Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
torságot, hogy bizakodva nézzünk az eljövő Krisztus ítéletére; nem fog elmarasztalni (2,28). Az „ítélet" görög szavában benne van a szétválasztás képzete. Az őskeresztyén hagyomány alapján a kettős ítélet gondolata rejlik itt a háttérben, kétféle végső sors vár a feltámadt holtakra. A levél e verse szerint a „szeretet" az alapja a keresztyén ember bátor bizakodásának az utolsó ítéletben: teljes nyugalommal bízik a felmentésében, mert hiszi Istennek iránta való szeretetét, szereti az Istent és gyakorolja a szeretetet, szereti embertársait cselekvő módon. Bármennyire szokatlan is nekünk, a reformáció gondolkozásában nevelődött keresztyéneknek és teológusoknak, de ez a hármas szeretet (tehát nemcsak az Isten szeretete irántunk) adja a lehetőséget a levélíró szerint a bizakodásra a végső ítéletben. A szerző hű a Mesterhez, aki az utolsó ítéletről mondott szavával az ítélet mértékéül a cselekvő szeretetet állította (Mt 25,31—46). A levél írója nem tudja különválasztani a hitet és a cselekedetet, a kettő nála együtt jár. S nem tudja részeire bontottan nézni a szeretetet sem, amelynek isteni valósága a keresztyén ember életében a szeretet mindhárom irányú mozgását tartalmazza. Hiszen éppen a teljes, hiánytalan szeretetről van szó a versben! Több kutató vitatja, hogy János levelének ez a mondata miképpen került bele a szövegbe. Hiszen a jellegzetes jánosi látás szerint a Krisztus-hitben már végbement az ítélet (J 5,24), s a hivők átkerültek a „halálból", az Istentől való elszakadásból az örök életbe (1 J 3,14). Őskeresztyén eszkatológikus felfogást tartalmazó iratból dolgozta bele a szerző (Preisker)? Vagy a levélnek hagyományos gondolkozást képviselő átdolgozója szúrta be az „ítélet napján" hozzátételt, amely nélkül a mondat a keresztyén ember Isten előtt való jelenbeli bizakodó bátorságára vonatkozik (Bultmann)? Megállapíthatjuk, hogy a levél egyébként is át van szőve az őskeresztyén tanítás elemeivel, szerzője súlyt helyez a hagyomány folytonosságára, így a mondat mai formájában a szerzői szándék irányába vág. Jogosan értelmezzük a hivő ember mai helyzetére, amint bűnei között a végső ítéletre tekint, s belekapaszkodik a szeretet hármas tényébe, mely az egyetlen isteni szeretet sodró folyamához tartozik az életében. „mert amint ő van, mi is úgy vagyunk ebben a világban": Krisztusra utaló megállapítás, de csonka és kiegészítésre szorul. Van újszövetségi kézirat, amely így adja a szöveget: „amint ő feddhe215
