Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-07-01 / 27. szám

6. oldal Evangélikus Lap. 27. sz. 1911. julius 1. Az evangóliomok csaknem teljesen egyértel­műen így adják elő ezen szomorú történetet. A ha­lálos ítéletre okot szolgáltató vádak, melyeket a papi fejedelmek és vének gyülekezetében hoznak fel ellene, merőben vallási jelentőségűek, a vádak­nak politikai része a Pilátus előtti kihallgatás alkal­mával emeltetik ellene, holott is az egyetlen és fő politikai vád az, hogy Jézus magát ,,a zsidók királyáé­nak mondotta volna. Csak természetes, ha Jézus életének ezen leg­szomorúbb részletére vonatkozólag az evangélio- mokon kívül álló íróknak tanulmányait is kíváncsian és érdeklődéssel olvasgatjuk. Egy ilyen, Jézus életével foglalkozó mű, mely­nek névtelen írója, az egész műből következtetve, zsidó vallású rabbi lehet, Jézus életének ezen részé­ről az evangéliomokétól némileg eltérő tudósításban számol be, amennyiben az elfogatási Pilátus paran­csából kifolyólag tünteti fel s csupán a Pilátus előtt történt kihallgatásról értesít s így szerinte a papi fejedelmek, illetve a főpap előtti kihallgatás nem történt meg, mert erről nem számol be. Mindamel­lett érdemesnek találtam a mű ezen részletét ezen becses lap hasábjain fordításban közölni. Meg kell jegyeznem még, hogy a szerző a mű elején kijelenti, hogy ott, ahol beszélgetések és párbeszédek vannak közölve, csupán a párbeszédek tárgya igényelheti a történeti igazságot, a párbeszédek formája azon­ban a tárgynak és lényegnek nem történeti bur­kolata. (Folytatjuk.) HÍREK. Kerül, közgyűlés. A dunánt. ev. egyházkerület f. é. rendes közgyűlését augusztus hó 9-én tartja Szom­bathelyen. E közgyűlés előtt az egyházkor, gyám­intézet és az egyes bizottságok a következő sorrend­ben tartják üléseiket: Augusztus 7 én d. u. 2 órakor egyházkerületi véleményező bizottsági, d. u. 4 órakor gyámintézeti bizottsági, d. u. 5 órakor az egyházker. ének- és zenepártoló egyesület. Augusztus 8-án d. e. 8 órakor az egyházker. evangéliomi egyesület tartja ülését, a gyűlésnek folytatása d. u. 2 órakor, 3 óra­kor az egyházker. tanítóegyesület közgyűlése. D. u. 5 órakor egyházkerületi közgyűlési előértekezlet, este 7 órakor gyámintézeti istentisztelet és utána közgyű­lés tartatik. Egyházmegyei közgyűlés. A veszprémi egyház­megye idei évi rendes közgyűlését f, hó 22-én tar­totta meg Pápán. A gyűlést Hofbauer Pál esperes nyitotta meg a jelen idők korszerű kérdéseit taglaló igazán tartalmat é3 valóban esperesi ajkakra illő gyönyörű beszéddel. Esperesi jelentésében beszámol a múlt évben végzett esperesi egyházlátogatásáról, benne sok örvendetes jelenségre mutat, melyek az élő hitről és buzgó egy háziasságról beszélnek. E jelen­tés kapcsán az egyházmegyei közgyűlés felterjesztés intézését határozza el a kér. közgyűléshez a hitok­tatói díjak felemelése és rendezést? tárgyában. A múlt évben elhunyt egyházi tisztviselőket elparentálja, többek között Maius Györgyöt, kinek helyébe egyhm. gyámoldai pénztárosnak nyomban megválasztja Bal- dauf Gusztávot, ügy ez, valamint az egyhm. tiszti ügyésznek megválasztott Barcza Béla leteszik a hiva­talos esküt. Ugyancsak az esperesi jelentés kapcsán elhatározza a közgyűlés, hogy a kispiriti ref. iskola javára történt túlságosan nagy megadóztatás ügyé­ben felebbezenek az ev. hívek a vármegyei köz- igazg. bizottsághoz. Az egyházmegye tiltakozik azon közigazgatási végzés ellen, mely szerint az erra uta­sítja az egyházközségeket mint iskolafentartó ható­ságokat, hogy a tanítók természetben adott lakását raegértékeltetve 200 K-ig kiegészíti. Egyben tilta­kozik az ellen, hogy a közigazg. bizottság az egy­házi hatóság megkerülésével, közvetlenül intézkedjék a felekezeti tanítók ügyeiben. Az egyhm. számvevő­szók jegyzőkönyve kapcsán jóváhagyja a pápai gyüle­kezet uj adózási kulcsát. A gyámoldai bizottság jegyzőkönyve alapján elfogadtatik a bizottság azon javaslata, hogy a f. évben 93 K 17 fill, osztassák ki az özvegy lelkésznéknek. A népiskolai bizottság jelen­tése alapján megválasztja iskolalátogatóknak a bakony- vidéki körben Görög Ernő lelkészt és Szombat Ernő tanítót. A lelkészegylet jkv. alapján több módosí­tási indítvány mellett elhatározza azt is, hogy az elemi isk. tanítói szabályzatba vétessék fel: „Ev. tanító csak ev. nőt vehet feleségül“. Ezzel egyúttal azt az indítványt is elfogadja, hogy az összeülendő zsinat vegye fel az alkotandó törvények közé: „Ev. lelkész csak ev. nőt vehet feleségűi“. A tanítói egylet jegyző­könyvének ajánlata szerint Zsedényi E. féle segélyt Szekér József tanítónak véleményezi a püspöknél. Egyházm. törvényszéki bírónak megválasztja Dr. Kluge Endre egyh. kér. ügyészt. A tárgysorozat végén bejelenti az esperes állásáról való lemondását, miután nyugdíjba megy. Az egyházmegyei közgyű­lés, miután elnöktársa Bélák István, Kis Lajos, Povazsay György és Szutter Dániel kifejezték a búcsúzó előtt az egyházmegye minden gyülekezeté­nek, minden tagjának, a lelkészeknek és tanítóknak igazi ragaszkodását, tiszteletét, szeretetét és háláját : a kényszerítő körülmények parancsoló szava előtt ki nem térhetvén : a lemondást — bár fájó szív _ — elfogadja. Az uj esperes választására a szavazatok elrendeltetnek, melyek f. é. szept. 1-ig Bélák István egyházm. felügyelő úrhoz küldendők. Az uj esperes beiktatásának ünnepélye is Pápán lesz. A Protestáns Orsz. Árvaegylet. A Protestáns orsz. árvaegylet kérvényi bizottsága jun hó. 12-én ülésezett Kovácsy Sándor egyleti elnök vezetésével és Csengey Gyula dr., P. Horváth Zoltán dr., Petri Elek, Szilassy Aladár közreműködésével. 110 beérkezett kérvényt kellett elintéznie 29 megüresedett hely és a költség- vetésben megállapított segélyösszeg szem előtt tartá­sával. Brocskó Lajos igazgató előterjesztvén a kér­vényi bizottság javaslatát, annak ajánlatára 30 árva­gyermek vétetett fel a pesti, rozsnyói és torzsai árva­házakba, illetve elhelyeztetett családoknál. A választ­mány továbbá megengedte, Bulkay Lajos, Miklósy Árpád és Steller Gyula árvaházi növendékeknek, hogy még egy évig az intézetben maradhassanak, mert kiváló előmenetelt tanúsítottak gimnáziumi tanulmányaikban. Az árvaegylet az elősoroltak ^ fel­vételével együtt összesen 147 vagyontalan árvának

Next

/
Thumbnails
Contents