Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

folytán jött életre. Isten lénye olyan mélyen meghatározza a hivő ember személyét és magatartását, hogy mintegy magától követ­kezik Isten akaratának cselekvése az életében, Jézushoz hason­lóan, de ez nem megy erkölcsi erőfeszítés nélkül. Ezért az egész mondatnak felszólító jellege van. Nem kell részleteznem, meny­nyire beleillik ez a gondolat az Üjszövetség egészébe, s mennyire hasonlít — csak más képzetek alkalmazásával — Pál apostol eti­kájához. (3,1) „Nézzétek, mekkora szeretetet ajándékozott nekünk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveztetünk, és azok vagyunk." Ez a mondat a legjobb magyarázat az „Istentől nemzés" előző fogalmára. Azt fejezi ki az újszerű képzettel a levélíró, hogy Isten nemcsak adoptált, gyermekeinek fogadott minket, ahogyan azt a korábbi újszövetségi iratok hangsúlyozták, hanem ennél többről van szó: lényegszerűen Isten gyermekei vagyunk. Ezzel azonban nem lett isteni természet részesévé a hivő. Ezt a félreértést a kö­vetkező vers teljesen kizárja. A keresztyén ember valóságos is­tengyermekségét a benne megmaradó „kenet" (lásd 2,20-nál), il­letve az Isten „magja" jelenti (erre 3,9-nél térünk vissza). A hivő emberben az „isteni" nem ő maga, az új énje vagy természete, hanem a benne lakozó Szentlélek. Egybecsendül ez a jánosi gon­dolat Pál apostol szavával: „... fiúság lelkét vettétek, amellyel kiáltjuk: Abba, Atyánk! Maga a (Szent) Lélek tesz tanúságot a lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk" (R 8,15—16). Ebben a tényben Isten irántunk való nagy szeretete jelentke­zik. Az ő szeretetét kaptuk ajándékba istengyermekségünkkel. Isten szeretete mozgatta a titokzatos és mégis valóságos, ezen a földön végbement folyamatot, amelynek eredményeként Isten gyermekei lettünk a hitben és a szeretetben. Sőt Isten szeretete hatja át a kezdet folytatását is, az olvasók jelenét. Isten gyerme­kének lenni annyit jelent, mint Isten szeretetében részesülni. Az „ajándékozott" (adott) szó görög igealakja múltbeli cselekményt jelöl, amelynek hatása a jelenbe ér. A vers arra figyelmeztet, hogy akik megtapasztalták Isten szeretetét, ámuljanak el rajta hála­adó lélekkel, és töltse meg őket annak boldogító tudata. Ebbe az irányba mutat a gondolatmenetben zárójelbe kíván­kozó rövid megjegyzés: „Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt". Az Istentől származásnak nincs külső is­mertetőjele. A hivő keresztyének egzisztenciájában végbement 125

Next

/
Thumbnails
Contents