Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-07 / 41. szám
1911. október 7 Evangélikus Lap. 41. sz. 7. oldal mészetesen nőm mellőzhető a tudományos tárgyalásnál, de a theologiai szakoktatásban csakis mint másodrendű anyag jöhet tekintetbe és nem válhatik lényeggé» Míg történeti disciplinákkal a tanrend túl van tömve, nagyfontosságú, a jelen egyházi emberét legközelebbről érintő tárgyak hiányzanak belőle. Gondoljunk a modern termószetbölcselet általános érdekű tételeire, a szociológia sokat vitatott kérdéseire, a szociális mozgalmakra. Csupa oly téma, amelyek a levegőben röpködnek, amelyek fogva tartják a lelkeket, amelyekről szerte-széjjel beszélnek, az előkelő szalonokban és a munkásgyűléseken, tudományos társaságokban és hivatalos ankéteken. Vájjon elképzelhető-e, hogy épp a theologus ne foglalkozzék velők behatóan és szakszerűen, aki bárhová forduljon is, mindenütt velők találja magát szembe, akar mikor saját életfelfogását és világnézetét igyekszik megépíteni, akár mikor híveivel érintkezik és aki nem helyezkedhetik a közömbös szemlélő kényolmes álláspontjára, hanem színt köteles vallani léire nem értő módon és a szellemi áramlatok irányításába tőle telhetőleg befolyni tartozik ? Avagy vegyük a tömeg- léleknek csak újabban megfigyelt törvényeit, a nép- psychologia, a hazai néprajz terén végzett kutatásokat. Nélkülözheti-e azok ismeretét az evangélikus lelkész, aki foiyto íosan tömegekhez szól, tömegek akaratára törekszik hatni és akinek gyakorlati működésében egy csekély adag néplélektani és ethnografiai tudás nagyobb hasznára van, mint az a sok száraz történeti adat, amit tanulmány folyamán kénytelen volt elsajátítani? De bármily kézenfekvő is az említett tudományoknak jelentősége és szükséges volta a theologus számára, Akadémiánk tananyagában velők nem találkozunk.* Fölösleges is a külön felvétel a tantervbe, mondják egyesek, ,a boldogító konservati- vizmus képviselői. Hisz a szociológia és szocializmus legfőbb problémái úgyis szóba kerülnek az ethikában a termószetbölcseletéi az apologetikában, esetleg a filozófiatörténetben és a praktika theologia tanárának mindig nyílik alkalma, hogy a tömeg- és népiélek sajátosságaival, az ethnográfia és gyakorlati lelkészkedés kapcsolataival megismertesse hallgatóit. Ez igaz, de a helyzeten vajmi .keveset változtat és a fogyatkozás az ellenvetés dacára is fogyatkozás marad. Nagy horderejű tárgyak külön helyet igényelnek a tudományok rendszerében épp úgy, mint a * A budapesti református theol. Akadémián, a rom. kath. hittani intézetekben már esztendők óta kötelező tárgy a socio* logia. A pozsonyi Akadémia tanári kara az 1908-iki Egyetemes gyűlésen kérte annak sürgős beiktatását a tantervbe, perszj eredménytelenül. Mi, akik csak nem is oly rég vezetünk a theol, szakoktatás terén, újabban kötelességünkké tettük, hogy visszamaradjunk. tanítás menetében, önállósult tudományágak nem sülyeszthotők le egy másik disciplina alárendelt fejezetévé. Amellet kétségtelen, hogy felületes és így értéktelen tájékoztatásnál többre jutni nem lehet ott, ahol a problémák csupán „szóba kerülnek“ és ahol a nyugodt elmélyedésre, a részletek kifejtésére, a minden oldalú megbeszélésre, kellő idő nem engedtetik. Egy további hiányt az Akadémián kívül állók szoktak sűrűn hangoztatni. Hogy a gyakorlati képzés semmikóp se kielégítő, hogy a theologusok kijönnek az életbe és nem tudnak egy egyszerű keresztelést vagy esketést elvégezni, hogy járatlanok az irodai teendőkben, ügyetlenek a prédikációk elkészítésében és elmondásában. A kifogásban mindenesetre van igazság, bár sok benne a túlzás is. Akadémiánkon csakugyan nincs valami bőséges tér a lelkészkedés technikájának elsajátítására. A praktika theologiának szánt órák csaknem mind az elmélet előadására szolgálnak, tényleges, maguk a hallgatók által teljesített gyakorlatok csupán a honuletikai és katecheti- kai szemináriumokban folynak heti 1—1 órában, ami gyakorlati kiképzésnek tagadhatatlanul édeskevés. E berendezésen ugyan senki sem fog meglepődni, aki a tanügyi részt a maga egészében veszi és azon vezető gondolatokat ismeri, amelyeknek alapján az cgybeállítók azt kidolgozták. Előttük egy theologiai fakultásnak képe lebegett, németországi mintára, ahol tudományt űznek, a theoriával törődnek, a praxist pedig ha nem is mellőzik teljesen, do csakis mint függeléket kezelik. Talán emlékezetes még a pozsonyi akadémiáról kiindult az a mondás, hogy egy tudományos főiskolának nem hivatása oly ügyességek és készségekre való kioktatás, amelyekről bármely templomszolga vagy harangozó megadja a kívánt úlbaigazílast az érdeklődőnek. Ezen álláspont és felfogás lehet igen szép és tiszteletreméltó, de nem felel meg a mi viszonyainknak. Németországban a theologusok gyakorlati kiképzéséről az egyetemekről függetlenül külön e célra berendezett szemináriumok gondoskodnak. Elmélet és gyakorlat szigorúan el lévén különítve természetesen a theologiai fakultásoknak nem okoz gondot, hogy hallgatóikat jeles szónokokká, ügyes irodavezetőkké és kész lelki- pásztorokká neveljék. Máskép áll a dolog nálunk, ahol közvetlen az akadémiai kurzus után jön a hivatal, ahol tehát egy intézetnek kell elvégeznie azt, amit másutt kottő végez. Míg nincsenek lelkész- képző szemináriumaink, az Akadémiákra hárul a feladat, hogy nem reflektálva a templomszolgák és harangozok pedagógiai közreműködésére gyakorlati készültség tekintetében és kifogástalan munkaerőket állítsanak az egyház rendelkezésére. (Folyt, köv.)
