Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
III. Jézus Galileában
-egyszer Keresztelő János tevékenységéről. Az a szó, amit erre használ, semmiképpen sem jelent bírálatot vagy helyreigazítást, hanem bátorítást és biztatást, sőt a mellette álló ige szerint lényegileg evangéliumhirdetés volt. Ez a prófétai szolgálat töltötte be életét. Heródes esetére egészen más szót találunk: megrótta botrányos házasságtöréséért. Nem tudjuk, hogy ezt Heródes előtt személyesen vagy távollétében a nép előtt tette-e. De jellemző, hogy Josephus, aki szintén megemlékezik Keresztelő János elfogatásáról (A 18:5,3), nem tesz említést erről az esetről, nyilván azért, mert nem lett köztudomásúvá. Ez feltétlenül figyelembe veendő, ha mint kivételes esetet ezt is belesoroljuk Keresztelő János prófétai szolgálatai közé. 2. JÉZUS MEGKERESZTELÉSE ÉS CSALÁDFÁJA 3,21—38 (21) Történt, hogy amikor megkeresztelkedett az egész nép, és amikor Jézus megkeresztelkedése után imádkozott, megnyílt az ég, (22) leszállt rá a Szentlélek testi formában, mint egy galamb, és hang jött az égből: „Te vagy az én szeretett fiam, benned gyönyörködöm!" 1 (2?) Maga Jézus, amikor kezdett, mintegy 30 éves volt, és fia volt, ahogyan gondolták Józsefnek, ez pedig Élié, (24) ez Mattháté, ez Lévié, ez Melkié, ez Jannaié, ez Józsefé, (25) ez Mattathiásé, ez Amósé, ez Náumé, ez Eslié, ez Naggaié, (26) ez Maáthé, ez Mattathiásé, ez Sémeié, ez Jóseké, ez Judáé, (27) ez Joanáné, ez Résáé, ez Zorobabelé, ez Salathiélé, ez Nérié, (28) ez Melkié, ez Addié, ez Kósámé, ez Elmadamé, ez Éré, (29) ez Jézusé, ez Eliezeré, ez Jórimé, ez Mattháté, ez Lévié, (30) ez Simeoné, ez Judáé, ez Józsefé, ez Jónámé, ez Eliákimé, (31) ez Meleáé, ez Ma'tatháé, ez Náthámé, ez Dávidé, (32) ez Jesséé, ez Jóbédé, ez Boázé, ez Sáláé, ez Naaszszoné, (33) ez Aminádábé, ez Adminé, ez Amié, ez Esrómé, ez Fáresé, ez Judáé, (34) ez Jákobé, ez Izsáké, ez Ábrahámé, ez Tháréé, ez Náhóré, (35) ez Serüké, ez Réúé, ez Pelegé, ez ITéberé, ez Séláé, (36) ez Kainamé, ez Arpaksádé, ez Sémé, ez Noéé, ez Lámeké, (37) ez Mathusáláé, ez Enóké, ez Járedé, ez 77