Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-22 / 17. szám
6 oldal Evangélikus Lap. 17. sz. 1911. április 22. b) rendkívüliek, kik egyes szabadon választott tantárgyak hallgatása végett iratkoznak be. Mindkét rendű hallgatók a Fakultás (Akadémia) törvényei alatt állanak. Rendes hallgatóknak oly ág. hitv. evang. ifjak vétetnek fel, akik valamely hazai középiskolában a latin és görög nyelvből is érettségi vizsgát tettek és ezt eredeti bizonyítvánnyal igazolják, egyúttal közhatósági orvosi bizonyítvánnyal azt is igazolják, hogy egészségesek és feltűnő testi fogyatkozásban nem szenvednek. Rendkívüli hallgatóknak felvétetnek, akik okmánynyal igazolják, hogy megfelelő műveltséggel bírnak és a választott tantárgyak hallgatására képesítvék. 32. §. A felvétel rendszerint az iskolai év elején történik; más Theol. Fakultásokról (Akadémiákról) jövő hallgatók azonban a tanév folyamán (a 2 félév között) is felvehetők szabályszerű elbocsátó bizonyítvány mellett. A tanulmány megszakítása esetén a közben eltöltött idő igazolandó. Ki 1 (egy) évnél hosszabb időre szakította félbe tanulmányait, az csakis felvételi vizsga letétele után igtatható valamely Fakultás (Akadémia) polgárai sorába 33. § A hazai tudományegyetemek bölcsészeti fakultásáról átlépőknek ott töltött féléveiből legfeljebb kettő számítható be utólagos colloquálás mellett. 34. §. Valamely külföldi theol. fakultáson végzett félévekből legfeljebb kettő számítható be, szintén utólagos colloquálás feltétele mellett. 35. §. A külföldi egyetemek látogatása, amelynek tartama 1, esetleg 2 évre terjedhet, csakis a 4 évfolyam befejezése után ajánlatos. 36. §. Más hitvallású egyházból theológus vagy lelkész csakis a felsőbb hatóság engedélyével vehető fel, amely is e tekintetben esetről-esetre intézkedik. 37. §. A Fakultás (Akadémia) hallgatóira vonatkozó törvények, fegyelmi szabályok külön, de lehetőleg egyöntetűen állapíttatnak meg. 38. §. A lelkészi, vallástanári és theológiai tanári képesítésről külön szabályzatok intézkednek. Az évzáró vizsgálatok. Irta és felolvasta Petrik Sarolta az országos evang. tanáregyesület szakosztályi ülésében Sopronban. A nyilvános iskolai vizsgálatok igen régi eredetűek. Első nyomaira az iskoláztatás kezdeténél akadunk. Csakhogy magától értetődik, hogy ezek a vizsgálatok egészen más természetűek voltak, mint azok, melyeket manapság tartunk. Nem állottak egyébből, mint imádságoknak, zsoltároknak, egyházi énekeknek elmondásából. Amint azonban az iskolaügy fejlődött, úgy fejlődtek és alakultak az iskolai vizsgálatok is A közönség kezdetben meglehetős ellenszenvvel viseltetett az iskoláztatás iránt, hogy tehát érdeklődést és kedvet ébresszenek a szülőkben az iskola iránt, tartották a vizsgálatokat, természetesen fényes vizsgálatokat, melyek jutalmak kiosztásával voltak egybekötve. Mai alakjokban a XIX. század kezdetén jelentek meg először s ettől kezdve rohamosan terjedtek, szaporodtak s ezzel együtt terjedt káros hatásuk is. A mai vizsgálatoknak az volna a célja, hogy a növendékek és a tanítók beszámoljanak egész évi munkásságuknak az eredményéről Amint azonban a tapasztalat mutatja, ennek a célnak nem felel meg. Nem felel meg első sorban azért, mert a vizsgára szánt idő oly kevés, hogy ezalatt még azt sem lehet megítélni, hogy a növendékek az egyes tantárgyakban mennyire haladtak, mit és hogyan tudnak. Pedig ez egymagában nem elegendő. Azt is meg kellene vizsgálni, hogyan fejlődött a gyermek ítélőképessége, akaratereje, érzelemvilága, jelleme stb. Már pedig ez az idő rövidségénél fogva teljesen lehetetlen. Ahhoz nem elég, hogy egyszer lássuk a gyermeket, egyszer halljuk felelni, hanem huzamosabb időn át kell vele foglalkozni, ismerni kell őt. De nemcsak az idő rövidsége az egyedüli ok, amiért a vizsgálóbizottság nem szerezhet magának világos képet a gyermekek tudásának a fokáról. Van annak egyéb oka is. Ez a szó: vizsga, a gyermekekben olyan félelmet és érzelmeket ébreszt, mely bénítólag hat a gondolkodóképességükre. A tapasztalat mutatja, hogy a növendékek nagy része, gyengébb feleletet ad a vizsgán, mint az tudásuknál és készültségüknél fogva várni lehetett volna. Ez különösen észlelhető éppen a jobb tanulóknál. S nagyon csekély azon gyermekek száma, kik a vizsgán megőrzik higgadtságukat és megtartják gondolkodóképességüket. Hogy a növendékek annyira félnek a vizsgától, ' annak egyrészt az az oka, hogy sok tanító — elég helytelenül — ahelyett, hogy a növendékek ambíciójára hatna és ily módon buzdítaná őket a tanulásra, a vizsgával ijesztgeti: „Mily szégyen lesz az reád nézve, ha nem tudsz felelni“, stb. Rossz osztályzattal s egyéb büntetéssel is fenyegeti, ha rossz felelete által a tanítóra is szégyent hoz. Csoda-e azután, ha a növendékekben a vizsga oly félelmet kelt, mely sok gyermeknél, különösen az idegesebbeknél álmatlanságot, étvágytalanságot okoz? Igaz ugyan, hogy ezek csak múló tünetek, melyek a vizsga elmúltával maguktól megszűnnek, de erősítőleg semmi esetre sem hatnak a gyermekek idegeire. Ha a gyermek rosszul felel az évzáró vizsgán, jelenlévő szülőit vagy hozzátartozóit ez roppant bántja, főképen hiúságukat sérti. A gyermek rossz feleletét nem a félelmének vagy nem tudásának számítják be, hanem a tanítónak tulajdonítják s igen gyakran személyes ellenszenvvel, rossz akarattal vádolják, hogy olyan kérdést adott a gyermeknek, melyre nem tudott megfelelni. Természetesen az ilyen dolgokat a gyermek előtt tárgyalják s mennyire rontja ez a tanító tekintélyét. Az évzáró vizsgálatok alkalmával rendszerint nem
