Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

gondolatmenet teljes összefüggésében a „minden" szó jelentése: nem „összes", hanem „mindenfajta". Minden egyes vétektől megtisztíthat Krisztus halálának bűnbocsánatot és a bűnök elleni harchoz erőt adó hatása. A „világosságban járás" Jánosnál nem pusztán etikai fogalom. Az Isten közelségében, lényének hatókörében élni egyszerre jelenti a hitet és a jó cselekvését. Krisztus halálának áldása bűnbocsánat, ugyanakkor erkölcsi erő. Ebben az életfolyamatban megy végbe — mintegy magától, de akaratunktól mégsem függetlenül — egyes bűnöktől való szabadulás. A hangsúly ebben a versben, mint mondottuk, a bűnök elhagyásán van. Krisztus halálának ereje el tud távolítani bármilyen bűnt a hivő ember életéből. Éles állítás, de itt nem áll meg az író. (8) Most következik a 6—7. versbe foglalt tételnek megfordítása. Ezzel rájövünk: kétoldalú megvilágítás történik. Az író ellentétes irányban a végsőkig viszi a gondolatot, hogy a két szélső ponttal mintegy bemérje a közötte vezető, helyes utat. Az Istennel közösségben levő ember nem vétkezhet — ez volt az egyik pólus. A másik véglet: „Ha azt mondjuk, hogy nincs bűnünk, tévútra jutunk, és az igazság nincs bennünk." A mondat jelenthet a levél írója részéről csupán gondolati feltételezést, hogy előrevigye érvelését. De, mint már említettük, nyelvtanilag a feltételes mondat valóságos eset tükrözője is lehet. Ha levélíró keresztyénektől hallott állítást idéz — „nincs bűnünk" —, ez elhangozhatott akár keresztyén gnosztikus ajkáról is. A gnosztikus szemlélet szerint az embert ugyanis nem „szennyezheti be" a tisztátalannak tartott anyag, noha az anyagi világban él. Ez a felfogás jelentkezett keresztyén mezben is: a hivő embernél nem számít, ha bűnt követ el. A levélben idézett téves nézet tagadta a keresztyén ember bűnösségét, és így a bűnbocsánatnak s a bűnöktől való megszabadulásnak szükségét is. Tudunk ugyan másfajta „tökéletességi" állításról is az Üjszövetség korában, de valószínű, hogy a levélben másutt szereplő gnosztikus tévtanítással összefüggésben volt az idézett álláspont. Az így vélekedő keresztyén — mondja János — „tévútra jut" (szó szerint: tévútra viszi magát). A szokásos „megcsaljuk magunkat" fordítással csak a felületen mozgunk. A „tévútra vinni" görög ige világi alap jelentése az eltévedés, bolyongás, utat vesztés képzetét tartalmazza. Átvitt értelemben használatos volt az egész antik pogány vallásos gondolkodásban. Philonál az igaz út 53