Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

Ezékiel - az író, a költő, a reménység és az élet prófétája

Kitűnő, német és magyar kutatók munkáival, véleményével megismerkedve írja le a maga drámaírói tevékenységét megalapozó véleményét, megelőlegezett indoklását: „Mi lenne ennek a több mint egy évszázadra nyúló népdrámának az abroncsa? 1. Az ország, a földhöz kötött nemzet fokozatos pusztulása. Hosea korában még Izrael királysága is megvan, Ézsaiás idejére már elpusztult, Júda is csak megaláztatás s területi veszteség árán menekül meg az asszíroktól. Jeremiás a fogság előestéjén szól, s még megéri a fogságot, Ezékiel a fogságba vetettek első csoportjával kerül Babilonba, s Jeruzsálem eleste oldja meg némaságát. 2. Az isteni irgalomba vetett hit fordított parabola pályája. Hosea még azt hiszi, Isten éppúgy megszánja a feslett, parázna Izraelt, mint ő rabságra eladott feleségét. Ézsaiás már tudja, hogy új nemzethasadás előtt állnak, de most nem az Észak válik el a Déltől, hanem az Istenben bízók, Sión jámbor szegényei, a 'maradék', a kárhozatba menőktől. Jeremiás már csak az istenítélet közelgő robaját visszhangozza. Ezékiel megéri a végső pusztulást s ezzel az új reményt Isten szánalmában. 3. A helyhez kötött Isten fölszakadása a zsidó földből: Jahve gyökereinek szárnyakká alakulása. A darab Jeremiás jelenetéig állandóan közeledik a templom kapujához. A Hosea részében a távoli s szinte pánizraelita hagyományokban nevelkedett prófétát s népi környezetét látjuk. Ézsaiás már Jeruzsálemből szól, s hittétel számára a templom megvíhatatlansága. Jeremiás a templom kapuja előtt kiáltja a templom pusztulását. Ezékiel az Eufrátesz csatornája mellett, a füzeknél ígér új, pompásabb templomot, a népek fölé épült új Jeruzsálemet. S miközben Salamon temploma ekképpen eltűnik: Isten is átalakul helyi istenből a csillag Seregek Urává, majd minden nép urává, a zsidó nép pedig bűnbe esett népből a bűnhődés s megtisztuláson át egy nemzetekbe szétszórt s nemzetek fölötti nemzetté." Szinte irigykedve másoltam le ezeket a sorokat s egy kissé megkeseredve: vajon ki látta így, ilyen tisztán és helyesen az említett négy próféta és a történeti események olyan valóságos „ívét", amit Németh László - az „egyszerű, az érdeklődő és nem éppen hívő" bibliaolvasó - felismert. Nagyon kevesen voltak ilyenek és még kevesebben azok, akik a maguk idejében - az ötvenes évek egész nemzetünket, népünket 5