Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

illeszkedik. Ezen a téren rokonságot mutat a pásztori levelek lá­tásával. Az idők végére a keresztyén gyülekezetek területén fel­lángolt téves tanítás figyelmeztette a pásztori levelek íróját (1 Τ 4,1. 2 Τ 4,3). Ezeket a leveleket nem nagy idői távolság választja el János leveleitől. Tanulságos betekintést nyújtanak a fiatal egy­ház késői kritikus időszakába. Nem külső események, hanem belső válság élesztette fel Krisztus vissza jövetele közeli várásá­nak régi, őskeresztyén szikráját. Más kérdés, hogy ez az apokaliptikus mozzanat miként ma­gyarázható a jánosi gondolkodás területén. Noha János evangé­liumában is hallunk az eljövendő feltámadásról és ítéletről (J 5,28—29), a hangsúly mégis a jelenre esik: a Jézus Krisztusról szóló igehirdetésben és az őt elfogadó hitben már most végbe­megy Isten végső ítélete, s megkezdődött az örök élet (J 5,25); a megdicsőült Krisztus jövetele elsősorban a Szentlélek munkájá­ban, a Szentlélektől áthatott gyülekezeti igehirdetésben válik va­lósággá. A jelenben megvalósuló eszkatológiával találkozunk Já­nos első levelében is (3,14; 5,13). Ugyanakkor a levél a hátralevő üdvesemények várására jóval nagyobb súlyt helyez, mint János evangéliuma. Sőt Krisztus vissza jövetelének idői közelsége is je­lentkezik a levélben, amint a most tárgyalandó verseken kívül másutt is észrevesszük (különösen 2,28-ban). János első levelében egyensúlyba kerül a jelenre és a jövőre vonatkozó keresztyén eszkatológikus szemlélet. A levélben a két­féle eszkatológiának. ha nem is szintézisét, de legalábbis egybe­dolgozását kapjuk. A jelenben, az ige hallgatásában, a Krisztus­hitben megvalósuló ítélet és örök élet mellett felcsillan határo­zott fénnyel, amit a keresztyén reménység a jövőtől vár: a végső feltámadás és az eljövendő teljesség. Sajátos példa a levél arra az apokaliptikus feszültségre is, amelyet a történelemnek — itt az egyház történetének — válságos pillanatai hoznak elő az őske­resztyén hagyomány mélyéről: a levélíróban azért lobban fel az „utolsó óra" tudata, mert a keresztyénségen belül támadt súlyos jelenségek, a keresztyén hit eltorzulása, a gnosztikus tévtanítók előrenyomulása a hivő szem előtt a végső események előjeleinek hatottak. (18) „Gyermekeim" — a már ismert bizalmas, meghitt lelki­pásztori megszólítás. ..Utolsó óra van": a világ végső idejét éli a levélíró szerint. A záró időszakra az antikrisztusról szóló keresz­104

Next

/
Thumbnails
Contents