Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

A saskeselyű és a cédrusfa 17. fejezet

A saskeselyű és a cédrusfa 17. fejezet Ez a példázat megragadó művészi eszközökkel mutatja be Cidkijjá király és vezéreinek eljövendő sorsát. A költő-próféta hasonlatai a héber líra legszebb gyöngyszemei közül valók, és itt is azt szolgálják, hogy a bekövetkező ítélet visszavonhatatlan komorságát fejezzék ki, húzzák alá. Ezékiel a példázat hasonlatait maga magyarázza meg, nem hagyva lehetőséget arra, hogy bárki is félreértse azokat, és teszi ezt úgy, hogy ezzel előfutára lett Jézus Krisztusnak. Annak a Jézus Krisztusnak, aki példázatokkal tanította az övéit úgy és olyan módon, hogy azok önmagukat magyarázták s így mindenki számára érthetőek voltak, mindmáig érthetőek maradtak. Van azonban ennek a fejezetnek néhány sora - a befejező rész -, amely már nem Cidkijjá királyra és vezéreire vagy népére vonatkozik, hanem túlmutat önmagán. Túlmutat önmagán úgy, hogy egy távolabbi eljövendő időről - az idők teljességéről Jézus Krisztusról prófétál: 17,22-24: (22) „így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen. (23) Izráel magas hegyén ültetem el, hogy ágat növeljen, és gyümölcsöt hozzon. Pompás cédrus lesz majd, amelyen lakik mindenféle madár, mindenféle szárnyas lakik lombjai árnyékában. (24) Akkor majd megtudja a mező minden fája, hogy én, az ÜR, teszem alacsonnyá a magas fát, és magassá az alacsony fát. Én szárítom ki a zöldellő fát, és én teszem virulóvá a kiszáradt fát. Amit én, az ÜR, megmondok, azt meg is teszem!" S mindezt az Úr meg is cselekedte - a Golgotán cselekedte meg. 105