Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS HARMADIK LEVELE

viszont az elénk táruló levélbeli helyzetet nem szabad leegyszerűsíteni arra, hogy csupán személyi ellentétekről, Diotrefész egyéni hiúságáról volt szó. Kétségtelenül csak annyi állapítható meg, hogy a levélíró Diotrefész szigorú intézkedései ellenére ragaszkodik missziói munkát végző (7—8. v.) küldötteinek megjelenéséhez az idegen gyülekezetben, Gájosz és keresztyén barátai segítségével próbálja ezt elérni, ennek érdekében írja levelét. A levél azt a benyomást kelti, hogy az öreghez hű keresztyének kisebbségbe szorultak Diotrefész gyülekezetében. Nem lehet eldönteni, hogy a levélíró miért látta elengedhetetlenül szükségesnek küldöttei szolgálatát az idegen gyülekezetben. Támaszpontra volt-e szüksége a pogányok között végzendő missziói munka érdekében azon a területen? A jánosi hagyomány alapján álló keresztyénség mondanivalóját akarta megszólaltatni ott? Nem látott elegendő missziói tevékenységet Diotrefész gyülekezetében, és ezt próbálta erősíteni? Vagy ki tudja, milyen más okból? A második és harmadik levél szerzője nem hivatkozik apostoli jogfolytonosságra, mint a korai-katolikus monarchikus püspökség előmozdítói teszik az apostoli utódlás (successio) elméletével (Római Kelemen első levele 42.). Nem rejtőzik hamis apostoli név mögé mondanivalója súlyának növelésére, mint az Újszövetségben is van rá eset (2 P). Egyszerűen a Christus praesens, a „jelenvaló Krisztus" tanúja akar lenni (Käsemann) a jelen nyelvén, a jelen gondolatvilágában. Amint tanúságot tett János evangéliumának írója (J 21,24), Krisztust hirdetve gnosztikus nyelven, de nem gnosztikus tartalommal! A második és harmadik levél szerzőjének is ugyanaz a törekvése, mint az első levél írójának — ha ugyan nem vele azonos személy —, hogy az egyetlen régi evangélium, az igazi keresztyén hagyomány alapján hirdesse új nyelven, új fogalmakkal az élő Krisztust (1 J 1,1-—4). A névtelen öreg az ő jelene élő Krisztusának igaz tanúja volt az első század végén, s ezért lehet írásán keresztül a mi jelenünkben a mai Krisztus tanúja, ha figyelünk rá. 284