Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

(14) És mi láttuk és tanúságot teszünk, hogy az Atya küldte a Fiút a világ megváltójául. (15) Ha valaki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, az Isten benne marad és ő az Istenben. (16) Mi megismertük és hisszük az Isten hozzánk való szeretetét. Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten őbenne marad. A 4. fejezetnek egész hátralevő része egybetartozik, de az áttekinthető magyarázat érdekében mégis megszakítjuk a 16. vers végén. A gondolatmenet látszólagos kitérőknek ad helyet. Egyes gondolati elemek pedig visszatérnek, ismétlődnek. A gondolkozás vonalvezetése köröző mozdulat. A fordításunkban látható bekezdések (fentebb és a fejezet folytatásában) érzékeltetik a kisebb gondolati egységeket a nagy összefüggésen belül. A fejezet végéig terjedő hosszú szakasz (7—21. v.) szemléletesen mutatja, ahogyan a szerző a levél írása közben meditál, elmélkedik, s gondolatainak sodra egyre messzebb és mélyebbre viszi. Az előző fejezet végén érkezett el Isten akaratának összefoglalásához, a Krisztusba vetett hit és az egymás iránti szeretet parancsához (3,23). Mind a kettő a tévtanítókkal vívott küzdelmébe illeszkedik bele. Ennek nyomán először a Krisztusról szóló helyes vallástételt fejtette ki (4,1—6), s most következik a szeretetre történt felhívásának részletezése. Így is kezdi a szakaszt: „Szeretteim, szeressük egymást" (4,7). A továbbiakban négy jelenségnek vagyunk tanúi. Az egyik: egymás szeretetéről már szólott a levélben (2,7—11; 3,11—18), most továbbviszi a fejtegetését, újat mond. Már nemcsak szeretetre buzdít, hanem az Istenről és a szeretetről szólva olyan mérhetetlen magasságba emelkedik, amely páratlan az Újszövetségben. A másik: a szeretetről való gondolkodása közben újra meg újra Jézus Krisztushoz jut el, s ezért a szakaszba ismételten belefonódik a Krisztus-hit témája. A harmadik: hatalmas gondolathullámzásának eredményeként a szeretetben találja meg a keresztyén hitnek és életnek mindent magában foglaló összegezését. Az Istennel való közösség — mely a levél kiinduló tárgya — egyetlen fogalomban és valóságban, a szeretetben kapja meg igazi, végső kulcsát. És a negyedik: mégis megmarad a gyakorlati síkon; a szeretet élésére történő buzdítással nemcsak kezdődik, hanem azzal fejeződik is be a fejezet, s közben ismételten e gyakorlati cél felé mutatnak a mély gondolatok nyilai. 188