Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

A TÖBBI LEVÉL

JAKAB LEVELE „Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztunak szolgája, üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek" (1,1) - így kezdődik az irat. Izrael tizenkét törzse a keresztény egyházra vonatkozik. A szerző az egész keresténységhez kíván szólani, mely szétszórtan él a földön. Nem tudjuk, közelebbről mely területen laknak az olvasói az első század végén. írója művét Jakabnak, Jézus testvérének tekintélye alá állítja, aki fontos szerepet vitt a jeruzsálemi ősgyülekezet életében. A szerzői álnév használatáról e levéllel, a Júdás levelével és a Péter-levelekkel kapcsolatban lássuk a 16. oldalon mondottakat. Jakab levele tulajdonképpen nem levél, hanem parainézis, erkölcsi intelmek gyűjteménye, mely zsidó, hellenisztikus és őskeresztényhagyományanyagot fűz láncba. Tanító jellegű etikai kézikönyv. Jézus Krisztus neve csak két helyen szerepel benne, de kétségtelenül keresztény alkotás, annak ellenére, hogy a nem keresztény származású anyaga gyakran csak kevéssé, vagy egyáltalán nincs keresztényesítve. Az intelmek lazán kapcsolódnak egymáshoz, belső rend nélkül. Egyes motívumok megismétlődnek különböző helyeken. így például az intés a szelídségre (1,21; 3,13-18), óvás a nyelv bűneitől (1,26; 3,1-12), kitartásra buzdítás a bajok között (1,2-4.12; 5,7-11), megnyilatkozások a gazdagok ellen (1,9-11; 2;l-7). Számos érintkezést találunk a szinoptikus evangéliumokban, különösen a Hegyi beszédben olvasható jézusi mondatokkal. Ilyenek: az eskü tiltása keresztények között és a megbízható szó követelménye (Jak 5,12; Mt 5,34-37). Az imádság meghallgatásának bizonyossága (Jak 1,5; Mt 7,7), Isten igéjének nemcsak hallgatása, hanem megtartása is nélkülözhetetlen (Jak 1,22; Mt 7,24-27). A testvérről való ítélkezés tiltása (Jak 4,11-12; Mt 7,1-2). Jézus mondásai tudatosan kerültek az erkölcsi intelmek közé, anélkül, hogy a szerző Jézusra hivatkoznék. A jézusi mondások különböző fogalmazása mutatja, hogy szóbeli hagyományból valók. Néhány párhuzam is megfigyelhető Jakab levele és más újszövetségi levél között. Lássunk erre egy példát: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez, az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül" (Jak 1,2-4). Hasonló láncsort találunk Pálnál: „megpróbáltatások", „állhatatosság", „kipróbáltság", „reménység" (Róm 5,3-5). Ilyen láncsor Péter első levelében: „különféle kísértések", „a ti megpróbált hitetek", „méltónak bizonyoljon" (lPt 1,6-7). Azonos a tartalmuk: a hit valódisága a szorongattatások között mutatkozik meg. A Péter-levél üldöztetési helyzettel számol, Jakab szava a mindennapi bajokra vonatkozik. Pálnál a csúcspont a „reménység". Jakab a hagyományból vett anyagot a „tökéletességre" futtatja ki, melyre a kereszténynek törekednie kell. A három levélrészlet mutatja, hogy az azonos, ill. hasonló fogalmak és azok összekapcsolása a szóbeli hagyományból származnak. Ezt jelzi a különböző fogalmazás. Jakab levelének külön ajándéka, hogy a szóbeli hagyomány szerepe tetten érhető egészen késői időpontban, az első század végén. Hasonló jelenséget találunk az apostoli atyák iratai közé tartozó Didakhé-ban, a második század második negyedében. A szerző elegáns görög nyelven ír, szójátékokkal, alliterációkkal fűszerezve, az Ószövetség görög fordításából vett nyelvi fordulatokkal. A különböző forrásokból