Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

vább vagy finomabb formában, bűnös tárgyú vágyak hajtóereje, sem önző és hiú életmód. A világ és a földi élet múlandósága közepette, Isten akaratának a Krisztus-hitben és engedelmességben történő elfogadása nyomán, az ember a halálon is diadalmas igazi élet, az örök élet részese. KITEKINTÉS Nemzedékek az egyházban Minden időben, ma is, három nemzedék él a gyülekezetekben: a fiatalok, a felnőttek és az öregek. A nagyszülők, szülők és gyermekeik. A legtöbb családban is így van, s ahogy a családban jelentkezik a nemzedékek problémája, a gyülekezetben és az egyházban is megfigyelhető. A családban sokszor úgy jelentkezik, hogy a szülők nem értik meg a fiatalok szokatlan életstílusát. A gyülekezetben inkább úgy, hogy a fiatalok előtt furcsává válik a nagyszülők kegyessége, s idegenné az apák kortársainak igehirdetése. Nem életkor kérdése, mégis a nemzedékváltás jele az egyházban, hogy sokan idegenkedve fogadták az új teológiai gondolatokat. Azokat is, amelyek világviszonylatban jelentkeznek és forrnak; de azokat is, amelyek hazánk protestantizmusának felismerései abban a helyzetben, amit a keresztyénségnek és a szocializmus új állami, társadalmi és gazdasági rendjének találkozása teremtett. A gyülekezetben mindhárom élő nemzedéknek megvan a külön szerepe és igénye. Az öregek szerepe az örökség őrzése. Ahogyan egy idős néninek kezében naponta kinyílik régi imádságos könyve, amint hűségesen ott ülnek öregjeink a templompadokban, közülük van a legtöbb úrvacsorázó, s jövedelmükhöz képest legtöbbet áldoznak az egyházért —, mindezzel ők az ősök hitének, egyházszeretetének hordozói. Egyházunk múltját kéviselik, amely több évszázados küzdelmet jelentett a Habsburg és katolikus elnyomással. Ök a hősi múlttól megacélozott evangélikus öntudatban nőttek fel. Az evangélikus múlt letéteményesei a gyülekezetekben az életük alkonyán járó hivő öregek. 100