Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-25 / 13. szám
1911. március 25. Evangélikus Lap. 13 sz. 7 oldal. koronával,hanematöbbi tanerőkével egyenlőképen díjazni; a papságot azokban a kedvezményekben részesíteni, amelyeket a tisztviselők az állam gondoskodásából már régen élveznek, hogy csak egyet említsek, a vasúti félárú kedvezményt, melyet a köztisztviselők valamennyien élveznek, még az arankamentes lóherét elárusító vigéc is, úgy hogy igaz az az állítás, hogy Magyarországon csak a pap és a paraszt fizeti az egész dijat a vasúton; méltóztassék csak így a kellő szigor mellett, ahol kell, általánosan a nemesebb gondozást, jóindulatot kiterjeszteni, ezeknek tényezőit támogatással megnyerni s biztos, hogy ennek örvendetes hatása csakhamar nyilatkozni fog a hitszónoklatok magyar nyelve tekinteté ben is. Ha az a pap érezni fogja a magyar állam jóságos gondozását, érezni fogja a maga háta megett a magyar állam meg nem osztott s meg nem hasonlóit, védő tekintélyének súlyát, bizony szívesen, örömmel megteszi az a pap a maga hazafias misszióját ott is, ahol az állam a maga csendőrszuronyaival és köz- igazgatási hatóságaival el nem ér. De ám e szempontból ne tessék csak a Gott- erhalte hangjai mellett ünnepi nagy diszebédeket adó. az anyagi javakban fölöslegesen dúslakodó főpapokat legyezgetni, hanem méltóztassék az alsó papsággal, annak szellemi és anyagi sorsával jobban törődni ; tessék csak abba a szemináriumi papnevelésbe bele tekinteni és nemcsak beletekinteni, hanem bölcsen bele is avatkozni, intézkedni, mert valóban abszurd állapot, hogy még ma is lehetnek hazánkban intézetek, melyek bői a nép közvetlen szellemi vezérei kikerülnek, anélkül, hogy a hazai nyelvet megtanulnák. Mit kívánhat az ilyenektől a magyar nemzet? Vak nem vezetheti a világtalant! Kassa Homola István ev. lelkész. Tolsztoj pedagógiája. A sokféle divatos bölcselő és próféta között egyedül Tolsztoj az talán, aki Krisztust nemcsak szóval és írással, hanem tettel is követni merte. Krisztus apostola volt, aki erős akaratával az emberi gyarlóságokon sokszor diadalt aratott. Mindig az „Isten országa“ után kutatott, mert leszűrte élettapasztalataiból, hogy a szeretet a világ legfőbb titka. Egész lényét az „isteni“ után való vágy töltötte be, megtisztulni, megszabadulni az emberre magától az emberiségtől rakott bilincsektől, ez vezetőelve minden munkájában, pedagógiájában is. Elvei, bár ellenkeznek itt ott a modern pedagógusok felfogásával, nem mindennapi gondolkozást árulnak el, magukon viselik a nagy gondolkodó alkotó erejének összes jellemvonásait. Tolsztoj hamar átesik tanulmányain, huszonegy- éves korában 1849-ben már ő maga alapít egy parasztiskolát, de ez nem áll fenn soká, mivel belátja, hogy még fiatal, tapasztalatai nincsenek, tanulmányai nem elegendők. Útnak indul 1860-ban, látni akarja a külföldi iskolákat. Bejárja Német- és Franciaország híres és nem híres iskoláit, sok pedagógiai munkát olvas, de azért nincs megelégedve a látottakkal. Volt Lipcsében, Drezdában, Berlinben. A drezdai iskolát akkoriban Auerbach Berthold vezette, akit az orosz kormány is felszólított, hogy a többi, német, francia pedagógusokkal egyetemben bírálja meg az orosz iskolaügy átalakítását előkészítő tervezetet. Tolsztoj tőle tanult legtöbbet. Franciaországi útján Marseillesben különösen a munkásnép részére alapított külön iskolák kötik le figyelmét. Az elemi iskolákkal sehol sincs megelégedve, de megnyerik, tetszését Marseillesben a nép művelését célzó egyéb intézmények, úgymint: a, könyvtárak, műhelyek, kávéházak, amelyekben kisebb színdarabokat adtak elő. továbbá költeményeket szavaltak. Elégedetlenül tért vissza Oroszországba, amit az óvóiskolától fel az egyetemig látott, az őt nem elégítette ki Lelke sokáig vajúdott. Mérlegelte hazája súlyos társadalmi és gazdasági viszonyait, saját egyéniségét ezek együttvéve alakították ki az ő pedagógiai felfogását és működését. Elveti a hagyományos pedagógiai elméleteket, maga rakja le önállóan, mint mindenben, az alapokat. Leszáll a nép lelkének mély, rejtett forrásaihoz, hogy a nevelés nehéz kérdését megoldhassa. Megnyitja ezeket a forrásokat, mert az a célja és óhajtása, hogy ezek az egész országot elárasszák. Visszatérve útjáról, hozzáfog elveinek megvalósításához az általa alapított iskolában, sőt, hogy nézetei minél szélesebb körben elterjedhessenek megindítja a „Jasznaja Poljana“ x: folyóiratot is, amely havonként egyszer jelent meg Nemcsak maga a szerkesztő, Tolsztoj írt ebbe, hanem az iskolájában működő tanítók is. Hogy pedig bemutassa Tolsztoj, milyen finom, jellemző és elbeszélő képességük van a kényszeroktatás nyűgétől megszabadult gyermekeknek, a tanulók gyakorlatait is leközölte. Ezen munkáit, valamint a szétszórva megjelent pedagógiai értekezéseit, feljegyzéseit, véleményeit jó részben összegyűjtötték két hatalmas kötetben * de nincs mind együtt. Más munkáiban is hirdet elvétve itt-ott pedagógiai elveket, de különösen feljegyzései, levelei azok, ahol majdnem lépten nyomon a nevelés nagy kérdéseivel foglalkozik. Munkái nyomán haladunk mindenütt, az ismertetés bemutatja egyszersmind a kritikát is. Először nevelési elveit általában mutatjuk be, hogy közös akarattal, együttesen vizsgálhassuk, mennyiben sikerült Tolsztojnak nevelési elveit a gyakorlatban megvalósítani. Tolsztoj szerint minden emberi életnek alapja a vallásos életfelfogás. Vallásos alapra helyezkedik az egész emberi élet és aszerint irányul egész tevékenysége, amiből érthető, hogy a nevelést is — más szóval az embereknek az életre és a tevékenységre való előkészítését — vallásos alapra kell helyezni. „Nálunk azonban, az úgynevezett kulturális világban a vallást nemcsak nem ismerik el a nevelés alapjául, nemcsak fontosnak és szükségesnek nem tartják azt a többi tantárgyak között, hanem a legutolsók és szükségtelenek közé számítják, amelyet mint régiségi maradványt, amelyben már senki komolyan nem hisz, csak illendőségből, immel-ámmal tanítanak az iskolában Világos, hogy a nevelés ilyen körülmények között nem lehet észszerű, hanem mindent felforgató és ha nevelésről akarunk beszélni, akkor mindent elölről kell kezdeni. * Leo N. Tolstoj: Pädagogische Schriften. Von dem Verfasser genehmigte Ausgabe von Raphael Löwenfeld. I—II. B. Eugen Diederichs, Jena, 1907. A második kötetben van Löwenfeld fordításában : Die Schule von Jásnaja-Poljana im November und Dezember des Jahres 1862.
