Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-03-25 / 13. szám

1911. március 25.

Evangélikus Lap. 13. sz.

5. oldal

A „kemény szavak“ igazsága.

IV.

Berzsenyi Jenő azt mondja, hogy a protestantiz- must az teszi korszerűtlenné, sőt ellenszenvessé, hogy „hitbeli gondolkodásukat a csalhatatlannak elismert biblia bámulása bénítja meg". Megállapítja, hogy „nemcsak a katholicizmus, hanem a protestantizmus is nagyon eltávolodott a reális élettől". Azt állítja, hogy „a kiegyenlítődés nem lehetséges máskép, mint egy új felekezetnélkiili, az egész emberiséget boldogító, nem valláserkölcs,, hanem erkölcsvallás megteremtése által“. Mert szerinte „a modern áramlat, lehet, hogy elsöpri a pápaság hatalmát, de nem fogja feltámasztani a protestantizmust, ha ez már belesülyedt a dogmák posványába4 .

Lássuk csak e kemény szavak igazságát közelebbről.

Szomorú tény, hogy evangéliomi egyházunk az a szerencsétlen, amelyik reverzálisok és kitérések révén legtöbbet veszít. De hogy ennek a szomorú valóságnak nem a dogmák az okai, az is tény, mert hiszen tőlünk igen sokan, sőt legtöbben a dogmákban sokkalta gazdagabb, a dogmákhoz aránytalanul merevebben ragaszkodó róm. kath. egyházba térnek be.

Ami különben a dogmák kérdését illeti, kétségtelen, hogy dogmanélküli vallás épp oly kevéssé lehetséges, mint törvény nélkül való állam, vagy alapszabály nélkül való egyesület. Természetes tehát, hogy a protestantizmus is alkotott és tart fenn dogmákat. De „dogmák posványába való sülyedésrő!“ beszélni a protestantizmus kebelében merőben jogosulatlan. Mert egyesek vagy csoportok mindig voltak és lesznek, még az esetleges „felekezetnélküli“ új vallásban is, akik és amelyek a szervezkedés alapjait képező s kereteit megszabó tételekhez betflszerint ragaszkodnak, de ezek miatt s ezek után az egész közösséget megítélni s elítélni nem lehet. Hogy az ilyen ítélet mennyire igazságtalan, mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a Berzsenyiek a maradiság, a katholikusok meg a szubjektivitás radikálizmusa miatt emelnek vádat u. a. protestantizmusra. Mindkettőnek az a tévedése, hogy az egészet egy kis csoporton át nézi s egyoldalú, tehát igazságtalan ítéletet alkot és hirdet róla. A protestantizmust csak úgy, mint minden erkölcsi alakulást objektive csakis elvei alapján lehet elbírálni. Az elvek jellemzik az egészet, az elVek alkalmazása pedig csak a részeket.

Ha Berzsenyi azt a vádat emelné ellenünk, hogy a protestantizmus kebelén belül is akadnak, akik a protestantizmusnak az egyéni és társadalmi haladást és végtelen fejlődést biztosító elveit nem alkalmazzák helyesen, ezt a vádat még csak fel sem panaszolnánk. Igaz, így van. Még azt sem tartanók túlzottnak, ha azt a vádat emelné ellenünk, hogy vannak korok, amikor az öntudat és hivatástudat bizonyos megernyedésének tünetei

jellemzik a prostantizmust. Bevalljuk, hogy most is ilyen korban sínlődünk. Azt sem merjük cáfolgatni, hogy a protestantizmus is nagyon eltávolodott a reális élettől. De hogy a dogmák posványába sülyedt volna, azt komolyan állítani sem lehet, bizonyítani meg egyenesen képtelenség. Hiszen a protestáns nép a dogmákkal mit sem törődik, azokat nem ismeri, csak az alapelveket, az életfelfogást, az istenes világnézetet, az egyéniség végtelen értékének, a szabadság tudatának, a tormáktól való megszabadulásnak, az Istennel való érintkezés közvetlenségnek a gondolatai töltik meg lelkét, ezek teszik ót protestánssá, ezekhez ragaszkodik, ezekben él. És amikor ezekkel az elvekkel szakit, amikor közvetítők után vágyakozik, amikor tekintélyekhez csatlakozik, akkor sem dogmák riasztják ki közülünk, nem dogmák csábítják be más közöségekbe, hanem az életfelfogás megváltozása, vagy a lélek teljes apatikus közönye, vagy bizonyos érdekek követése.

Csodálkozom Berzsenyi ama vádján, hogy szerinte a protestantizmus hitbeli gondolkodását a csalhatatlannak elismert biblia bámulása bénítja meg. Ez érthetetlen vád. Hiszen neki, mint szintén protestáns embernek tudnia kell, hogy a bibliának csak a szelleme, a szentirásban foglalt istensége az a szabályozó és kút- forrásszerü alap, amelyen Jézus vallása és így a protestantizmus is áll. Betüszerinti értelmében nálunk senki sem imádja a bibliát. Hogy azonban a biblia életfelfogása, világnézete normativ tekintély, az csak természetes. Annak sem minden része, hanem különösen az, amely Jézus vallását foglalja magában. A keresztyén- ségre nézve más normativuni nem lehet, mint Jézus maga. Az istenigében voltaképp Jézust tesszük a valláserkölcsi életnek szabályozójává, mert benne látjuk magát az istenfiúsági vagyis valláserkölcsi életnek a megtestesülését is.

Ebből folyólag teljesen fölösleges a valláserkölcsi és az erkölcsvallási irányzat megkülönböztetése. A valláserkölcsi életfelfogás és életirány azt jelenti, hogy az ember egész életét, életének minden egyes mozzanatát, legyen az akár ideál, akár vágy, akár cselekedet, akár másokhoz való viszony, teljes egészében és minden részletében az embernek Istenhez való^viszonya határozza meg. Miután Istenben látjuk minden tökéletesség és minden boldogság valóságát, az embernek, aki Isten képe e földön, tökéletességre és boldogságra kell törekednie.

E törekvés maga az erkölcs, amelynek alapját, kereteit, ideálját mind az Istenhez való viszony szabja meg. Istenfiúsági tudat nélkül nincs igazi erkölcsiség. Azért az erkölcs sohasem lehet vallás, de a vallás föltétlenül megtermi a neki megfelelő erkölcsiséget. Neki megfelelőt azért, mert amilyen az Istenhez való viszonyunk tudata, olyan lesz az erkölcsiségünk is. Amely vallás az Istent föltétien kényúrnak állítja az embereié, az a vallás sohasem képes olyan emelkedett erkölcsöt