Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

jén olvasható hasonló fordulatra: „Aki azt mondja: megismertem őt, de a parancsait nem tartja meg, hazug" (2,4). A gnosztikus keresztyének önérzete húzódik meg mindegyik állítás mögött: a levélben szereplő tévtanítók hivatkoztak az Isten megismerésére, sőt feltehetően az Isten iránti szeretet forróságára is a misztikus élményben. Velük szemben mondja a levélíró, hogy Istent nem szeretheti az, aki testvérét gyűlöli. Ezzel újra az igazhivő, a helyes Krisztus-hitben megmaradó keresztyének iránt tanúsított magatartásukra, a testvéri kötelék eltépésére céloz (lásd 2,9—11). A jellegzetes jánosi gondolkozást ismét megfigyelhetjük: szeretet és gyűlölet —, közbeeső fokozat nincs, mert Isten és a vele ellentétes szféra határozza meg az életet. A szeretet Isten valóságához tartozik, Istenhez kapcsol. A gyűlölet a tőle távoli, idegen terület eleme. Ezért amikor „hazugnak" nevezi az író az Isten iránti szeretetére hivatkozó, de keresztyén testvérét gyűlölő hivőt, ezzel nemcsak arra az ellentmondásra világít rá, amiben az illető él, hanem Isten igazi valóságának, szerető lényének tagadására is figyelmeztet (a „hazudni" fogalmat lásd 1,6-nál). „mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, az Istent, akit nem lát, nem szeretheti". A könnyebbről a nehezebbre következtetésnek a késői-zsidó irodalomban is ismert eljárását használja a levél. Ha valaki nem képes emberek szeretetére, akik ott vannak mellette az életben, hogyan lenne képes egy láthatatlan lény szeretetére?! (A „látni" ige alakja perfektum: a cselekmény nyomán a jelen állapot hangsúlyozása.) Ez a gondolat hétköznapi bölcsességet tartalmaz, nem a levélíró szeretetről szóló elmélkedésének mélyéről ered, s nem fűzi belső kapocs a vers első felében olvasott jellegzetes jánosi gondolathoz. Isten láthatatlanságának motívuma néhány verssel előbb más érvelésre szolgált: a láthatatlan Istennel csak az emberek szeretetén át lehetünk közösségben (12. v.). (2J) „És ez a parancsunk van tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a testvérét is." A „tőle" Krisztusra értendő, mert a mondat határozott utalás Jézus szavára. Az első három evangéliumban kö;.ölt „kettős parancsolat": „Szeresd az Urat, a te Istenedet... szeresd felebarátodat..." (Mt 22,37—39). Belefonódik a mondatba János evangéliumának szava is „az új parancsról": „...szeressétek egymást..." (13,34). így kerül Jánosnál Jézus mondásában a „felebarát" helyére a „testvér". Az őskeresztyén hagyomány jelentős darabjának átalakítása megfelel a jánosi 219