Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-27 / 22. szám

8. oldal Evangélikus Lap 22 sz. 1911 május 27. A körlelkész (Dékán) illetve iskolalátogató esküje. Én N. N. . . . mint a törvényesen megválasztott kör­lelkésze (dékánja) (iskolalátogatója), esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú és Szentlélek, hogy a felügye­letemre bízott iskolákat szorgalmasan látogatom, azok­ban a tanítás módját és szellemét híven figyelemmel kisérem és ellenőrzőm, gondot fordítva arra, hogy azok­ban a gyermekek a magyar haza hasznos polgáraivá s az egyház buzgó híveivé neveltessenek, evégből úgy a tanítóknak, mint a szülőknek jó tanáccsal szolgálok, őket buzdítom és intem. Az iskolák állapotáról szóló szabályszerű jelentéseket az illetékes helyre kellő időben pontosan beszolgáltatom; a nevelés és tanügy érdeké­ben tartott tanácskozásokban mindenkor készséggel és iigybuzgóan résztveszek. A felügyeletem alá tartozó iskolákban könyvtárak létesítését előmozdítom. Egyszó­val mindazt, ami egyházi törvényeink és szabályrende­leteink kötelességemül tesznek, pontosan és lelkiisme­retesen teljesítem. Isten engem úgy segéljen! A püspöki irodavezető esküje. Én N. N. mint a . . . törvényesen megválasztott püspöki iroda vezetője (püspöki titkára) esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú és Szentlélek, hogy hivata­lomban teljes hűséggel és buzgalommal eljárok. A reám bízott s egyáltalán tudomásomra jutott hivatali titkokat hűségesen megőrzőm. Törvényes felsőbbségem iránt tiszteletid és engedelmességgel viseltetem, annak utasí­tásait, nemkülönben egyházam törvényeit, annak törvé­nyes s különösen hivatalomra vonatkozó szabályrende­leteit pontosan megtartom és teljesítem. Isten engem úgy segéljen ! A püspöki másodlelkész esküje. Én, N. N., mint a . . . törvényesen megválasztott püspöki másodlelkésze, esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú és Szentlélek, hogy lelkészi teendőimet hit­buzgalommal és lelkiismeretesen teljesítem. Törvényes felsőbbségem iránt tisztelettel és engedelmességgel viseltetem, egyházam törvényeit és szabályrendeleteit, nevezetesen pedig a hivatalomra vonatkozókat ponto­san betartom. Isten engem úgy segéljen 1 Az esperes esküje. Én, N. N., mint a . . . törvényesen megválasz­tott esperese, esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú és Szentlélek, hogy a vezetésemre bízott egyházmegyének és egyházközségeknek az összes hazai törvényeken és egyházi alkotmányunkon alapuló jogait és szabadságát tőlem telhetőleg megóvom, az evangéliumnak egyhá­zunk tanai szerinti tiszta és igaz hirdetésére s ügyeik­nek egyházi törvényeink és szabályrendeleteink szerinti vitelére felügyelek; a megürült lelkészi és tanítói állo­mások betöltésénél szorosan ezen törvények és rende­letek szerint eljárok; a felsőbb egyházi hatóságok ren­deletéinek úgy magam engedelmeskedem, mint azoknak másoknál is érvényt szerzek. A megyémhez tartozó egy­házközségeket és iskolákat időnként és a szükségéhez képest meglátogatom; a lelkészek, tanítók és azok segédeinek életére s tanításának vallásos, egyházhü és hazafias szellemére felügyelek, őket kötelességük hű teljesítésére serkentem de jogaikban is megvédem. A kötelességük ellen vétő, botrányos magaviseletű tisztvi­selőket megintem, rendreutasítom s ellenük törvénysze­rűen eljárok. Az egyházmegye, egyházközségek és isko­lák vagyona és összes ügyeire, valamint arra, hogy az egyházmegyei és egyházközségi tisztviselők és bizott­ságok kötelességeikben híven eljárjanak, felügyelek. Legjobb meggyőződésem szerint részrehajlatlanul szol­gáltatok igazságot és mondok Ítéletet. Isten engem úgy segéljen! Az egyházmegyei felügyelő esküje. Én, N. N., mint a . . . törvényesen megválasztott felügyelője, esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú és Szentlélek, hogy a felügyeletemre bízott egyházmegyé­nek és egyházközségeknek a hazai törvényekben és egyházi alkotmányunkban biztosított jogait és szabad­ságát tőlem telhetőleg megóvom; ügyeiknek az egy­házi törvények és szabályrendeletek szerinti vitelére fel­vigyázók, főleg anyagi viszonyaik jó rendben tartását kiváló gondomnak tekintem. A felsőbb egyházi hatósá­gok rendeletéinek úgy magam engedelmeskedem, mint azoknak másoknál is érvényt szerezni törekszem. A békét az egyházközségekben fentartani s ahol netán megzavartatott volna, helyreállítani igyekszem. Az egy­házi tisztviselőknek jogait, jogos érdekeit és tekintélyét megóvom. A megyémhez tartozó egyházközségeket és iskolákat időnként és a szükséghez képest meglátoga­tom. A kötelességeik ellen vétő botrányos magaviseletű tisztviselőket megintem rendreutasítom s ellenük tör­vényszerűen eljárok. Az egyházmegye, egyházközségek és iskolák vagyonára és összes ügyeire, valamint arra, hogy az egyházmegyei és egyházközségi tisztviselők és bizottságok kötelességeikben híven eljárjanak, felügye- gyelek. Részrehajlatlanul legjobb meggyőződésem sze­rint szolgáltatok igazságot és mondok ítéletet. Isten engem úgy segéljen! A lelkész esküje. Én, mint a . . . törvényesen megválasztott lel­késze, esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú és Szent­lélek, hogy lelkipásztori tisztemben teljes hűséggel és buzgalommal eljárok, Jézus Krisztus evangéliumát, úgy mint az a szentírásban foglaltatik, a meg nem másított ág hitvallás értelmében tisztán és igazán hirdetem és megtartom, a szentségeket épületesen kiszolgáhatom, a hívek házi látogatását szorgalmasan gyakorlom, az iskolákra és különösen a vallásoktatásra lelkiismerete­sen felügyelek. Egyházközségemet világi elnöktársammal jó egyetértésben legjobb képességem szerint kormány­zóm és képviselem. Tanításomat saját példámmal és életem feddhetetlenségével megerősítem s azon leszek, hogy a reám bízott lelkek üdvét, mint azoknak hű pásztora, szóval és tettel előmozdítsam s Istennek országát gyülekezetemben építeni segítsem. Esküszöm, hogy koronás királyunk .... Őfelsége s törvényes utódai, valamint szeretett magyar hazám iránt tántorít- hatlan hűséggel viseltetem s törvényes felsőségnek en­gedelmeskedem. Esküszöm, hogy evangéliumi egyhá­zunk jogait és szabadságát sem magam meg nem sértem, sem azoknak megsértésére másoknak segéd-

Next

/
Thumbnails
Contents