Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
bert, mint ahogyan a gyűlölet gyűlöletre indít. Az írásmagyarázók megoszlanak a kétféle magyarázat között. A szöveg nem ad segítséget a választáshoz, de nem kell egyik magyarázatot sem félretennünk, mert a két értelmezés kiegészíti egymást: a szeretet megment attól, hogy az Istennel való közösséget elveszítsük, és hogy a másik emberben gyűlölet okozói legyünk. Világos a mondatból, hogy a szeretet hiánya a legnagyobb kísértés a keresztyén ember életében — mind önmaga, mind mások felé. A szeretet azzal küszöböli ki a buktatót, hogy Isten lényének fényét sugározza az életbe. Elbotlani csak sötétben lehet. Jézus egyik képe tűnik elénk János evangéliumából (11,9—10). Pál állásfoglalása is visszacsenghet a buktatóra vonatkozó mondásban: ő a római gyülekezet egyik gyakorlati ütköző kérdésében a szeretetet jelölte megoldásnak, hogy ezzel megóvják a másik keresztyént az eleséstől (R 14,13—15). Így kapcsolódik a levélnek ez a kis mondata a páli és jánosi hagyomány vérkeringésébe. Ugyanakkor minden etikai magatartás és cselekvés közös nevezőjeként itt bukkan fel először a levélben a szeretet. Hallatlanul merész, de igaz állítást tartalmaz: a szeretet hiánya az egyetlen, amivel másoknak árthatunk. Mégpedig a jánosi látásmód szerint — végzetesen, mert a végső útvesztést okozhatja (vö. 11. v.). (11) Az előző megállapítást negatív oldalról ismétli: „Aki azonban gyűlöli a testvérét, a sötétségben van, és a sötétségben jár." A szeretet Istennel kapcsol össze; a gyűlölet az Istennel ellentétes metafizikus szférában folyó élet jele. A „járni" jelentése: életfolytatás. Ez Jánosnál a hitet vagy hitetlenséget, és az erkölcsi magatartást egyaránt magában foglalja (magyarázat 1,6-nál). A vers így folytatódik: „nem tudja, hová megy, mert a sötétség vakká tette szemét". A képies értelmű megvakulást kifejező szó igealakja itt a hosszabb idő óta tartó történés befejezését és eredményét jelöli (Debrunner). Huzamosabb ideig sötétben való tartózkodás megrontja a látóképességet: ez a tapasztalat rejlik a kép használatában. Majdnem szó szerint ismétlődik a versben Jézus szava János evangéliumából: „aki a sötétségben jár, nem tudja, hova megy" (12,35). Ez is valóságot tartalmazó kép: a sötétben utat tévesztünk. Az azonos fogalmazáson egyképpen átcsillan a gnosztikus képzet a megismerésnek üdvre vezető útjáról („tudja", „megy"), így célzást olvashatunk a levél e sorából: a gnosztikus keresz85
