Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
(9) A gondolatmenet ebben a versben ér a legmerészebb tételig. Az itt mondottak szorosan összefüggnek az Istentől származás alap tényével. Isten „nemzésének" meghökkentő valóságképéből nő szervesen a vers minden megállapítása. Formálisan és tartalmilag egyaránt hangsúlyozza ezt a szöveg azzal, hogy visszanyúl az alapvető gondolathoz, az Istentől való származáshoz (2,29-ben találkoztunk már a fogalommal): „Senki bűnt nem. cselekszik, aki az Istentől származik". Kivételt nem ismerő megállapítás. (A görög szöveg itt is az előző szókapcsolatot használja: „mindenki, aki...") A megokolást, a magyarázatot is megadja: „mert az ő magja benne marad". Isten „magja" a nemzés gondolatához kapcsolódik. Hasonlat, amely azonban magasabbrendű valóságot takar: a hivő ember új létét maradandóan meghatározza Istentől való eredete. Isten saját lényéből adott a hivő embernek. Emberi mi voltába isteni valóság került. Egyszerűbben magyarázva: isteni erőket kapott. Ez a megállapítás csak más megfogalmazása a hagyományos őskeresztyén gondolatnak, mely Isten Lelkének vételéről és bennünk maradásáról szól. A hagyományos tanítással való azonosságot megerősíti az az írásmagyarázati tény, hogy a „mag" itt a Szentlelket jelenti (eltérően 1 Ρ 1,23-tól, ahol szintén a „mag" szerepel, bár más görög szóval, s Isten igéjére utal, amelynek „nemző", teremtő ereje van: az ember újjászületését eredményezi). Ε jelentés helyességét alátámasztja többek között, az azonos értelmű „kenet" (lásd 2,27-nél), továbbá Isten bennünk maradásának a Szentlélek vételével történő megokolása (4,13). Isten Lelke a hivő keresztyén emberben nem földi, nem emberi, hanem isteni valóság, mely áthatja egész lényét. Ebből következik a levélíró folytatódó gondolata: a keresztyén ember nemcsak „nem vétkezik", ez még csupán ténymegállapítást tartalmazó kijelentés, hanem „nem tud vétkezni, mert az Istentől származik". Ezzel elérkeztünk az egész levél legsúlyosabb, legtöbb problémát jelentő teológiai kijelentéséhez. Félreérthetetlenül állítja, hogy a hivő ember lényét annyira áthatja az Isten, hogy kizárt a bűn cselekvésének még lehetősége is. A keresztyén írásmagyarázat becsületességéhez tartozik, hogy ne próbálja ennek a mondatnak élét tompítani, értelmét elmosni, megváltoztatni, ahogyan nem egyszer történt. A levélíró roppant súlyos tételét eredeti, teljes értelmében vesszük, s erre keressük a magyarázatot. így nyomban elesik néhány magyarázati próbálkozás. Ilyenek: a ke134