Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-09 / 50. szám
1911. december 9. Evangélikus Lap. 50. sz. 5. oldal. azt, hogy Urunk imájában e kifejezés: „Legyen meg a te akaratod“, nem azt jelenti, hogy az adott helyzetbe eleve belenyugodjunk; de igenis kifejezi azt, hogy ha a megengedett, evangéliumi eszközök igénybevételével anyagi helyzetünkön változtatni nem sikerült, a jézusi szellem azt követeli, hogy tekintsük helyzetünket Isten akaratának. Ne keressünk mi alapot az összehasonlításra e világon, még a más egyházak papságára se tekintsünk ; mert ránknézve ez sem irányadó; mert a mi zsinórmértékünk egyedül az Igo! Ne akarjunk mi a rontott világhoz hasonlók lenni, hanem mint a „világ savai“, javítsuk meg, tegyük evangéliumivá a romlott világ gondolkozását! Ne feledjük el, hogy mi „e világot meggyőzni“ vagyunk hivatva s higy- jük el azt is, hogy hitünk önzetlenségre és teljes önfeláldozásra való készség nélkül nem alkalmas a világ meghódítására! Az evangélium és a mi örök példánykópünk : Jézus legyen az, akivel magunkat összevetjük. A jelen szomorú anyagi helyzetünkben ígv vessük fel a kérdést: „Mit tenne Jézus?“ Tehát Oreá és ne a velünk hasonló képesítésű tanárokra stb. nézzünk. Ezektől sem önzetlenséget, sem önfeláldozást, sem alázatosságot, sem a kenyérrel és ruházattal való megelégedést nem fogjuk megtanulhatni. Ha pedig mindenáron összehasonlítást kívánunk, vessük egybe magunkat azokkal, akik alattunk állanak s nálunknál még sanyarúbb viszonyok között élnek. S amennyiben erre képtelenok vagyunk, illetve ez összehasonlítás megnyugvásunkat nem eredményezné, térjünk vissza az evangéliumhoz, sőt kérdezzük: Mit tegyünk: Es az evangélium azt feleli nekünk, hogy araikor az óvónőktől fel a legfelsőbb társadalmi osztályig mindenki elégedetlen, amikor az emberiség sülyedő hajójáról mindenki menekül, mi, a világ hajójának kormányosai, nem gondolhatunk menekülésre, amíg mindenki meg nem menekült. Súlyos anyagi viszonyok között az evang. lelkészt karnak kell mutatni példát: „Megelégedni a jelenvalókkal“. Nekünk nem az árral, de az árral szemben kell úsznunk ! Mindenesetre nehéz feladat és ha tudtuk volna, hogy a leikészi hivatás ezt követeli mitőlünk, talán nem is léptünk volna reá; de ha már e pályán vagyunk és róla lelépni nem akarunk, nincs más hátra, mint „megtagadni magunkat, felvenni keresztünket és így követni Jézust“. Adjon erőt erre az a tudat, hogy nem ez a legnagyobb teher, mert azt is mondhatná nekünk Jézus, hogy: „amink van, adjuk el és azt is osszuk el a szegények között és úgy kövessük Őt! f t * Ezen cikkem megírására a lelkészi fizetés megjavítására magától a lelkészkartól megindított mozgalom késztetett. Célom az anyagiakra nézve az ev. lelkészekre kötelező evangéliumi álláspont kidomborítása volt. Az objektiv szem méltányolni fogja törekvésemet, az elfogult követ dob rám. Eltűröm. Csak az fájna igen, ha soraimmal a hit cselédeiről gondoskodni tartozó u. n. világi elemnek nyerném meg tetszését. Mert, amint érzem én, hogy cikkemben lelkészi szempontból evangéliumi alapon állok, épp úgy tudniok kell a világiaknak — szintén evangéliumi alapon, — hogy a lelkészi karnak álláspontját, bárha igen-igen tisztelik, ők nem helyeselhetik és így magukévá sem tehetik. Vajha tudatára ébrednének a gyülekezetek annak, hogy az 6 kötelességük — azon bibliai elv alapján: „Méltó a lelki munkás is a maga jutalmára“ — felkarolni, megvédeni és biztosítani anyagi érdekeit annak a lelkészt karnak, mely krisztusi álláspontjánál fogva ezt maga nem teheti s vajha a világi elem szívlelné meg — evangéliumi álláspontjánál fogva a lelkészi kar által meg nem szívlelhető — Gyurátz Ferenc szuperintendens szavait s menne el és zörgetne az állam kapuján mindaddig, amíg az meg nem nyílik. És ha a miniszter azt kérdezné, hol van a lelkészt kar, mondják meg neki: „Lelkészeink a mi lelki érdekeinkért küzdenek, mi pedig az ő mindennapi kenyerükért harcolunk!“ Kérem e lap m. t. szerkesztőjét, mint oly világi férfiút, aki már eddig is hathatós tanújelét mutatta, hogy kész a lelkészi kar anyagi érdekeiért harcolni, — szálljon síkra, bontsa ki a zászlót és sorakoztassa ez alá egyházunk összes világi embereit! Értesse meg velük, hogy síkra szállani lelkészeinkért szent egyházi ügy ! Tárja fel előttük, hogy annak a lelkészi karnak „többieiről“, moly „Isten országát és annak igazságát keresi“, Isten megbízása folytán gondoskodni a hívek elsőrendű kötelessége! Magyarázza meg mindenkinek, hogy a lelkészi kar nyomorúsága a világi elem szégyene — s megélhetésük biztosítása a hívek dicsősége lesz !*) Chugyik Pál. *) Közöltük a cikket, habár mindenben nem értünk egyet a szerzővel, mert eszményi álláspontja mindenképpen tiszteletet érdemel. Itt is bizonyára a középúton van az igazság, de azt készséggel aláírjuk, hogy a „zörgetés“ első sorban a világiak kötelessége. (Szerk.)
