Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS MÁSODIK LEVELE

találtam gyermekeid között (olyanokat), akik igazságban járnak". A fogalmazásból nem lehet következtetni, hogy az illetők többségben vagy kisebbségben voltak-e a címzett gyülekezetben. Mindenesetre a megállapítás nem az egész gyülekezetre vonatkozik. A helyzetet úgy kell elképzelnünk, hogy a címzett gyülekezetből néhányan felkeresték a levélírót. Róluk szerezte a jó benyomást. A „találtam" szó is találkozásra mutat. A szerző — jó pedagógiai érzékkel, Pálhoz hasonlóan — először az örvendetes tényt emeli ki a gyülekezet életéből, csak azután tér rá a figyelmeztetésre és az intésre. Az „igazságban járni" a hitet és a keresztyén életet egybefoglalóan jelenti (vö. 3 J 3). A levél egészéből következtetve nincs okunk arra, hogy itt csökkentett értelemben csupán „helyes cselekvésnek" vegyük ezt a szókapcsolatot, amint egyes írásmagyarázók mondják. Megfelel ennek a hozzáfűzés: „amint parancsot kaptunk az Atyától". A „parancs" az első levélhez hasonlóan a Krisztus-hitet és a szeretetet egyaránt magában foglalja (1 J 3,23). A szó nyomban emlékezteti a levélírót a szeretet parancsára, mely Jánosnál mindenütt előtérbe nyomul: (5) „És most kérlek téged, úrnő, nem mintha új parancsot írnék neked, hanem amely kezdettől miénk, hogy szeressük egymást". A „kezdet" a keresztyén igehallgatás kezdetét jelöli a levélíró és az olvasók életében. Itt talán még régebbre, a keresztyénség kezdetére, Jézus tanítására is céloz vele. A gnosztikus tanok újításával szemben hangsúlyozza Isten életünkre vonatkozó legfőbb akaratának, a szeretetnek régi, szilárd helyét a keresztyén tanításban. Vagy talán azért tesz hangsúlyt a hagyományra, mert konzervatív keresztyének támadták őt a „jánosi teológia" új hangjáért az őskeresztyénség és Pál tanításához képest? Ez is feltehető, amint majd a harmadik levélnél foglalkozunk a kérdéssel. A „szeressük egymást!" felszólítás a levél mondanivalójának élére nem csupán a szeretetnek a jánosi gondolkozásban elfoglalt kiemelkedő jelentősége miatt került. A többes szám első személyű fogalmazás elárulja, hogy lehettek bizonyos nehézségek a levélíró és a gyülekezet között. Ezek nem közelítették meg a harmadik levélből elénk táruló helyzet súlyosságát, de a jelek szerint mégis fennforogtak. A levélíró közte és a gyülekezet között levő viszonyt csak rejtetten érinti, nem kívánja előtérbe állítani, s nyomban rátér a szeretet parancsának általánosabb kifejtésére. (6) „Es ez a szeretet, hogy járunk a parancsai szerint; ez a pa271