Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS HARMADIK LEVELE

ha mégis szükséges, akkor még egy második napot is (tölthet ott); ha azonban három nap marad, hamis próféta. Ha továbbmegy az apostol, ne vegyen magához semmit a legközelebbi éjszakáig (ele­gendő) kenyéren kívül; ha pénzt kér, hamis próféta" (Did 11,3—6). János harmadik levelében ellenkező irányú nehézségekről hal­lunk. ezért biztatja a levélíró Gájoszt a keresztyén vándorigehir­detők gondos ellátására. Az öreg küldöttei rászorultak a baráti keresztyének áldozatkészségére, mert igehirdető szolgálatuk er­kölcsi tisztasága és belső hitele érdekében nem voltak hajlandók elfogadni támogatást a pogány, ill. a keresztyénséghez még csak közeledő, hallgatóiktól. Ezért vonja le a következtetést a levélíró: (8) „Nekünk kell tehát felkarolnunk az ilyeneket". A „nekünk" nem a levélírót és Gájoszt kapcsolja össze, hanem szélesebb, álta­lános jelentésű: a már régebben keresztyénné lett hívőket érti rajta. Az ő kötelességük a misszió munkájának elősegítése, a ván­dorigehirdetők részére szállás, ellátás, útravaló nyújtásával. A vendégszeretet nagy fontosságú volt az egyház életének első szá­zadában. ezért találkozunk az Újszövetségben többször is erre szó­ló biztatással (R 12.13. Zsid 13,2). Volt ennek a feladatnak szere­tetszolgálati jellege is: az idegenbe vetődő keresztyének otthonra, testvéri szívekre találtak, és ingyenes ellátásban részesültek. Kü­lönös jelentőséggel bírt a vendégszeretet azokban az esetekben, amikor nem magánügyben utazó keresztyénekről, hanem gyüle­kezeti küldöttekről. Krisztust hirdető vándorokról volt szó. Az evangélium terjesztése élőszóval történt. A misszió egy részét a helyi gyülekezet vonzása végezte, de Jézus egykori megbízatásá­nak folytatásaként a második és harmadik nemzedékben is in­dultak az evangélium követei más helyekre. A gyülekezetek meg­bízásából utazó keresztyéneknek olyan feladataik is voltak, ame­lyek nem kívántak különleges adottságot, de ugyancsak az evan­gélium terjesztését és az egyház vérkeringését szolgálták: levelet vagy szóbeli üzenetet vittek felmerült gyülekezeti kérdések, ba­jok elintézésére. A levélíró a keresztyén vándorigehirdetők támo­gatásának személyes jelentőségéről is szól: „... hogy munkatársai legyünk az igazságnak". Annyira sze­reti az „igazság" szavát a jánosi gondolkozás, hogy használata né­mely esetben már közel jár a fogalom megszemélyesítéséhez (2 J 2). Itt is szinte személyként beszél róla, de ezt a fogalmazást tárgyszerű követelmény vonta maga után: a jánosi értelemben vett „igazság", Isten való lényének kinyilatkoztatása elválaszt­290

Next

/
Thumbnails
Contents