Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-03 / 23. szám
6. oldal Evangélikus Lap. 23. sz. 1911. junius 3. szándék nélkül is felemlíthetünk, hogy a magyarországi ev. egyetemes egyház többször, bátran mondhatjuk mindenkor kereste az erdélyrészi szász testvéregyházkerülettel az együttes, bensőbb testvéri együttműködést, hogy csak egyet említsek, a legutóbbi országos zsinatot is együtt szerették volna megtartani s az erdélyrészi szász kerület vonakodott eddig a bensőbb, szorosabb viszonyba való lépéstől. Elismeijük, voltak, lehettek erre külön helyi, egyházi speciális érdekei is, ám hogy ez a különállás az egységes magyarországi, melynek az Unió óta Erdélyország nem képezi különálló jogi részét. — evangélikus egyetemes egyházra nézve nem volt tekintélye, súlyt keltő a többi hazai felekezetek előtt s működésében nem volt oly hatékony, mindaz egységmellett lehetne, azt mindkét fél részéről el kell ismerni. S én megvallom, hogy valahányszor ezt a viszonyt tanítványaim előtt a magyar protestáns egyháztörténet tárgyalásánál feltüntetnem kell, mindenkor a legnagyobb sajnálattal s mondhatom szégyenérzettel csak tehetem azt. A protestáns egyéni szabadság elve alapján jogosnak tartom, megbecsülöm, tiszteletben tartom az egyéni és gyülekezeti különállást, melyben kiki a maga cha- rismáit függetlenül, önállóan szabadon kifejtheti, azonban minden szabadság jogérzékem mellett, sajnálom, restellem, károsnak; tekintem, ha egy helyen, országban, melynek egységes törvényei alatt állok, mely véd és oltalmaz, hol egyházi szempontból csak ugyanazon érdekeim és céljaim vannak és lehetnek, ott lévő más testvéreimmel, egy közös egységben, szervezetben, együttműködésben nem lehetek, hanem egymás mellett egymással nem törődve, sőt egymással szembeállva. Szomorúan sajnos, de tény, hogy különösen egy pár évtized óta ily viszonyban állott a tiszai egyházkerület az erdélyi szász kerülettel. Ott voltam az 1889. évi nevezetes tiszakerületi gyűlésen Brassóban, mikor az erdélyi különvált magyar egyházakat az alkotott brassói egyházmegye keretével a tiszai ev. egyházkerületbe bekebeleztük. Nagyjából ismerem azt a szóvihart, melyek mindkét fél részéről megelőzte és követte s azt a magyarság győzelmének tekintette a nagy Germánia felé húzódó] erdélyi szászság felett. Ismeretesek azok a jogilag finom, de testvéri szempontból éles súrlódások és pöriratok, az ország összes politikai községeknek egyetemes gyűlés által megalkotott szabályrendeleti, beosztása tárgyában, melyekben egyelőre a közoktatásügyi miniszter döntött, de azzal végleg az ellentét kiegyenlítve nem lett, melyet a leg- ujabbi főrendiházi tagsági kérdés bizonyára nem behe- geszteni, hanem csak éleszteni fog. Hogy mindez helyes volt-e egyházi szempontból, annak bírálatába ezúttal nem bocsátkozom. Azt az örvendetes tényt azonban, mely egy jobb és kívánatos viszonynak kiindulási pontúi szolgálhat a jövőre nézve, itt leszögezett, hogy ugyanis Geduly Henrik tiszakerületi püspök beiktatásán az erdélyrészi országos szász ev. egyházkerület a püspök megbízásából küldöttségileg képviseltette magát s a küldöttség szónokainak Dianiska Frigyes kolozsvári lelkésznek szívélyes mélyreható szavai bizonyára jóleső érzést keltettek nemcsak a tiszai kerület, hanem az egyetemes egyház kebelében is. Első örvendetes közeledést látunk ebben azon igen szükséges megértés és az együttmunkálkodás felé vezető úthoz, amelyen a most külön álló két egyháznak az egy hazában haladni kellene. Kolozsvár ev. egyháza lenne a küldöttség szónoka Dianiska Frigyes szerint azon aranyhíd, azon összekötő kapocs, amelyen keresztül s amely által ezen közeledéseit bensővé s erősebbé lehetne tenni. A legszivélye- sebben üdvözöljük ezen örvendetes közeledő lépést s annak létrehozásában bizonyára legtöbb érdemmel biró Geduly Henrik püspököt és Dianiska Frigyes lelkészt. Adja Isten, hogy buzgó törekvésüket mielőbb gazdag teljes siker koronázza. Mi hisszük és reméljük, hogy a legközelebbi zsinat végre szanktionálni fogja ezt a régóta óhajtott szerves egyesülést az erdélyi szász egyházkerülettel, mely amint a reformátusoknál, úgy bizonyára nálunk is üdvös eredményt fog hozni a hazai egész evangélikus egyház megerősítésére és felvirágoztatására. A hazai zilált feleke- zetközi viszonyok kölcsönösen sürgősen intenek az együttműködésre és a szerves egyesülésre. Viribus unitis! Kassa. Homola István. ev. lelkész. A Protestáns Országos Árvaegylet — 1911 május 20. — Aki egy kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be. Máté 18, 5. A Dohány-utca és a Rózsa-utca kereszteződésénél terül el a Szegényház-tér. Egy hatalmas négyszögű kétemeletes házról, az Erzsébet-szegényházról nevezve így. Közepén emelkedik fel Budapest legszebb temploma, az erzsébetvárosi plébániatemplom. Kettős tornyával ha talán nem is akarja elnyelni, de mindenesetre lenézi a vele szemben fekvő, igénytelen, egyszerű egyemeletes házat, a magyarországi protestánsok Országos Árvaházát. Volna csak a főváros olyan szíves mihozzánk is, hogy szükségleteinket fizetné a mindenféle felekezetek adójából, tudnánk mi is olyan két szép tornyot ragasztani az árvaház két oldalára, mint kigyelmetek! De az a jó, hogy egy jótékonycélú intézmény jellegét nem a homlokzat, hanem a belső szellem adja meg. Ez az egy megaranyozza, ragyogó fénnyel sugározza körül az egyszerű homlokzatot. Kerüljünk hát belül.
