Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
ban, hogy valóság nélküliek. Viszont az ószövetségi és nyomában a páli gondolkozás világosan kifejezte, hogy noha nem valódi istenek, de démoni erők vannak mögöttük (5 Móz 32,17. 1 Κ 10,19— 21). A figyelmeztetés itt a levél végén a keresztyén hivők pogány környezetéből támadó vonzásra utal. A korabeli pogány szertartások fénye, sokszor szexuális vonatkozása, misztikus bűvölete, az áldozati lakomák élménye kísértést jelentett a keresztyének Krisztus-hitére. A figyelmeztető óvást talán a megelőző vers gondolata idézte elő: az igazi, valóságos Istenről ment tovább a képzettársítás a bálványokra. A bálványimádás, melytől az Újszövetség ismételten óvja a hívőket, széles körű fogalommá vált a század végére, János első levelének keletkezési idején. A mágia különösen elterjedt volt abban a korban. Mindenféle pogány babona hódított keresztyén körökben is. A „Tizenkét apostol tanítása" (Didaché) ebben az időben részletesen óvja a keresztyéneket a jóslás és varázslás legkülönbözőbb formáitól: jóslás csillagokból, madár röptéből, állati bélből, álmokból; varázsszövegek mondogatása, varázsétel vagy varázsital beadása, melytől gyűlölet vagy szerelem ébredését, ellenfelük megbénulását várták. János levele utolsó versében a pogány kultusztól és szokásoktól való tartózkodásra int az utóirat szerzője. Viszont nem érződik a mondaton, hogy szó lenne a császár szobra előtti áldozásról, melyet a keresztyének elleni perekben kívántak a vádlott hívőktől. Visszatekintve az utóiratra: az imádság meghallgatásáról (14—• 15.V.), bűnt elkövető keresztyénekért való könyörgésről (16—17. v.), az Istentől származó hivő emberről, a világról és Krisztusról (18—20.v.), a pogány istenek kultuszáról (21.v.) elhangzottak lazán sorakoznak egymás mellett, mint utólagos megjegyzések a levélhez. Az utóirat vegyes összetételű: részben kiemel egyes gondolatokat a levélből, részben a levéltől független gondolatokat pendít meg. A levél teológiájából merített, hangsúlyozni kívánt tételekben, az ünnepélyes hármas, hitvallás jellegű összefoglalásban (18—20.v.) szerzőjük teológiai radikalizmusát figyelhetjük meg. A levél gondolatainak ez a továbbélezése egyfelől a gnosztikus keresztyénség irányába mutat, másfelől Krisztus istenségének legmerészebb magasságába emelkedik. A kárhozatra vivő és nem vivő bűn megkülönböztetésével a hitehagyástól óv, de már a korai-katolicizmus közelségét is érezzük a halálos bűnök homályos körvonalaiban. Az utóirat váratlan, törésszerű vége (erre nem 255