Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-16 / 51. szám
Evangélikus Lap. 51. sz. 9. oldal 1911. december 16. miatt: vívjuk azt a te segedelmed s engedelmeddel, azaz harcolunk is érette 1 S ezek után elbúcsúzván Chugyik kedves testvérünktől, a megkezdett utón egy lépéssel menjünk tovább. (Folyt, köv.) A japán misszióból. Kató lelkest halála. Ez évi junius 28-án történt, hogy az „Allgemeiner evang.-prot. Missionsverein“ által alapított „Általános evangélikus egyház“ Japánban (fukyn fukuin kyokwai) elhalálozás folytán elveszítette egyik szorgalmas munkását, Kató japán prédikátort. Kató 58 évet élt, 31 éve volt keresztény és 28 év óta működött mint evangélista. Rendes lelkésszé való felavatását már nem érhette meg, mert a halál ebben megakadályozta. Kató egy nagoya-i samurai-nak (lovag) volt gyermeke és a japán bushido (lovagiasság) elvei szerint neveltetett. Mint ifjú a nagoya-i daimyo-nál (fejedelem) teljesített szolgálatot, aki iránt a leg- ragaszkodóbb alattvalói hűséget tanúsította. Ugyanilyen hűséggel ragaszkodott utóbb Megváltójához. Nem volt nagy theologus, de kiválóan jártas a történelemben, a kínai tudományosságban és a japán lovagi tökéletességekben. Ifjúkorában még szemtanúja volt a keresztények üldözésének és nem egyszer látta, hogy a keresztényeket állatok módjára ketrecbe zárva, a tömeg gúnyolódása közepette szállították végig szülővárosa, Nagoya, utcáin. Annál merészebb volt a fiatal lovag elhatározása, mollyel 27 éves korban a keresztény hitre tért és Tokióban belépett egy theologiai iskolába, hogy prédikátorrá képezze ki magát. Több protestáns felekezetnek volt tagja és munkása, mig nem az általános evangélikus egyházba lépett, melynek szolgálatában 5V* esztendeig működött. Lovagias jellemét mindvégig megtartotta. Jóllehet betegséggel küzdött, bajáról sohasem beszélt. Utolsó betegsége alatt sem sejtette senki komoly állapotát. Mikor halálos óráját közeledni érezte, korán reggel magához hivatta fiát, akinek szintén nem volt sejtelme a közeledő végről, megmondta neki, hogy örök pihenőre tér, néhány intelmet közölt még vele és figyelmeztette, hogy miről Ítélheti majd meg» hogy a lélek a testet elhagyta. Egy negyedórával később meghalt; nyugodtan, higgadtan távozott az élők sorából, mint ogy igazi samurai. A holttestet japán szokás szerint rendesen meg~ égetik, ami a földi maradványok szállítása szempontjából rendkívül célszerű. A haláleset után Otsuból (ahol Kató működött) egy gyülekezeti tag felkereste Schiller kioto-i missziói szuperintendenst, a temetésre vonatkozó intézkedések érdekében. Az otsu-i halotthamvasztóhely magasan a hegyekben van,egy erdő közepén ; a hamvasztásnak éjnek idején kell végbemennie. Ezúttal erős záporeső esett, mikor a temetési menet Suzuki evangélista vezetése mellett a magányos hegyi utakon felfelé haladt. Julius 1-én tartották meg a gyászházban a nyilvános gyászistentiszteletet, melyen az otsu-i gyülekezet tagjai, a többi gyülekezetek prédikátorai és a megholt barátai nagy számmal résztvettek. Színhely Kató volt lakóháza volt, mely egyúttal az otsu-i gyülekezet háza is. A bejáratnál iroda volt felállítva a szokásos gyászajándékok átvételére; ezeket a hozzátartozók később viszonozni szokták. Kató hamvai egy asztalkán virágok között találtak helyet. A gyász- áhitatosságot Iguchi presbiter vezette, egy evan- gelistanő látta el a harmoniumot. Lélekemelő ünnepség volt; voltak pillanatok, amikor ogy szem nem maradt szárazon. Maga Schiller szuperintendens írja, hogy még japánokat sohasem látott úgy sírni, mint ez esetben. Egy „lm ő vezet engem“ kezdetű közös ének után Sazaki, az anglikán egyház lelkésze Kioto ból, olvasott fel 1 Kor. 15-ből, majd Suzuki evangélista imádkozott szabadon. Egy gyülekezeti tag felolvasta az elhunyt élotrajzát, mire egy a „Lélek igazi hazájáé ról szóló ének következett. Majd Schiller missziói szuperintendens mondott beszédet Máté 25, 21 („Jámbor és hiv szolgám, kévésén voltál hiv; sokra bizlak ezután; menj be a te Uradnak örömébe“) alapján. Még Kitahara lelkész beszélt ezután Osaka-ból, az elhunyt barátai nevében Sotomura bank- igazgató, Hirata rektor, azután a részvétiratok és táviratok felolvasása következett és énekkel, áldással befejeződött a megható ünnepség. Az istentisztelet után az elhunyt fia (Kató özvegyen halt meg) olvastatta fel köszönőszavait, mivel a fájdalomtól nem tudott szólani. Ez egyszerű szavak megérdemlik, hogy teljes egészükben feljegyeztessenek : „Néhány nappal ezelőtt is, még atyám vezetett Istennek ösvényén. Most nincsen senkim, csak Isten, aki vezet. Harminc éven keresztül élveztem atyám szero- tetét és hálás vagyok érte. Sajnálattal kell mondanom, hogy gyakran megszomoritottam őt, amiért ez órában bocsánatért esedezem. Itt az ő hamvai előtt Ígérem, hogy mindenkoron Istenhez tartom magamat és az ő akaratát, teljesítem életemben. Jelszavam mindenkor a Jelenések igéje (2, 10) leszen: „Légy hű mindhalálig és neked adom az életnok koronáját“. Köszönöm mindnyájuknak, hogy sok dolguk és a kellemetlen esőzés dacára itt megjelentek, hogy atyámnak a végtisztességet megadják. A rokonok nevében szólok, kik közül az elhunyt
