Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
Az Újszövetség keletkezése
AZ ÚJSZÖVETSÉG KELETKEZÉSE Az Újszövetség ókori keresztény iratok gyűjteménye, melyek az első század második felében és a második század elején keletkeztek (egyedül Péter második levele nyúlik mélyen bele a 2. századba). Az iratok valamennyien missziói célt szolgáltak - a misszió szó tág értelmében: a Jézus Krisztusban való hitet ébreszteni és megújítani, ennek a hitnek minden cselekvésbeli és közösségi következményével együtt. Nincs köztük egyetlen „semleges" irat sem. Ami az Újszövetségben foglaltatik - akár egy személy, akár közösségi hagyomány adja elénk -, mind egzisztenciálisan elkötelezett Jézus Krisztus mellett, azaz a földön élt názáreti Jézus mellett, aki a feltámadt, megdicsőült Krisztus. Az újszövetségi iratok sorait valamilyen módon átszövi ez a hit. Függetlenül attól, hogy a Jézus Krisztusban való hitet ma valaki minek és miként minősíti, az Újszövetség vizsgálata során ennek a hitnek az iratokat átfűtő szerepét - hogy úgy mondjam - tudományosan is meg lehet állapítani. Az Újszövetség megértésének az első feltétele, magának a 27 iratból álló gyűjteménynek világos tanúsága, keletkezési indoka, hogy Krisztushitre akar hívni, ebben a hitben megőrizni, ebből a hitből fakadó életmódban és reménységben megerősíteni. Az Újszövetség keletkezésének másik átfogó motívuma az, hogy minden könyve gyülekezeti használatra született. Még a legszemélyesebb irata is (Filém 2.). A levelek a gyülekezetek istentiszteleti összejövetelén való felolvasásra voltak szánva, s az evangéliumoknak már a régebbi, alakuló hagyományanyaga is gyülekezeti együttléteken töltött be áhítatos, vagy a hit ismeretére oktató szerepet. Az iratok újszövetségi gyűjteményében előttünk áll az első kereszténység egyházalapító tanúságtétele és lüktető, problémáktól sem mentes egyházi élete. A szoros gyülekezeti, egyházi vonatkozás nélkül érthetetlen lenne az Újszövetség létrejötte. Joggal nevezik az egyház könyvének. A Jézus Krisztusban való hitnek a vezérlő szerepe az Újszövetség keletkezésében távolról sem jelenti azt, hogy visszatarthatna az iratok kritikai, mégpedig történeti kritikai vizsgálatától. Aligha van a világnak még egy ókori könyve, amelyet évszázadok óta, egyre fokozódó mértékben, új meg új tudományos módszerekkel a legapróbb részletekig úgy átvilágítottak volna, mint az Újszövetséget. Közben a legellentétesebb tudományos feltevések csatáztak egymással. A kritikai vizsgálódás nem volt hithez kötve, csak tudományos becsületességhez, az igazság felderítésének szenvedélyéhez, hiszen az Újszövetség történeti úton keletkezett szöveggyűjtemény, melyet a filológiának és a történettudománynak az antik korba nyúló eszközeivel lehet és kell vizsgálni. Természetesen, ha ezt a munkát hívő tudós végzi, a hitből fakadó szöveg értelme egzisztenciálisan belülről érinti, de hite nem befolyásolhatja kritikai vizsgálódását. Aminthogy nem hívő tudósok rengeteg kutatási eredménnyel járultak hozzá az újszövetségi iratok keletkezésének és értelmezésének felderítéséhez. (A „hívő" és „nem hívő" megjelöléseket természetesen nagyon óvatosan, fenntartással szabad használnunk, mert a lelkünkben élő hitet egyedül Isten ismeri.)
