Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-23 / 39. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 39. sz. 1911. szeptember 23. hanem újra leköteleztük magunkat a szolgaság igájába. Fel! vissza hát az eredeti, a tiszta forráshoz; fel, vissza az igazi vezérhez, az óriás Lutherhez. Hallgassunk rá s kövessük őt! Ne a szokás, hanem az igazság legyen Istenünk. Elő a Szent-írással és az imádságos könyvvel. Egyetlen létalapunk, egyetlen fegyverünk és erősségünk az Istennek igéje. Az volt az övé is, az legyen a miénk is: a világteremtő, a világ- megváltó, a világüdvözítő Ige! Hallgassunk rá, kövessük őt s miénk lesz a jövő, miénk a diadal! Nem halljátok? Hisz maga szól hozzánk, lelke beszéde ez: Bízzunk az Igére mindent. Isten Igéje elébb-utóbb meggyőzi ezt a világot. Miénk csak az igehirdetésnek joga, a végrehajtás és az eredmény Isten kezében van. A mi szavunk csak az emberek füléig ér, más az, aki a szíveket meghódítja, más az, aki a kerekeket forgatja. Te csak beszélj, írj, hirdesd az igét, atyámfia, ne adj több pénzt bullára, gyertyára, harangra, hanem mondd, hogy a keresztyén élet hitben és szeretetben áll s meglásd rövid lesz a pápa takarója; pápának, papoknak, barátoknak, miséknek és statútumoknak végük lesz s mint a füst széjjeloszolnak. Az Úr lehellete mind megsemmisíti őket.“ „Vegyetek példát én rólam. Mit tettem én ideig még a testben lakozik, egyhamar ki ne meneküljön. így temetik a holtakat még ma is a kőkorszakban élő eszkimók és az ausztráliai négerek. Érdekes az is, hogy ezek a primitiv emberek a hullát nem a kunyhó ajtaján viszik ki, hanem a kunyhó hátulsó falán vájt lyukon keresztül, hogy a lélek ne tudjon haza találni. Mindezeknél a népeknél igen óvakodnak attól az elhalt embert halála után nevén szólítani, mert attól tartanak, hogy ezzel vissza hívják a halottat. Lengyelen, hazánkban egy ilyen őskori leihelyen 130 ilyen hullát találtak guggoló helyzetben egymás mellé fektetve. A karok és combok kagylóból készült gyöngyfűzérekkel voltak körülaggatva, aminek célja szintén az volt, a halottakat kiengesztelni. Nagy haladást tett az emberiség, midőn a bronszkorszakban, két-háromezer évvel Krisztus előtt az addig oly rettegett visszajáró lelkek rémes gondjától a hullaégetés szokása által szabadult. Most már azt hitték, hogy ezáltal az elhunytak lelke az élőkre nézve ártalmatlanná van téve és hogy a lelkek, ha nem is semmisülnek meg teljesen a tűz által, de már csak árnyékéletet élnek és egy arra a pápistákkal szemben ? Csakis Isten Igéjét hirdettem és attól míg én aludtam vagy míg Fülöpömmel vagy Amsdorfommal wittenbergi sört ittam, a pápaság úgy meggyengült, hogy jobban soha egy fejedelem avagy császár sem törte meg. Igen, én semmit sem tettem, az Ige, az igazság vitt véghez mindeneket.“ Hallgassunk rá, s tegyük amit ő tett. Hirdessük az Igét, az örök isteni igazságot, a tiszta, a minden emberi hozzátételtől hamis, hazug tanoktól megtisztított s a modern tudománnyal teljesen harmonizáló szent evangéliumot. Ezt hirdessük szóban és írásban és akkor — hogy újra Pál szavát idézzem — levetvén a hazugság leplét és nem járván álnokságban és nem elegyítvén meg az Istennek beszédét, hanem a nyilvánvaló igazság kijelentésével ajánlván magunkat Isten előtt, minden ember lelkiismeretének — akkor, akkor majd újra világosság ragyog ki a sötétségből, kigyúl az örökkévaló nagy Isten igaz ismeretének és dicsőségének áldott fénye és melege az emberek szívében, akkor lát majd a sötétség völgyében ülő nép, lát újra nagy világosságot. Igaz, hogy a jelen nem igen bíztató. A régi ellenséghez, amely csodálatos! — ma már maszkba bújva saját fegyvereinkkel támad és nyomul előre, újak is társultak. De mindegy! Az Ige, az Eszme, miként a nap tiszta fénye, különrendelt világba költöznek, ahonnan nincs helye visszatérésnek. A keresztyénség élesztette megint fel a hullák eltemetésének szokását a feltámadás rosszul megértett hitének befolyása alatt. A szellemektől való félelemmel erős kapcsolatban volt a varázslás és a varázserőben való hit. Ez abból állott, hogy egyes embereknek, többnyire bizonyos varázsformulák elmondásával és különös varázsszerek szertartásos alkalmazásával hatalom tulajdoníttatott a gonosz szellemekre hatni, azokat barátságos vagy ellenséges irányban cselekvésre birni. Varázserőt tulajdonítottak némely tárgyaknak (fetischismus) és az ebben való hit valóságos imá- dássá fajult. A róm. katholikus egyházban még ma is fennmaradt Madonnakép-kultusz erre a fetischis- musra vezethető vissza. Az egyptomiak már több ezer évvel Krisztus előtt istenként tisztelték Isist, a termékenység Istennőjét, akit Horussal, a napistennél karján ábrázoltak. Azt, hogy Isis homlokára tehénszarvakat raktak, nem sokat változtat a dolgon. Egy ilyen fából faragott Isis-szobor, amelyről azt tartották, hogy az égből hullott le és amelyen a nőalakban a görögök Artemist, a rómaiak pedig Diannát vélték felismerni, Ephezusban még ötven
