Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
PÁRHUZAMOS EVANGÉLIUMOK
62 Az Újszövetség színgazdagsága nekik: így van megírva, hogy a Krisztus (Messiás) szenved, és feltámad a halottak közül a harmadik napon, és hirdettetik az ő nevében megtérés bűnök bocsánatára minden népnek, elkezdve Jeruzsálemtől. Ti vagyok ennek tanúi. És én elküldöm rátok Atyám ígéretét, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok erővel a magasságból" (Lk 24,44-49). Ehhez kapcsolódik Jézus szava mennybemenetelekor az Apostolok cselekedetei elején: „erőt fogtok kapni, amikor eljön rátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában és a föld végéig" (ApCsel 1,8). Lukács az üdvösségtörténetet az emberi történelem keretében helyezi el. Az evangéliumában elbeszélt, Isten határozatából végbement eseményeket nem egyszer történeti dátumokhoz fűzi. így Jézus születését Augustus császár egyik helytartójának idejéhez kapcsolja (2,1-3). A kutatók szerint ugyanis a betlehemi elbeszélés történeti időzítése Lukács szerkesztői eljárásához és nem az átvett hagyományhoz tartozik. Történelmileg ugyan vitatható, hogy Quirinius szíriai helytartóságával egybeeshet-e Jézus születésének időpontja. Ez a kérdés számunkra nem döntő, hiszen Lukács idői meghatározásának helyessége független attól a szándéktól, ami őt mozgatja. AZ ELVESZETTEK MEGMENTŐJE Lukács evangéliumának majdnem felét külön hagyományból meríti. Ez a gazdag anyag külön forrásból származik, s Lukácsnál részben összefüggő szakaszt alkot, mint Keresztelő János és Jézus születése, Jézus gyermekkora (1-2. rész); részben szorosan beépül a Márk evangéliumából vett anyag menetébe, mint a szenvedéstörténetnek és a húsvéti történetnek önálló darabjai (22-24. rész); főként pedig a Galileából Jeruzsálembe vezető út összefüggésében található (9,51-19,44). Lukács külön anyagának felismeréséhez bizonyos mértékben segítséget nyújt az olvasónak a magyar Biblia: ahol nem szerepel a szakaszcímek alatt párhuzamos hely Márk és Máté evangéliumából, az legtöbbször Lukács külön anyagához tartozik. Lukács külön hagyományának több történetében, példázatában Jézus úgy jelenik meg, mint Isten kereső, mentő szeretetének hirdetője. Jézus nem időtlen isteneszmeként beszél egy örök, jóságos Atyáról. Isten irgalma mindig történésben lép elént. A csodálatos halfogáskor Péter bűnvallására Jézus tanítványává fogadással válaszol (5,1-11). A farizeus vendéglátó asztalánál lezajló jelenet végén a bűnös asszonynak bűnbocsánatot hirdet (7,36-50). A tékozló fiú példázatában a hazatérő, bűnbánó fiú és az elébe futó, nyakába boruló, megrendült apa találkozása hirdeti Isten megbocsátó szeretetének eseményét (15,11-32). A tékozló fiú példázata „esztétikai forma és teológiai tartalom szempontjából egyaránt a példázatok szívét jelenti. Valóságos evangélium az evangéliumban. Esztétikai és dramaturgiai megközelítése teológiai eredményekhez vezethet. Ahangsúly az apa feltétel nélküli megbocsátásán és kezdeményező' szeretetén nyugszik. [Az apa elébe futott a hazatérő fiának.] Ez pedig jelképesen Isten cselekvését példázza... A tékozló fiú példázatában az apa gesztusaiban és szavaiban megmutatkozó szeretete szimbolikusan az isteni könyörületre utal. Az apának mindkét fiához drámai a viszonya, mint ahogy az Istennek is drámai története van minden emberrel... Jézus nyitva hagyja a példázatot. Éppen ez a szándékos befejezetlenség ad további drámai töltést a példázatnak... A tékozló apa címet kifejezőnek érzem. A példázatbeli apának és rajta keresztül Istennek ilyen pazarló a szeretete" (Fabiny Tamás). Zákeus története a végén csattan: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett" (19,1-10). Jézus a keresztfai szenvedése közben mondja
