Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-28 / 5. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 5. sz. 1911. január 28. minden egyes tárgynál a tényállást hosszasan (ismertetni kénytelen és ami még nagyobb baj, hogy sok felszólalás, tájékozatlanság és félreértés következménye, a szónokok egyes szavakat felkapva és félreértve gyakran eltérnek a tárgytól, a szólásszabadságot túlságosan tisztelő elnök pedig hagyja őket beszélni és így ahelyett, hogy tüzetesen a kérdések érdeméhez szólanánk, mindenféle formai kifogásokkal és okoskodásokkal töltjük el az időt. Mindez talán annak is következménye, hogy a gyűlés tagjainál annak folytán hogy nem bírnak határozati, hanem csak tanácskozási joggal nincs meg a felelősségnek az a tudata, amelynek az egyházunk ügyeit legfőbb fórumon elintéző testület tagjainál kellene hogy meglegyen. Dilettantismus a tanácskozásban és az ügyek érdemleges megbírálásában, így lehetne ezt az állapotot jellemezni. Nem csoda, hogy ezzel szemben aztán legtöbb esetben — megengedjük többnyire a jó ügy előnyére — csakis az e tekintetben külömben is elkényezteti elnök szuverén akarata érvényesül, ami fölött aztán a határozatokkal meg nem elégedők a kulisszák mögött gyakran elnöki önkényről panaszkodnak! Tessék csak alaposan elkészülni a gyűlésekre uraim, tessék a zsinati törvényt és a szabályrendeleteket megtanulni és a múlt évek jegyzőkönyveiből az ügyekkel megösmerkedni, és ha Önök így elkészülnek TÁRCA. Evolúció. Mint hontalan, mint üldözött vadállat Bujkált az ember őse jégmezőkön Félt a vadaktól, kikkel létért küzdött Félt a vihartól, félt a dörgő égtől Pusztító tűztől, czikkázó villámtól A félelem uralta gondolatvilágát. És látva a halált, vad rémület fogá el Vaj ki okozza ezt, ki az, ki ő ? nem látom, De létezik nyoma, mert itt találom, — És hallom szárnyainak csattogását Huhogó hangját, erdő zúgásában, Midőn a szél sivít és tűzemet eloltja. Igen, igen ez rám tör, ez egy gonosz szellem, Ki vesztemet akarja és jaj nékem! Ha áldozattal nem tudom őt engesztelni! S a félelem volt a vallás szülője — A félelem az ismeretlen gonosz lénytől S engesztelésül folyt az áldozatok vére, De jobbra fordúl már az ember dolga; A jég elolvadt, árnyas erdők alján Volt bőven vad, volt hal a dús vizekben, A medvét leütötte bősz tusában, A mamut vére csörgött, éhes gyomrok Megteltek bőven zsíros lakomával, Ki az, ki így segít? ezt nem a gonosz adta, és dologhoz érdemben alaposan hozzászólanak, a többiek sem lesznek tájékozatlanok és a megértés hiányában nem lesznek kénytelenek az előadó vagy az elnök nézetét vakon elfogadni. Bizonyos, annak hogy a legfontosabb ügyek gyakran nem intéztetnek el azzal az érdeklődéssel, amely az egyetemes gyűlés tagjaitól várható, oka nagyrészt abban rejlik, hogy a nobile officiumot teljesítő tagok legna gyobb része azzal vél eleget tenni kiküldetésének, hogy a gyűlés első napján megjelenik és megjelenésével demonstrálja, hogy az üllői-úti ülésterem szűk, és hogy azok is, akik szívesen és okosan szólanának egyik vagy másik fontos tárgyhoz, belefáradnak az első nap formalitásaiba, a bizottságok választásának és a theol. akadémiai és tanügyi bizottságok száraz jelentéseinek végighallgatásába. Ezen visszásságnak oka a napirend azon szabálya, hogy az ügyek nem fontosságuk szerint, hanem abban a sorrendben kerülnek tárgyalásra, amely sorrendet a múlt évi jegyzőkönyv pontjai megállapítanak. Sok oldalról hallottunk emiatt panaszt, és ezen panasz alaposságát elösmerjük. A bajon könnyen lehetne segíteni az ügyrend megváltoztatása által. A tanácskozási sorrend nézetünk szerint akkép lenne megváltoztatandó, hogy az elnöki jelentés megKi barlangomat éjjel látogatja. Jó szellem ez, ki segít ökölviadalban, Ha leütöm a medvét, nem egyenlő harcban. Ki hozzám tereli az iramszarvas tálkát. Hogy megihassam vérét, megehessem húsát Jó szellem ez, áldoznom kell neki! És társa koponyáját beveri. Felmetszve mellét, szívét kifacsarja S mindezt teszi, mert Isten így akarja. * Sok ezred év elmúla, elmúl, és az ember Folyton és mindenütt kereste Istenét. Kereste a viharban, a dörgő egekben Az állatokban és a föld gyomrában Istent csinált az égi testekből — a napból Istent egy durván faragott tuskóból Még ocsmány vágyait is isteníté, Hetérák trónoltak Olymp hegyén, És végre annyi istent összefaragott, Hogy egyik Istenében sem bízott. Sötét volt minden és rabláncra fűzve, Az ember nyögte kényurak hatalmát. Igazság, szeretet nem létezik sehol! Nincs hit, nincs vallás, a világ üres! És ekkor íme távol Betlehemben Egy csillag gyűl ki fényesen ragyogva. Az Isten, az igaz, valódi Isten Kit sokan vártak, sejtve de eddig nem ismerve, Fiában megnyilatkozik.
