Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-10 / 24. szám
8. oldal Evangélikus Lap 24. sz. 1911 junius 10. A nő felszólíttatván, hogy melyik vallásfelekezet hez akar csatlakozni, kijelentette, hogy egyikhez sem, mert ő megmarad uniált vallásúnak. Jogi véleményt kérnek az „Evangélikus lap“-tól. Jogi véleményünk ez : A nő nem tartozik sem az evangélikus, sem a református felekezethez, mert az uniált protestáns vallás a két protestáns felekezet egyesülése folytán keletkezett ugyan, de mégis ezektől eltérő, önálló felekezet, még pedig olyan felekezet, mely Magyarországon sem bevett, sem elismertnek nem tekinthető. Magyar - országon senki sem kényszeríthető arra, hogy valamely bevett felekezethez tartozzék (1895. évi XL1I1. törve. 1. §.) A nő tehát, ha uniált akar maradni, az marad. Arra a kérdésre, hogy megadóztatható e általunk vagy a reformátusok által, azt feleljük, hogy : sem általunk, sem a reformátusok által nem adóztatható meg, mert mindenik vallásfelekezet csak saját híveit adóztathatja meg, ő pedig egyikhez sem tartozik. Arra a kérdésre, hogy milyen vallású lesz leány- gyermeke, feleletet ad az 1895 : 43. törve. 27. §-a, amely szerint „megegyezés hiányában a bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek egyikéhez sem tartozó szülő (ebben az esetben az uniált vallású nő) jogosítva van megállapítani, hogy a nemebeli gyermekei a bevett vagy törvényesen elismert vallások melyikében neve- lendők“. Ha az illető szülő nem határoz, a másik szülő azonban valamely bevett vagy törvényesen elismeri vallásfelekezethez tartozik, akkor az összes gyermekek ezen utóbbi szülő vallását követik, ilfetve abban neveltetnek. A jelen esetben tehát az uniált vallású nő megállapíthatja, hogy gyermeke bármely, Magyarországon bevett vagy elösmert felekezethez tartozzék, lehet katholikus vagy zsidó, de uniált vallású nem. Ha a nő nem határoz, a leánya református lesz. (Sz.—o.) A keresztúton. Az iskola küszöbét koptattuk, mikor a görög órán azt a történetet olvastuk, amelynek címe: „Herakles a válaszúton.“ Az ifjú hős keresztútra ér. Mindenik továbbvezető úton egy gyönyörű nő áll. Az egyik kihívóan csalogatja s csábítja a bűn útjára, a másik pedig komolyan mutatja neki az erény útját. A történetben szereplő két nő alkalmas lett volna fantáziánk foglalkoztatására, ha nem kellett volna lépten-nyomon az ismeretlen görög szavakra a szótárban vadászatot rendeznünk. így örültünk, mikor elértünk a történet végére s megtudtuk, hogy Herakles az erény útját választotta. Ugyanezt a tanulságot köti a lelkünkre egy másik gyönyörű történet, amelyet egy névtelen, „közönséges“ ember írt meg az ő eszményképéről: a názáreti Jézusról. Meri őt is megkörnyékezte a kisértés. A kenyér gondja és a dicsőség vágya ... de ő állhatatos maradt és elűzte magától a kisértőt: Távozz el tőlem Sátán! Igaz, hogy ebben is van egy csomó mythologia a lelki tusakodás plasztikusabbá tételére az ördög visszataszító képében, de az igazság és tanulság kedvéért azt is szívesen veszi az ember. A gyémánt is értéktelen ágyban van beágyazva. Most megint eszünkbe juthat mind a két történet. Az igazgatók pályaválasztási statisztika felett görnyednek, az osztályfőnökök, tanárok, búcsúbeszédeken törik a fejüket s a szülők egyrésze számára most az a legaktuálisabb kérdés: mi legyen gyermekükből ? A gyerekek pedig ott állnak a keresztúton és katonáknak vagy gazdatiszteknek hazudják magukat, hogy latinból és mathezisből könnyebben „átmehessenek“. Ha a gyönyörűség és erény szempontjából nézzük az életüket, most is csak két út között kell választaniok. És el fog válni, volt-e jóra nevelő hatása az iskolának, megacélozta-e tagjaikat és lelkűket, hogy legyen erejük a jobbat választani. Vagy pedig csak tömte őket „hasznos“ ismeretekkel s az iskolai fegyelem megszűntével elvesztik-e lábaik alól a szülői ház, szigorú tanár és leselkedő pedellus által féltékenyen őrzött erkölcsi alap talaját is ? ! Mutatni könnyű az igazi utat, de nehéz járniok rajta azoknak, akiknek csak „tudományát“ és iskolai „magokviseletét“ klasszifikálták, akikre azonban a további útjukon ott leselkedik mindenfelől az ezernyi csábítás. Ha bízunk is benne, hogy többen — mint gondolnék — a tisztesség útján járnak továbbra is, akkor is kérdés, vájjon a mindennapi kenyér, vagy más célok sarkalják-e őket? Munkával, vagy mások támogatásával akarnak-e célt érni? „Sub specie aeterni“ indulnak-e neki az élet útjának: képességeik érvényre juttatása, belső megelégedés és a köznek java, szóval nemes ideálok lebegnek-e szemeik előtt ?! Mert úgy látszik, vasalt nadrág, divatos kabát, lekonyított kalap, finom kéz, ez kezdi jellemezni a mi fiainkat is s ha reménységeiket vennők számba, könnyű úri élet, vagy ha munka, de sok-sok pénz, — ez lelkesíti őket. A nyelvi nehézségek miatt veszendőbe megy számukra a jó öreg Horatius s bámulói révén tábla- biró öregapáink életfilozófiája s a „hit és erkölcstan“ nagyszámú és betéve megtanulandó meghatározásai között feledés fátyla borítja Luthernek minden emberi foglalkozást istentiszteletté magasztosító polgári erkölcstanát, életideálját. Hiszen az igaz, hogy a hivataloskodás, meg- hunyászkodás és előszobázás biztosítja a mindennapi kenyeret, az idő meghozza az ember számára az automatikus előléptetést, az ötödéves korpótlékokat, a koronás arany érdemkeresztet s a „biztos“ nyugdíjat, de sajnos, sokakban megérleli azt a borzasztó elégedetlenséget és tudatot is, hogyha újra lehetne kezdeni az életet, akkor
