Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
A TÖBBI LEVÉL
A TÖBBI LEVÉL A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL Az Újszövetség legidegenszerűbb irata a mai olvasó számára, ugyanakkor megrázó dokumentum a Kr. u. 80-90 körüli évek kereszténységének az életéből. Olvasását nehézzé teszi az ószövetségi áldozati kultusz képzetvilága és a gnosztikus mítosz visszaverődése, melyet a szerző felhasznál gondolatainak kifejtésében annak példájául, hogy az evangélium hirdetése nem folyhat légüres térben, hanem az adott történeti és szellemi helyzetben szólítja meg az embereket. A levél belső megközelítése megéri a fáradságot, mert benne a keresztény létnek olyan megvilágításával találkozunk, amely ismét új vonásokkal gazdagítja hitünket. Valójában nem levél, hanem inkább folytatólagos prédikáció, melyet ismeretlen szerzője a végéhez fűzött személyes sorok kíséretében küld el az olvasók meghatározott körének (13,18-25). A szerző iratát vigasztaló, intő beszédnek nevezi (13,22). A levél stílusára jellemző, hogy a tanító jellegű részletekhez felváltva kapcsolódik a mondottaknak az olvasókra való alkalmazása. Gyakran beszél többes szám második személyben. Felirata később került föléje, Kr. u. 200 körül találkozunk vele. A mű nagy része az Ószövetséggel kapcsolatos. Ez a körülmény hozhatta magával későbbi címének megadását. A levél - nevezzük úgy, ahogyan Bibliánkban találjuk - nem zsidókeresztényekhez fordul. Némely helyen mutatja, hogy a szerző egykori pogányokat tart szeme előtt. Olvasói kereszténnyé lételük után rövidesen súlyos üldöztetésen mentek át, s most is szorongatott helyzetben élnek. (10,32-34). Többeket az Istentől való elszakadás fenyeget. Alevélíró a gyülekezetében található itáliai származású keresztények üdvözletét küldi olvasóinak (13,24). Ez az egyetlenjelzés, melyet a címzettek hollétéről kapunk. Ennek alapján feltételezhető, hogy az irat a római gyülekezetnek szólt. Ε lehetőséget megerősíti, hogy az első század végén Rómában már ismerték: Római Kelemen levele idéz belőle. Az ószövetségi kinyilatkoztatás a levél teológiájában alapvetőjelentőségű (már csak ezért sem lehet a szerzőt antiszemitizmussal vádolni). Az író írásmagyarázati módszere a hellenisztikus szórványzsidóságtól, főként annak kiemelkedő képviselőjétől, az Alexandriai Philotól származik. A szerző az egyes ószövetségi íráshelyeket közvetlenül alkalmazza Krisztusra és az újszövetségi kinyilatkoztatásra. A tipologikus írásmagyarázat alapján az ószövetségi személyek, dolgok, események az újszövetségi beteljesedés előképei. Például az ószövetségi kultusz helyének, a szent sátornak a legbelsőbb része, a szentek szentje Isten mennyi jelenlétének a képmása. A zsidókhoz írt levél leginkább mutatja az Újszövetségben, hogy az első kereszténységnek az Ószövetség volt a Bibliája. A levél kulcsszava a hitvallás (vallástétel), mely túlnyomórészt a gyülekezet keresztelési hitvallását jelöli (G. Bornkamm). A megkeresztelendő a rövid, tartalmában rögzített hitvallással tett ünnepélyes tanúságot Jézusban mint Isten Fiában való hitéről, és fejezte ki életre szóló személyes döntését. A szó politikai és jogi vonatkozásban nyilvános, kötelező kijelentést jelent. Vallásos használatban is a
