Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-06 / 1. szám

1912. január 6

Evangélikus Lap. 1. sz

7. oldal

minden thaebei férfiú hazudik, ha pedig nem igaz, amit Cariolus mondott, úgy igaz, hogy minden thaebei féríiu hazudik, tehát Cariolus, jóllehet igazat mondott

— mégis hazudott.“

Nem veszi talán rossz névon szeretett kartársam, ha reflectálva cikkére, kimutatni szándékolom azt, hogy 6 is, mint Cariolus bár igazat is mondott, mindazonáltal nagyban és sokban tévedett úgy cikke tartalmát, mint célját és elérendő eredményét illetőleg. Mert általánosságban már jó előre megállapíthatok annyit, hogy az ige alapján megalkotott eszményi álláspontja; habár esetleg nem is volt kartársam szándékában akaratlanul is a most folyó mozgalom bírája lett, ami ránk, — kik a mostani állapotnak, bár a helyszínétől távol, szintén tapsoltunk és tapsolunk, Gyurátz püspök szavait mindenkor helyeseljük — annál lesujtóbb, mert első pillanatra úgy tűnik fel, mintha ő saját fegyverünk sortüzelésével terített volna le, kihúzván a mozgalom lába alól az evangéliomban gyökerező erkölcsi alapot. S bár megvagyok győződve arról, hogy ideális fejtegetésének a hivatottak, lelkésztársai előtt semmi gyakorlati haszna és eredménye nem lesz, de nem is lehet, oly irányban, hogy a mozgalom ezek részéről beszüntet- tessék, mindazonáltal megvagyok győződve arról is, hogy az adott helyzetet, a reális életet, jogot, törvényt s az ezek körén belül megengedett viszonylatokat figyelemre nem méltató fejtegetése közös ügyünknek

— minden intése dacára — a nem hivatottak körében igen sokat ártott.

Készleteiben vizsgálva kartársam fejtegetését hiszem, hogy eszményi álláspontját azért tartotta e helyen szükségesnek körvonalozni, mert azt az evangéliomi állásponttal, az igével mindenben megegyezőnek találta. — „Keressétek mindenekelőtt az Istennek országát — a többiek megadatnak nektek“ idézetével jelöli ki a lelkészek számára azt a célt, mely mint ilyon a lelkész fizetési mozgalom indító okaival össze nem egyeztethető. Az első pillanatra

— mintha igazsága volna — holott valójában tévedettl Cikkének tartalmi tévedése e mondathoz fűzött s o mondatba beállított azon eljárásávál kezdődik, mikor e normát csak a lelkéstek elé tűzi ki célul. Kartársam jól tudhatja, hogy Jézus e parancsa

— a test és lélek viszonyáról emlékezve — egyetemes parancs, mely mindenkire egyaránt kiterjed, melynek betartására mindenki egyaránt kötelezve van. E parancs az embernek szól, nem hivatali, de rendeltetési viszonyában. Nekem azt nem azért kell betartanom mert lelkész vagyok, hanem azért, mert ennek betartására rendeltettem, mint ember. Ez alapon senkinek sincs megengedve az anyagiaknak első- sorbani keresése. Ez idézet nem tűz ki nekem egy célt — másnak pedig — mást. De eltekintve ettől, abbin is tévedett, mikor ez evangéliomi mondással

mindennemű anyagiakra való gondolást hibáztatott. E parancs — olvassa el csak összefüggésében — annyiban helyezi Isten országának keresését első helyre, amenyiben a lélek nagyobb a testnél, amenyi- ben amaz fontosabb emennél, de nem állítja, hogy a test semmi, értéktelen, sőt, amenyiben a „test a szentlélek temploma, annyiban e parancs az anyagiakra való gondolást nem is tilthatja, minthogy nem is tiltja. Végül tévedett kartársam abban is, mikor a jelzett mozgalmat e parancsba ütközőnek találta. Hiszen ha valaki földi életét megélhetési szempontból is könnyebbé óhajija tenni, e törekvésétől még nem vonhatni azt a conse<|uentiát, hogy e törekvését már is Isten országa koresésének elébe helyezte. Sőt állítom, hogy minél inkább szereli valaki Isten országát, annak annál nagyobb tényezője kíván lenni, miből következik, hogy annál nagyobb erővel küzd azon anyagi feltételekért is, melyek „kulcs“ gyanánt szolgálhatnak e működéséhez

Látható ezekből, hogy ez idézet nem volt alkalmas arra, hogy jogosan dezavuálhassa a lelkészek mozgalmát, sőt annak olyatén beállítása, mint azt kartársam tette fejtegetése keretében — egyenes veszedelmes. Miért? Azért, mert egyfelől Isten országa keresését a lelkészek elé célul kitűzte, másfelől ennek megvalósításához a világiaktól minden feltételt és jogot megtagadott Szerinte azoknak szabad az anyagiakat hajszolni, mert „nincs isteni küldetésük,* nincs isteni rendeltetésük. Céljuk a megélhetés, amihez kulcs az oklevél. íme a kettős erkölcstan felállításának veszedelme, melyeknek funda- mentoma — kérdem — hol találtatik fel, mikor jól tudjuk, hogy „választott nemzetség, királyi papság, szent nép“ vagyunk. I. Pét. 2. 9. Igen szeretném tudni, hogy Isten országának, a culturának, az egyetemes papságnak, az igének, az igehirdetésnek, mint fogalmaknak lelkésztársam szótárában minő speciális jelentőségük és értelmük van? Ha jól sejtom, kartársam vagy saját felelősségére tette ezt a megkülönböztetést, vagy erre a másik citátumra, mely igy hangzik : „Mindenkivel jóttegyetek, kiváltképen a ti hitetek cselédjeivel.“ Ha saját felelősségére tette — úgy ehhez nem volt joga. Ha ez idézett mondás felelősségére, úgy azt félreértette.

De tovább haladva fejtegetése nyomán tévedett abban is, mikor a lolkészi munkálkodás anyagi járulékát abban az önkéntes áldozatkészségben jelölte ki, moly a hívők egyházszeretetéből fakad. Eltekintve attól, hogy e már réges-régen meghaladott álláspont is ellenkezik az evangéliomi ige parancsával, mely Mt. 10. 19. szerint igy hangzik: „Ne szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se pénzt a ti tarsolyotokba“ — „ingyen vettétek, ingyen adjátokeltekintve attól, hogy a fenálló jogok, törvények az e fajta anyagiak megszerzésének már régen útját vágták, mely törvények