Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
JÁNOSI IRATOK
102 Az Újszövetség színgazdagsága A kutatás megkülönböztethetőnek vélt a levél szövegében egy un. alapiratot, melyet gnosztikus, illetve keresztény eredetűnek, vagy a levélíró régebbi saját alkotásának tartottak. Az esetleges forrást és a feldolgozását azonban nem lehet elválasztani a levél nyelvi és gondolati egysége miatt. Annyit megállapíthatunk, hogy a levélíró felhasznál különböző eredetű hellenisztikus-gnosztikus és zsidó hagyományanyagot, mely utóbbi feltűnő párhuzamot mutat a kumráni közösség tételeivel. Nyomatékosan idéz és értelmez őskeresztény hitvallási mondatokat. Például: „Ha valaki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, Isten benne marad, ő pedig Istenben" (4,15). A levél írója önálló gondolkodó, s ez megmutatkozik János evangéliumával kapcsolatban is. KRISZTUS-HITVALLÁS A levél a Jézus Krisztusról szóló hitvallást a tévtanítók doketista felfogásával szemben védelmezi, mely szerint Krisztus csak látszólag öltött emberi testet. A gnosztikus gondolkozás kizárólagos ellentétet lát Isten és az érzéki valóság között. Ezért a gnosztikus keresztények elutasították, hogy a mennyei Krisztus azonos lenne a történeti Jézussal. Velük szemben hangsúlyozza a levél, hogy Jézus az Isten Fia, s Krisztus testben jött el. „Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus?" (2,22). A „hazudni" a levél terminológiája szerint nemcsak azt jelenti, hogy „valótlant mondani", hanem a „hazugság" ajánosi értelemben vett „igazságnak", az Isten valóságának a tagadása. Istent egyedül a Jézusban feltárult kinyilatkoztatásban ismerhetjük meg. A názáreti Jézus alakjától elválasztott istenhit valótlan képződmény, sőt istentagadás: „Aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem. Aki vallja a Fiút, azé az Atya is" (2,23). Ezen a hitvalláson dől el, hogy Istenhez tartozunk-e: „amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik lélek pedig nem vallja Krisztust, az nem az Istentől van" (4,2-3). A tévtanítók mint keresztények tudnak a Megváltóról, de tagadják, hogy ő a történeti Jézusban megjelent. János levele nem kevesebbre figyelmezteti a mai hívőt: kereszténynek lenni azon fordul meg, hogy a földön járt Jézust Isten Fiának, a világ Üdvözítőjének valljuk-e (4,14). Attól tartok, hogy a keresztények között korunkban igen sok a „gnosztikus keresztény", akik csak Jézusról tudnak, de benne nem ismerték fel a Krisztust. TESTVÉRSZERETET A Krisztus-hitvallás mellett a levél másik fő motívuma az egymás iránti szeretet. „Szeretteim, szeressük egymást" - hangzik írójának felhívása. „Új parancsnak" nevezi, mert tartalmában Jézus Krisztushoz kapcsolódik, csak annyiban „régi", mert az olvasói a keresztény igehirdetésben kezdettől fogva hallják (2,7-8). A hit és a szeretet összetartoznak, mégpedig úgy, hogy az előzőből fakad az utóbbi: „Az ő parancsa pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsot adott nekünk" (3,23). A „név" a személytjelöli: hinni Jézusban úgy, ahogyan a „Krisztus" és az „Isten Fia" név kijelenti. Ε hit következménye a szeretet, az agapé. Nem az általános emberi szeretetről van szó, ezt állandóan szemünk előtt kell tartanunk a levél olvasásakor. Ebben az isteni
