Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

(6) „Senki nem vétkezik, aki őbenne marad." Ha Krisztus bűn nélkül való, az ő tisztaságában részesednek a vele közösségben élő hivők. Ez a logikai következtetés nem felszólítás, hanem megállapítás. A fordítottja is érvényes: „aki vétkezik, nem látta őt, nem is ismerte meg őt". Ha a keresztyén ember bűnt követ el, ez annak bizonyítéka, hogy nem volt Krisztussal igazi találkozása a hitben. Ezt jelenti a jánosi sajátos „látni" (lásd 1,1-nél). A „megismerni" szóval szintén a hit működésére utal (lásd 2,3-nál). A használt igealak mindkét esetben a múltat és a jelent egyesíti magában (perfektum): a vétkező keresztyének nem ragadták meg Krisztust a hitben, s ennek következményeként most sincsenek vele a hit és engedelmesség kapcsolatában. Az eredeti szöveg a vers mindkét megállapítását így kezdi: „mindenki, aki..." Nincs kivétel a szabály alól: a vétkezés feltétlen ismertetőjel. Állításának élességét nem lehet tompítanunk olyan félremagyarázással, hogy a Krisztusban hivő ember bűntelenségét a levélíró elvileg érti, mert itt éppen ellenkezőleg gyakorlati nem-vétkezésről szól. Azzal sem intézhetjük el az adódó teológiai nehézséget, hogy csak a Krisztussal való közösség pillanataira vonatkoztatja megállapítását, mert semmi jele nincs, hogy a „nem vétkezik" jelen ideje villanásszerű, pillanatnyi helyzetet jelentene a hit forró élményeinek időpontjában. Sőt az igealak folyamatos, tartós cselekményt jelöl, s a „Krisztusban maradni" fogalmához is hozzátartozik a tartósság. De olvassuk tovább a szakaszt! (7) „Gyermekeim, senki tévútra ne vezessen titeket." A meleg megszólítás lelkipásztori hangúvá teszi a dogmatikus keménységgel pattogó gondolatsort. A hozzáfűzött intés pedig megvilágítja, hogy a szakasz éle az olvasókat fenyegető, megtévesztő hamis keresztyén tan ellen irányul. „aki az igazságot cselekszi, igaz az". Nincs semmi okunk annak feltételezésére, hogy Pál apostol megigazulástanának félreértése ellen szól a levélíró, amint Jakab levelében valóban ez történik (Jk 2,14—26). Ellenben a gnosztikus keresztyénekkel folytatott vitába ágyazódik bele az újabb mondat is, s az előző „nem vétkezik'-megállapítást pozitív oldalról világítja meg. Csak aki teljesíti, amit Isten kíván tőle — ezt jelenti az „igazság cselekvése" —, az mondható „igaz" embernek, tehát olyannak, mint amilyennek Isten akarja. Ismét Krisztus szolgál ennek mintájául (2,29) és a tétel igazolásául: „amint ő igaz". A jelen idejű fogal131