Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-11-11 / 46. szám

1911. november 11 Evangélikus Lap. 46. sz. 3. oldal sítendő ingyenes helyre alapítványul adták. Köszönettel tudomásul vétetett. Miután a vallásügyi miniszter a protestánsok kö­zös bizottságát az -1848: XX. t.-cikk 2. és 3. §§-ainak végrehajtása tárgyában készítendő törvényjavaslat felől való meghallgatásra még mindég nem hivta meg és az idézett törvény végrehajtásáról való gondoskodás tel­jesen megakadt, az egyetemes gyűlés átír a közös bizottsághoz, hogy a minisztériumot ezen, valamint a lókuti sérelem ügyében való intézkedés iránt erélyesen megsürgesse. Baltik püspök kérelme felett, hogy a múlt évi egyetemes gyűlés 30. pontjában a püspököknek adott utasítás megváltoztatássék hosszabb vita támadt, amely­nek folyamán Sztehlo Kornél előadta, hogy a vallás­ügyi miniszter már több esetben, amikor az evangélikus tanítók fegyelmi ügyében az egyházi törvényszékek által hozott ítélettel nem volt megelégedve és amikor az 1907. évi 27. törvénycikk szerint a miniszter jogosítva volt az egyházi bíróságok által hozott ítéletek félre- tételével 15 nap alatt a közigazg. bizottságnál a tanító ellen új eljárást kezdeni, az evangélikus püspököt fel­hívta, hogy a tanító ellen az egyházi bíróság előtt új eljárást kezdjen Miután a miniszter ezen kívánsága törvénybe ütközik, Sztehlo hozzájárul Baltik indítványá­hoz és azt javasolja, hogy a püspökök ily esetben a miniszternek azt feleljék, hogy ily új eljárás megindí­tására ők sem az egyházi, sem a világi törvények szerint sem jogosítva, sem kötelezve nincsenek. Sérel­mes továbbá a miniszter azon, már két ízben tapasz­isten igazságosságában, bölcsességében és szereteté- ben. Ez a hit ellenállhatlan erővel ösztönzi szivüket, hogy araikor a végetlen jóság kegyelme áradt reá­juk, hálától buzgó kebelük túláradó érzelmeit érzéki alakban nyilvánítsák. Mikor az élet válságos körül­mények közé sodorják őket, hol az emberi bölcseség vezérfénye elhomályosul s a biztos ösvényt meg­mutatni nem képes, gyermeki bizalommal keresik az isteni bölcseség szövétnekót s az Istenség jóakara­tában való megnyugvást. Akit súlyos csapások láto­gatnak meg s mély fájdalmára sehol a földön vi­gasztalást nem talál, epedő vággyal fordul az irgalom atyjához enyhítő balzsamcseppekért. Ha az életben naponta fel-feltünő fonákságok, igaztalansá- gok vérző sebeket ütnek szívén, az isteni gondvise­lés kikutathatlan mélységében keres kiegyenlítést. Midőn a saját féktelenségre, törvényszegésre törekvő vágyai elleni örökös harcban lelke kifárad, az Isten­ség fenséges tisztaságára gondolva, keres segedelmet, oltalmat és erősséget. És ha kinek lelkét bűntudat súlyos terhe nyomja, ő hozzá, az igazságos bíróhoz fordul, hogy bűnbánati által feloldozást nyerjen s lelkében megigazulás, újjászületés mennyei nyugalma üthessen tanyát. talt eljárása, hogy ő a törvényben meghatározott 15 nap alatt az eljárást a közigazgatási bizottság előtt meg nem indítja és mégis az egyházi bíróság ítéletének végrehajtását, azzal a kijelentéssel, hogy ő új eljárást akar indítani, felfüggeszti. Az egyetemes gyűlés helye­selvén Sztehlo kifejtéseit, a múlt évi egyet, gyűlés jegyzők. 30. pontjának utolsó két sorát töröltetni ren­deli és egyúttal elhatározza, hogy az 1907. évi XXVII. törvénycikknek autonómiánkat és a vallásegyenlőséget sértő intézkedéseinek megváltoztatása iránt már régeb­ben beadott felterjesztését megújítja és a felterjesztés szövegezésével az egyetemes ügyészt megbízza. A dolányi fiókegyház, amelynek telekkönyvi tulaj­donát képező iskoláját az állam elfoglalta, jelenti, hogy költség hiányában pert indítani nem akar. Ez tudomá­sul vétetik azzal a kitanítással, hogy a fiókegyház tulajdoni keresete a birtokbavételtől számított 30 év alatt elévül. Azon, a miniszternek felpanaszolt sérelem tárgyá­ban, hogy a miniszteri rendeletek a tanfelügyelők által, az egyházi hatóságok megkerülésével, közvetlenül közöl­téinek az ev. hitoktatókkal, a konkrét adatokat kívánó rendelettel szemben utasittatnak a püspökök, hogy elő­forduló esetben maguk forduljanak panasszal a minisz­terhez A pénzügyi bizottság jelenti, hogy a néh. Hunfalvy Pál és neje, Röck Karolina által tett 80.000 korona alapítvány az egyetemes pénztárba befolyt közel 15.000 korona járulékaival együtt. Az alapító-levél értelmében az ebből évenként az evang. theologusok részére két A lelki élet e mindennapi mozzanatainál a val­lásos testületek hivatása az embernek Istent kereső törekvéséhez kezet nyújtani, a szomjúságtól epedőnek üdítő forrást fakasztani, a fáradalmakban elerőtlene- dett vándort tápláló eledellel feleleveníteni. Vallásos testületeink ezen hivatásuknak meg is felelnek. De igen sok esetben, nevezetesen a művel­tebb egyháztagok gondozásánál nem veszik figye­lembe azt az orvosi szabályt, miszerint nem elég a tudomány szempontjából leghatásosabb gyógyszert rendelni a betegnek, hanem tekintettel kell lenni arra is, hogy a beteg egyéni szervezete képes legyen ezt elhasonitani. Különben a gyógykezelés nemcsak hatástalan, hanem gyakran még káros is lehet. Csak egy, a nyilvános hitélet mezejéről vett példába mutatok a sok közül. A keresztyén vallásos testületek felebaráti szeretetet, testvériséget hirdet­nek. De nem tudnak a testvériség azon álláspontjára fölemolkodni, hogy no tekintenék a testvériség el- engedhetlen föltételéül az egyhitűséget. Az még ért­hető, ha a katholikus ember önérzetes felsőbbséggel tekint le máshitű felebarátaira, sőt kötelességének tartja azok üldözését; mivel ő azon tévelygésben nevelkedett, miszerint a nem katholikusok örök kár-

Next

/
Thumbnails
Contents