Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
JELENÉSEK KÖNYVE
132 Az Újszövetség színgazdagsága fantázia termékei mindig csak a földi tapasztalat absztrakciói, tehát Isten lehetőségeinek korlátozása, amelyek nem korlátozhatóak." (W. Elért). Az egyik kortárs teológus mondja ki legmeggyőzőbben a végső reménység igazi tartalmát: Isten a jövő (G. Ebeling). Maradandó jelentőségű a Jelenések könyvének történelemszemlélete is. A népek és az emberiség életében időnként fellépő megpróbáltatások, természeti katasztrófák (földrengések, éhínségek, járványos betegségek), valamint a történelem folyamán végbemenő lesújtó sorsfordulatok a Jel szerint Isten ítéletei. Ezeken át vezeti Isten a tőle elszakadt, bűnbe süllyedt embervilágot az általa kijelölt örök cél felé. Isten azt akarja, hogy ezekből a megpróbáltatásokból halljuk meg az őhozzá, megtérésre, hívó szavát (9,20-21). Az ember ki van szolgáltatva a természet életében munkálkodó erőknek, a történelem sorsfordulatainak. Mindezek pedig démonizálódhatnak, más szóval: úgy ejthetnek foglyuk egyeseket, de egész közösségeket (családokat, foglalkozási ágakat, társadalmi osztályokat stb.), sőt népeket is, hogy velük szemben tehetetlenné válnak egyesek, nagyobb közösségek, népek is (Karner Károly). A Jelenések könyve nem fedi fel a gonosz eredetét. A rossz, a bűn, az emberfeletti gonosz kiiktathatatlan ebből a világból mindvégig, míg csak el nem jön a végső teljesség. A Jelenések könyve élesen látja a földön a gonosz működését, de azt is, hogy az ártó hatalmak, a gonoszság erői fölött is úr az Isten és a megdicsőült Krisztus. Nem léphetnek túl a nekik „adatott" hatalom körén. Isten a legfelsőbb ura a történéseknek. Ez vigasztalásul és bíztatásul szolgálhat a legborzalmasabb helyzetekben is. A megtestesült gonoszság - a Jel képi világában a sárkány, a sátán alkotása -, a „fenevad" ismerősen néz felénk a 20. század történetéből, haláltáborokból és gázkamrákból, két vérszomjas diktátor alakjából, s mindegyik mellett az őket kiszolgálók másik „fenevad" is megjelenik. (13. és 17. fejezet). De ez is csak eszköz a Mindenható kezében: „Arra is kapott (hatalmat), hogy hadakozzék a szentek ellen, sőt hogy le is győzze őket, mert hatalmába került minden törzs, nemzet, nyelv és nép" (13,7). A Jelenések könyvében a történelem iszonyatai egyszerre lesznek a gonosz megnyilvánulásává és a mindennél hatalmasabb Isten hírnökévé. A Jel történelemszemléletének egyik legszebb vonása a kétsíkú ábrázolás: a földi történést kíséri és relativizálja, ideiglenessé teszi a mennyei történések sora. Úgy, ahogy a 454. énekünk - W.How múlt századi anglikán püspök alkotása - festi meg ezt a mélységi, dimenzionális történetlátást: „Ott zeng az ének, itt még könny pereg..." (Dóka Zoltán). Luther a Jelenések könyvéhez később írt, második előszavában szól arról, hogy a Jel vigasztalásul és intésül szolgálhat a kereszténységnek. „Csak ha tisztán marad nálunk az evangélium igéje, s mi azt kedvesnek és értékesnek tartjuk, akkor nem kell kétkednünk, hogy Krisztus minden csapáson, fenevadon, gonosz angyalon keresztül szentjeivel van és végül győz" (1530). A Jelenések könyvén végighúzódik Isten és Krisztus mindeneket átfogó dicsérete s magasztása. Az egész mindenség Istent és Krisztust együtt dicsőíti, és neki zeng hálaéneket. Isten nemcsak a Teremtő, aki előtt a teremtett világ hódol, hanem a megváltó Isten is, aki a Bárány, Jézus Krisztus által szerzett váltságot az egész világnak: „Majd hallottam, amint minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, mondotta: Dicséret és tisztesség, dicsőség és erőlegyen a trónon Ülőnek és a Báránynak örökkön örökké!" (5,13.)
