Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
azonban nem jelent bűjitelenséget (vö. 1,10). Hogyan egyeztethető össze ez a felfogás, mely szerint lehet úgy élnie a keresztyén embernek, hogy Isten előtt ne legyen önvádja, a reformátori felismeréssel a keresztyén ember maradandó bűnösségéről?! Erre a kérdésre visszatérünk a 22. vers magyarázata után. A „bátor bizalom Isten iránt" jellegzetesen szép és mély jánosi gondolat. A keresztyén ember nyílt, őszinte, bizodalmas belső magatartása Isten előtt, mely lehetővé teszi, hogy nyugodtan, félelem nélkül forduljon hozzá. A levél más helyén ez a lelkület Krisztus visszajövetelére készít fel (lásd a bibliai fogalom magyarázatát 2,28-nál), itt pedig a keresztyén ember imádkozó alapállását körvonalazza: Isten elé örvendező bizakodással vihetjük kéréseinket, amint a következő vers mutatja. (22) „.. . és amit csak kérünk, megkapjuk tőle". A „kérni" szó görög megfelelőjében benne cseng a bírni-akarás és az alázatos kívánás, vágyakozás. Jézus imádkozására éppen ezért soha nem használja ezt a szót az Üjszövetség. Mélyen emberivé teszi ez a jelentéstartalom a keresztyén ember kérő imádságát: belefér mindaz, amit elérni szeretne mindennapi életében, ami után vágyik, de nem a követelő igényesség, hanem a csendes óhaj jegyében. Ez az igazi jánosi viszonyulás a földi élethez: nem az élettől való elfordulás, aszketikus lemondás jellemző rá (amire esetleg 2,15—17 alapján következtetni lehetne), hanem az Istenhez forduló, örvendező, bizakodó imádság, mellyel a hivő ember életsorsának jobbulását, hiányainak és vágyainak betöltését kéri. Hétköznapi kéréseivel Istenhez forduló bátorságának, bizakodásának alapját így jelöli meg a levél: „mert a parancsait megtartjuk, és a neki tetszőket cselekedjük". A két megokolás azonos jelentésű: Isten rendelkezéseinek teljesítése és a tetszésére szolgáló élet ugyanaz. Az előző szókapcsolat jellegzetes jánosi mondás, az utóbbi az Ószövetség görög fordításából és a késői-zsidó irodalomból ismerős. Mindkettő egybehangzóan Isten erkölcsi akaratának cselekvésére vonatkozik a mindennapi életben. Ez a vers a kérő imádság reménységes gyakorlásának feltételéül az Istennek tetsző életet jelöli meg. János evangéliuma a bizodalmas kérés feltételeit másképpen fogalmazta meg: a Jézus „nevében" történő kérésre (14,13; 16,23—24) és a Krisztussal való közösségre (15,7) tette a hangsúlyt. Igaz, hogy az utóbbiban benne van a Jézusnak való engedelmesség is, különösen a szeretet 164