Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-11 / 11. szám
8. oldal Evangélikus Lap 11. sz. 1911 március 11. Nagy-Küküllővármegyében 11 ev. egyén lépett ki fele- kezetéből. A kilépés valószinü oka szerint a nazarenus szekta vonzóereje 63, az egyházi adóktól való menekülés vágya 103, a baptista felekezetekhez való átlépés 30, és ismeretlen okból 100 ese ben szolgált okul az evangélikusoknak felekezetűk elhagyásához. Az 1909. évben összesen 6294 házasság bontatott fel ítéletileg, melyben az evangélikusok 9,2%-kal szerepelnek. Tíz évvel ezelőtt volt elválás, ítéletileg felbontott házasság összesen: 2 069. Az állami gyermekmenhelyekben volt 1909 ben összesen: 2202 evang. gyermek. (Kassán 20, Szombathelyen 175, Temesváron 507, Veszprémben 68). Nem ok nélkül közöljük a zárjelben levő adatokat is, szükségét látnok itt annak, hogy az ev. gyermekek ev. központokban legyenek elhelyezve. Felhívjuk erre az illetékes egyházi hatóságok figyelmét. A közöltek alapján, miután nyereségről — sajnos — mint eddig mindig, úgy ezúttal sem szólhatunk, állapítsuk meg végeredményben az ág. h. ev. egyház 1909. évi vesztesség számláját, mely a következő: A gyermekek vallására vonatkozó megegyezéseknél (a nyereség-veszteséget leszámítva) 541, (az 1868. évi Lili. t. c. 12. § ához viszonyítva 270-5), áttérés folytán 194, felekezetből való kilépés folytán: 296, összesen: 1031. Az 1908. évben volt: 1 095, 1907-ben: 1229, 1906-ban: 859, 1905-ben: 1 039, 1904-ben: 1T63, 1903 ban: 989. Kivándorlás folytán: 8569. A református egyház veszteséége a fenti címeken összesen 955 Kivándorlás folytán: 7 529. E számokhoz nem kell közelebbi kommentár. Megdöbbentő íme az a szomorú kép, amit e téren a statisztika évről-évre felmutat. Vérveszteség ez, mely mint az örlőmü, a legerősebb élőfát is, lassan, de biztosan felemészt és romba dönt. Jam proximus ardet! Nincs itt mit halogatni, hozzá kell itt látni azonnal és bölcsen a mentéshez és gyógyításhoz. Ne késsünk, ne kicsinyeljük a bajt, égetőbb ez mindennél! A sülyedő hajóról menekül, szabadul minden. Az aléltság, a veszedelem közepette a kétség- beesés a legnagyobb veszedelem. Avagy nincs vezér, kormányos, ki a kormányrudat biztos kézzel megfogná és irányítaná! ? Költsük fel az aluvót, hogy csendet parancsoljon e pusztító viharnak I S mikor ezeket irom, fájó szívvel látom, hallom, hogy a hazai egyetemes ev. egyház egyik tekintélyes ősi részében, miként dúl, tombol, rombol a testvéri gyűlölet, szenvedély és pártviszály azon kérdés felett, hogy ki legyen a primus az egyenlők között? Mennyi sebet ejtet, mennyi válaszfalat emel ez, melyet egy hosszú élet gazdag tevékenysége sem képes begyógyítani és kiegyenlíteni. A veszedelem fejünk fölött s mi ahelyett, hogy kart karba téve testvéri egyetértéssel munkálnánk egyházunk felvirágoztatásán, mi egymás között megbomolva, egyik, másik a napirenden lévő fontos kérdésnél nem arra néz, ki vezérnek legalkalmasabb, hogy azt egyetértéssel kövessük, hanem arra, hogy megmutassa mily hatalom és tényező ő, kisebb, nagyobb környezetében. Valóban elmondható ránk a költő panaszszava: Egyenkint igen szerettek, Ah, de együtt szétbomoltok, Gyermek, míg így szerettek Nem lehet az anya, (az egyház) boldog! Jó uraim! nem jól van ez így ! A tiszta elvekért legszenvedélyesebben küzdő politikai pártok is tisztelettel meghajolnak egymás győzelme előtt. Mi, testvérek az Úrban, a Krisztus egyházának úttörői, mi nem tudnánk tiszta fegyverekkel elvi vagy személyi kérdésekben küzdeni s az alkotmányosan kivívott győzelem esetén egyik-másik előtt tisztelettel meghajolni ? Avagy azt akarjuk bebizonyítani, hogy apáink drága vérén szerzett alkotmányos szabadságunkra nem vagyunk méltók, nem tudjuk okosan használni s azt akarjuk igazolni, hogy a kinevezési, abszolutisztikus s hierarchikus rendszer jobb, célszerűbb, mint az Isten fiák demokratikus, testvéri szabadsága! ? Nem hiszem. Költsük fel azért az aluvot, hogy itt is csendet parancsoljon a viharnak ! Kassa. Homola István ev. lelkész. A hitoktatók sérelme. Érthető és indokolt az állami és községi vagy államilag segélyezett községi iskolákban működő ág. h. ev. k. hitoktatók panasza és elégedetlensége, nemcsak azért, mert a kereskedelmi miniszter tagadó választ adott egyet, gyűlésünk azon felterjesztésére, amelyben fél áron kedvezményes vasúti jegyet kért részökre, hanem és különösen a megszégyenítően csekély állami díjazás miatt. A hitoktatásra vonatkozó statisztikai táblás kimutatásokból látom azt az alamizsnát, melyet az állam nyújt az áll. népiskolákban működő hitoktatóknak, akik többnyire 1600 K évi fizetés mellett tengődő és nyomorgó lelkészek, akik fontos nemzeti missziót is teljesítenek, egyház- és hazaszeretetre tanítják és nevelik az ifjúságot. 40, 60, 80, 100 K, csak kivételes esetben több az ev. hitoktatók évi munkabére a római kath. hitoktatók 100, 200, 300 K, sőt ennél nagyobb díjazásával szemben, melyet ugyanannyi vagy kevesebb heti óráért és tanításért kapnak az államtól, ami a jog- egyenlőség és viszonosság és törvényesen biztosított jogaink ellenére is így van. Az egyes hitoktatók eddig hiába kértek méltá- nyosabb és igazságosabb díjazást. A kérvényeket a legtöbb esetben elutasították, még az esetben is, ha jóakaró és a hitoktatás ügyét támogató püspökeink ajánlólag felterjesztették is. A nagyobb díjazásrendszer el-, de a nagyobb munka és fáradság megmaradt. Nagyobb munka és fáradság azért, mert az állami népiskolák felsőbb osztályaiban a nem magyar ajkú növendékeket a miniszteri rendelet értelmében már magyarul is, tehát két nyelven kell tanítani. Én nem értem az állam aránytalan és egyoldalú takarékosságát a népiskolai erkölcsi neveléssel szemben akkor, amikor sok mindenre száz meg száz millió jut. De eddig még hagyján, hanem ezentúl mi lesz? Az állam ahelyett, hogy emelné azt a kis morzsát, amit eddig adott az ág. h. ev. k. hitoktatóknak, elvette a folyó tanévben annak egy részét is ott, ahol egy heti óra után a díjazás — a népiskolákban — több volt
