Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-04 / 10. szám
I. évfolyam. 10. szám. Budapest, 1911. március 4. EVANGÉLIKUS LAP EGYHÁZI, ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Szombatonként jelenik meg. Szerkesztőség: Budapest,IV .Deák-tér 4, ahova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. Kiadóhivatal: Budapest, II, Fő utca 4, ahova a lap előfizetési és hirdetési dijai küldendők SZERKESZTIK RAFFAY SÁNDOR feleld« szerkesztő. SZTEHLO KORNÉL szerkesztő és laptulajdonos. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre 14 korona, félévre 7 korona Egyes szám 40 fillér HIRDETÉSEK DIJA: Kéthasábos egész oldal egyszeri hirdetésért 20 kor., téloldal 10 korona, negyedoldal 5 korona Kisebb hirdetések (pályázatok) petit betűkkel minden szóért 4 fillér. Többszörös hirdetéseknél megegyezés szerint Tartalom: Martony Elek: Emberkeresés. — Gróf Zichy János nyilatkozata a protestánsok sérelmei tárgyában. — Tárca: Dr. Szolár Ferenc: Régi Írások. — Lombos Alfréd: Egyházunk elnevezése. — Templomaink. — R.: A „kemény szavak“ igazsága. Hírek. — Hirdetések. Emberkeresés. A bibliában gyakran találkozunk a „keresés“ gondolatával: Már az Ó-szövetségben olvassuk (1. Krón. 16, 11): .Keressétek az Urat és az ő erősségét; keressétek az ő orcáját szüntelen!“ A zsoltáriró pedig (34, 5) igy énekel: .Megkerestem az Urat és meghallgatott engemet és minden rettegéseimből megszabadított enge- met.“ Vájjon lehetne-e az emberi lélek örök vágyódását találóbban, szebben kifejezni, mint azzal, hogy az ember „keresi“ Istenét? Mégis a „keresésinek igazi hazája nem az Ó-, hanem az Új-szövetség; a keresők legragyogóbb mintaképe: Jézus. Nem amiért Istent, hanem: amiért az embereket kereste. Hogy Istenét hogyan és minő utakon kereste és találta meg: örökre rejtve marad előttünk; de hogy embertársait milyen szent szerelemmel kereste: erről élete a legbeszédesebb könyv. De ez életnek az is tanulsága, mennyivel sikeresebb az istenkeresés, mennyivel eredménytelenebb, hálátlanabb az emberkeresés munkája! Ö azt mondotta ugyan: „Keressétek és megtaláljátok!“ — de csak istenét találta meg, az emberek közül csak genezáreti halászokat, vámszedőket és bűnösöket talált, a többiek halálát okozták. E halál azonban nagy vigasztalást és buzdítást foglal magában minden idők emberkeresői számára, azt, hogy ez a munka még a haláltól sem ijed meg: még a vég előtt is lehet az ellenségért imádkozni. Nincsen tehát olyan csalódás, ha még oly keserű is, mely az élet bármely határánál is igazolhatná e Káin-kérdést: Avagy őrizője vagyok-e az én atyámfiának?! És az, hogy az emberkeresés munkája gyönyörűséges, mindvégig gyönyörűséges marad akkor is, ha érte ez életben elismerés, pályadíj nem is jut osztályrészül. * Tarzuszi Pál, akinél mélyebben egyik tanítvány sem fogta fel a njesteri biztatást: „Ne félj, ennekutána embereket fogsz“, — az emberkeresésnek szabályát e szavakban fejezte ki: „Nem azt keresem ami a tiétek, hanem titeket magatokat.“ Mikor Görögország fővárosában, Athénében járt, egy oltárt látott, amelyre ez volt Írva: Az ismeretlen istennek. S a keresztyén apostol nem átallotta a pogányok ezen ismeretlen istenére hivatkozva mondani: . Akit azért ti nem tudván tiszteltek, azt hirdetem én nektek.“ Minő példája a mások hitét tisztelni tudó vallási megértésnek és türelemnek. Ugyanaz az apostol, aki más alkalommal még arra a mennyei angyalra is kész volt átkot mondani, ha más tudományt hirdetne, mint ő. Valóban, tanulhattak volna tőle a mindenkori máglyagyújtogatók, akik gyakran egy jó szóért egész emberéletet oltottak ki. De tanulhatunk abból mi is. Soha panasz nem hallatszott hangosabban, mint éppen napjainkban „egyházi“ élelünk hanyatlásáról. És méltán. Hallatlan dermedtség mutatkozik minden téren, de különösen a „hitélet“ dolgában. A kegyelet még csak lerója adóját a szeretet oltárán, de a templomba nem követ bennünket, prédikálásunknak nem hisz, templomaink részvétlenség miatt niár-már zárva vagy legalább is üresek maradnak. S ami legfájóbb: egyházunknak legjobbjai már-niár kétségbeesnek, hogy a só megízetlenült, hogy a régi tömlőkben a bor már forrni is képtelen. Itt csak egy segítség van: Nem azt, ami a tiétek, hanem titeket magatokat! Azokra nézve legyen ez mondva, akik gondolkodásukkal egyházuktól rég elszakadtak már s akiket csupán a kegyelet kapcsa fűz még hozzá. Pedig hányán vannak ilyenek, akiknek szívében azért ott van az oltár, csakhogy rajta nem a három- ságos istenek neve, hanem ez álí: „Az ismeretlen istennek!“ S ezt az oltárt tisztelnünk kell, mert ennek alapjait is gyakran féltő szülői gond fektette le ott, a gyermeki szív mélyén és gyakran az élet küzdelmei és
