Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-11 / 11. szám
2. oldal Evangélikus Lap. 11. sz. 1911. március 11 módjáról gondolkozzunk, hanem a vágyó léleknek adjunk célt s tanítsuk meg arra, hogy maga állítson fel a maga számára: természetes időhatárokat. Böjti időszak lesz akkor is, de különb lesz, mint a mai! Sípos András. Egyházi követelések behajtása. Néhány év előtt egyik elsőrangú közigazgatási szaklapunkban (M. közigazgatás 1908. évi 42. sz.) a* szerkesztő felkérésére e tárgyról cikket írtam. Ez alkalommal bányakerületünk m. t. püspöke arra kért fel, hogy hivatala részére e cikket külön lenyomatban nagyobb számú példányokban szerezzem meg, mi azonban lehetséges nem volt. Püspökünknek ezen érdeklődéséből folyólag, de annál fogva is, minthogy a tárgy egyházainkat általában érdekelheti, sőt vitás, vagy bonyolult esetekben útmutatást is nyújthatok, nem tartom feleslegesnek, ha e tárgyat itt felfrissítem s 30 évet meghaladó közigazgatási pályámon szerzett tapasztalataim eredményét közzéteszem. I. Tudvalévő dolog, hogy hazánkban minden törvényesen elismert vagy bevett egyháznak megvan a maga adóztatási joga híveivel szemben, amelyet az egyházak saját szervezetök szabályai szerint szabályoznak, az egyTÁRCA. Egy oltárkép története. Szűkszavú jegyzőkönyvi pontokból, bőbeszédű, sokszor költői képzelettel színező szájhagyományból egy kép történetét következőkben állítottam össze. Az 1849. évi szomorú orosz dúlás után, mikor Grabbe orosz tábornok boszúból felégette az egész Losonczot, Losoncz akkori lelkésze, kezében a koldusbottal neki indult a világnak — koldulni. Kezdte Bécsen. Felkereste az akkor tejhatalmú Bach minisztert s megkérte, hogy adjon engedélyt a birodalom minden részébe szóló könyöradomány gyűjtésére. Bach természetesen nem adott engedélyt, de adott egy szarkasztikus választ, mely szerint fent Bécsben jól ösmerik a losonczi evangélikus híveket, egy Busbahot, Kellert, Steinhőbelt stb. csakhogy nem olyan oldalról, hogy velők szemben felsegítésre gondolnának I A lelkész nem esett kétségbe e rideg elutasítás fölött Ha eddig engedéllyel akart gyűjteni, most gyűjtött engedély nélkül. Így kopogtatott be állítólag egy bécsi műkereskedőhöz is, akinek egy pár szóval elmondotta küldetését. Losoncz pusztulása akkor országos esemény volt. Sőt a rettenetes vandalizmus híre túlterjedt az ország határán is. A műkereskedő is hallotta hírét. Hogyne hallotta volna, hisz ő maga is losonczi származású volt. A lelkészt úgy fogadta, mint földijét. Elismételházi adók (értve ezalatt tágabb értelemben minden- némű egyházi járulékokat) elsősorban az egyház hatóságai (alkalmazottjai) által hajtandók be a helyi szokások szerint. Helytelen tehát minden oly felfogás és törekvés, amely arra irányulna, hogy ne maga az egyház, hanem a világi, (politikai) hatóság teljesítse a járulékoknak az egyes hívekre való kivetését és hogy ez a világi hatóság vegye kezébe ex offo a járulékok behajtását, mert úgy a kivetés, mint a behajtás, s illetőleg a behajtásnak megkísérlése mindig az egyházi hatóság feladata. Kivétel ez alúl csak ott van, ahol külön szerződés alapján a kivetési s a behajtási összes munkálatokat más, pl. valamely község vállalja magára, de még ebben az esetben is a kivetés kulcsát, mérvét, tételeit stb. az egyházi hatóság adja kézre s a vállalkozó szerződő fél csak a kézreadott adatok szerint a kivetés mechanikus munkálatait és azután a behajtást teljesíti. Ily szerződés esetei gyakorlatomban sokszor fordulnak elő, főleg a róm. kath. egyházban, ahol — autonómia hiányában — méltányos és helyes is az egyház tisztviselőinek segédkezet nyújtani. Az ily szerződések a községek részéről törvényhatósági jóváhagyás alá tartoznak. De — nem tekintve ily kivételeket — menjünk tovább az eljárás rendjén. Ha t. i. a már esedékessé vált egyházi adót az egyház nem képes behajtani s az adós hívek az egyház helyi szokása vagy szabályzata szerint előrebocsájtott tette vele a rettenetes napok történetét, kikérdezte a hívek, a gyülekezet állapotáról s végül ezt mondta néki: „Tisztelendő uram! Önök teljesen tönkrementek, leégett a templomuk, puszta az oltárjuk, nincs oltárképük. íme én felajánlok önöknek egy oltárra való szentképet. Értékes szép kép. Nemrégiben vettem egy főnemes gyűjteményével együtt. Ha tetszik vigye magával vagy ha úgy tetszik, elküldöm maguknak. A lelkész szívesen fogadta az ajándékot s így került a kép Losonczra. Tényleg gyönyörű kép! Van Dyknek egy Tizianó hatása alatt festett művészi másolata. (Eredetije Madridban van.) Azt a jelenetet örökíti meg, mikor a farizeusok két tanítványa kisérti Jézust: Kell-e a császárnak adót fizetni, vagy nem ? Gyönyörű különösen a két farizeusnövendék tipikus gonosztevő kifejezésével. Olyan éles, markáns két fej. hogy aki egyszer látja, aligha felejti el. Végtelen bravúrral van utánfestve, a tucatmásolók tétova ecsetkezelése nélkül. Aki másolta művész lehetett és Van Dyknek nagy ösmerője. Már ke- vésbbé sikerült az olajbarna arcszinű, feketehaju Krisztus-alak. Ez arcban már erősen át van festve és színeivel is azt a hatást kelti, hogy vagy más művész festette vagy valami avatatlanabb restaurátor mázolta felül. Az egész kép különben már tónusával és a közfelfogás szőke, szelíd Krisztus arcától elütő éjfekete hajú energikus „Mesterével'1 nem azon képek közé tartozik, amelyek a laikust egyszerre meghódítják. Talán ebben rejlik magyarázata annak, hogy a kép Losonczon nem hatást, hanem visszahatást idézett elő. De mondjuk sorjába.
