Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

Apostolok cselekedetei 71 Samáriában és a föld végéig" (1,8). Ebben a mondatban benne van az egész könyv vezérgondolata és tartalma. Látszólag csak az apostoloknak szól ez az ígéret és megbízatás (1,2.4). De a „tanúim" szóban az apostolokon kívül Pál is benne foglaltatik. Lukács Pált is Krisztus feltámadása tanújának vallja a damaszkuszi úti esemény alapján. Nem „apostol", mert nem tartozott a tizenkettő közé s nem járt együtt Jézussal a földön (1,21), de „tanú". (A tanú szó Lukácsnál ragyog fel az evangéliuma végén és végigkíséri az egész Actát.) Sőt igazában és egyedül Pál lett a feltámadt Krisztus tanúja „a föld végéig". A„fÖld vége" kifejezés a Septuagintában, az Ószövetség görög fordításában „távoli földet" jelent. Az apostolok cselekedeteiben a legtávolabbi föld, ahová Pál Isten igéjét elviszi: Róma. Az Actában az „apostol" és a „tanú" fogalma szorosan kapcsolódik egymáshoz, de Pál esetébén el is válik. Az apostolok Lukács szemében különleges helyet foglalnak el az üdvtörténetben; kiválasztott tanúi voltak Jézus működésének feltámadásáig és mennybemeneteléig. Számuk is fontos: Izrael 12 törzsére utal. Ezért a Jézust eláruló Júdás helyére új apostolt kell választaniuk (1,21-22). De vele, Mátyással be is fejeződött az apostolok sora. Lukács nem tud az apostoli szukcesszió, utódlás későbbi egyháztörténeti eszméjéről. Viszont az őskereszténység első idejében Lukács hangsúlyozza az apostolok, elsősorban Péter vezető szerepét. Számára azonban Pál tanúként ugyanazt a feladatot hajtja végre, mint az apostol, sőt ő viszi tovább teljesebben és a célig. A világmisszió a pünkösdi történettel kezdődik (2,1-13). Erre utal a népek hosszú listája, melyet Lukács elénk ad: a föld különböző tájairól származó, Jeruzsálemben élő, szórványbeli zsidók - ezek nem prozeliták, a zsidó valláshoz közeledő pogányok - tanúi a pünkösdi eseménynek, a Szentlélek kiáradásának. Mindegyikük annak az országnak nyelvén hallja az apostolokat beszélni az Isten nagy tetteiről, ahol születtek (2,5-11). Ezzel a jelenettel Lukács a keresztény üzenet világszéles érvényességét állítja olvasói elé. A misszió további menete az apostolok cselekedeteiben: Péter pünkösdi igehirdetése nyomán megalakul a jeruzsálemi gyülekezet, melynek életét látjuk az apostolok csodáival, üldöztetésével, diakónusok választásával együtt (2,14-6,7). A gyülekezetnek István diakónus vértanúságára következő üldöztetéséből támad a samáriai misszió (6,8-8,40). Saul (Pál) elhivatása, damaszkuszi és jeruzsálemi tartózkodása (9,1-31). Péter gyógyításai (9,32-43). Az első pogány ember megtérése Péter apostol tanúságtételére (10,1-11,18). A kereszténység terjedése Antiókhiáig (11,19-26. Az antiókhiai gyülekezet lett Pál támaszpontja.) Az antiókhiai gyülekezet megsegíti a jeruzsálemi anyaegyházat Barnabás és Saul közreműködésével, s a jeruzsálemi gyülekezet újabb üldöztetése (11,27-12,25). Az első missziói út: Barnabás és Saul kiküldése (13-14. fejezet)* Apostoli gyűlés Jeruzsálemben a pogánykeresztények ügyében (15,1-35). Pál második, nagy missziói útja (15,3621,16). Pál elfogatása Jeruzsálemben, Cézáreába szállítása, fogolyként mondott beszédei (21,17-26,32). Rómába vitele (27,1-28,16). Pál Rómában (28,17-31). Az utolsó kép, melyet Lukács olvasói elé rajzol: Pál Rómában fogolyként ugyan, de prédikál: „Két teljes évig maradt saját bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, * Elteijedt téves felfogás, hogy „Saul" megtérésével lett „Pál". Ő a zsidó Saul név melett a görög Pál nevet kezdettől viselte. Római állampolgár volt, kettó's névvel. „Saul pedig, akit Pálnak is hívnak" (13,9). Az Acta ettől a megállapítástól kezdve csak a Pál nevet használja.