Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

Szakkifejezések magyarázata

SZAKKIFEJEZÉSEK MAGYARÁZATA apokaliptika a világ végéről szóló, kinyilatkoztatás igényével fellépő, részletezett jövendölések gyűjtőneve apokaliptikus a fenti látásmódot képviselő apologéták a második és harmadik században a keresztyénséget tollal védő egyházi írók, akik a keresztyén egyházat ért vádakat, gya­núsításokat hárították el, az államhoz való hűséget bizonyították, a zsidósággal, a pogánysággal, a görög filozófiával vitatkoztak apostoli atyák így nevezik azokat az egyházi írókat, akiknek művei közvetlenül az Újszövetséghez csatlakoznak, sőt egyes irataik ré­gebbiek is az Üjszövetség legfiatalabb könyveinél. Könyvünkben közülük a következők szerepelnek: Római Kelemen első levele, Ignatius levelei, Polykarpus, Papias írása, Hermas pásztora, a 12 apostol tanítása (Didaché) arám Jézus korában a palesztinai zsidóság anyanyelve, amely már régebben kiszorította a héber nyelvet a mindennapi életből és istentiszteleti használatra korlátozta determinizmus az a filozófiai tan, hogy az ember elhatározásai és cse­lekedetei szükségszerű következmények dialektikus tétel és ellentétel feszültségében álló dualizmus az a szemlélet, mely szerint a valóság két ellentétes elven (princípiumon) alapul. A kozmológiai dualizmus a világot két, kezdettől fogva egymás mellett fennálló ellentétes elv alapján ér­telmezi. A teológiai dualizmus Isten és a világ alapvető ellentétét hirdeti, legszélsőségesebb formájában két egymással szembenálló, jó és gonosz istenséget fogad el dualista a fenti szemléletmódnak megfelelő esszénusok zsidó szekta a Krisztus születése körüli időben. Minden valószínűség szerint hozzájuk tartozott a Holt-tengeri Tekercsek­ben szereplő kumráni zsidó közösség is eszkatológia az „utolsó dolgokról" szóló újszövetségi tanítás, mely ket­tős értelmű: Krisztussal már megkezdődött az új világkorszak, Isten országa, de még hátra van Krisztus másodszori megjelenése dicsőségben és hatalomban, a feltámadás, ítélet, üdvösség eszkatalogikus az „utolsó dolgokra" vonatkozó 307

Next

/
Thumbnails
Contents