteket létesíteni tud. Ha meg tudtuk teremteni a lelkészi nyugdíjalapot, amely a rokkant lelkészek, özvegyeik és kötelék fentartása, mert az elutasító ítélet az eltűnt hitveslársi szeretetet nem idézi vissza, sőt a gyűlöletet és elkeseredést lehetőleg fokozza. Ami pedig az igazságtalanságot illeti, azt kérdjük, vájjon a törvény azzal, hogy a vétkesség bebizonyításától tételezi fel a házasság felbontását mindig, az igazságot juttatja-e diadalra? Sajnos, hogy nem, mert annak ad igazat, aki bizonyítani tud. Ennél a perjogi axiómánál pedig mindig a jóhiszemű ártatlan fél húzza a rövidebbet, mert minél ravaszabb és minél elvetemül tebb valaki, annál inkább tudja úgy berendezni magaviseletét, hogy a sértések és kötelességszegések no történjenek tanuk jelenlétében. És igazságos-e az hogy ily esetben a sértett félnek vagy tovább kell tűrni és szenvedni, vagy ha módjában van, a beleegyezést meg kell vásárolni? Midőn az igazságügyminiszteri egyik ankéten figyelmeztettem Szilágyi Dezsőt, házassági jogunk nagyeszű megalkotóját arra, hogy az elválásnak az a módja, mely elhagyás és szinleges visszahívás alapján a házasságot felbontja, lényegében nem egyéb, mint a megegyezés és ezért helyesebb lenne, ha a törvény megengedné, hogy a házasság megegyezés alapján legyen felbontható, azt vetette ellen, hogy
