Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

II. Az evangélium, kezdete

Ellenmondásnak kitett jel 33—35. Miközben Simeon rabbinista szokás szerint áldást mond Máriára és gyermekére, kitűnik, hogy milyen mélyen átlátja a hit belső problematikáját. Mária és Erzsébet találkozása, a némán mutogató Zakariás, Mária a bepólyált gyermekkel, pásztorok a mezőn, a jászolban fekvő gyermek, istenfélő család a templomban: nagyon idillikusnak látszó történetek sorozata, amely akkor éri el csúcspontját, amikor a fél lábbal sírban álló Simeon karjára veszi a kisgyermeket. Ezt az idillikus értelmezést azonban éppen ezen a ponton teszi lehetetlenné Simeon szava, amelyben megszólal az evangélium keményen reális hangja. A Jézus Krisztusban való hitre nem lehet töretlen úton, belső krízis nélkül eljutni. Simeon emlékeztet arra a becses kőre, amely Ézsaiás szerint Izráelben állíttatott fel: aki beleütközik elesik, de aki hisz benne, az nem szégyenül meg (Ézs 8,14; 28,16). Jézus megjelenése a világban szintén azt jelenti, hogy sokan elbuknak és talpra állnak általa. Elbuknak farizeusok és írástudók, de talpraállnak vámszedők és bűnösök. Hátat fordít neki a gazdag ifjú és új életet kezd Zákeus. Nincs sima út a hit felé, mert Jézus minden elképzelésüket meghaladó módon jelenik meg. Ezt szemlélteti a másik kép: az ellenmondásnak kitett jel. Nem idegenek és távolálló népek, hanem a jelkívánó Izráel mond ellene. Jelen mindig az isteni hatalom és erő megnyilatkozásának jelét értették. Ezért mondtak ellene annak, hogy a bűnöket megbocsátó és az evangéliumot hirdető, mindig szolgáló Jézus volna az Isten jelenléte népénél. Megbotránkozott ezen minden tanítványa is, mert nem tudták megérteni, hogy Jézus büntetlenül hagyja a samaritánus falut, hogy uralkodás helyett szolgál, és hogy az utolsó pillanatban sem használja isteni erejét szabadulására, hanem vállalja a kereszthalált — erre utal a kardról szóló hasonlat. Nem tudták hinni, hogy Isten ennyire szereti az embert, és ennyire az ember megtartásáért cselekszik mindent. De így, az ellenmondás közben lepleződik le az emberi szív indulata. Jézus megjelenése mélyen belevág az ember életébe. Élére állítja azt a kérdést, hogy az ember nélkül akarjuk-e szeretni az Istent, vagy Istennel akarjuk-e szeretni az embert. Ezen fordul meg az, hogy részesei leszünk-e annak az üdvösségnek, amelyet Jézus hozott a földre. 68