Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

VII. Jézus feltámadása

dása mellett- Az asszonyokat tanácstalanságukból két férfi megjelenése mozdította ki. Lukács ezzel azt mondja, hogy Istentől kaptak kijelentést. Erre mutat a férfiak fénylő ruhája (5,29; 10,18; 11,36; 17,24). Első szavuk közmondás: „Miért keresitek az élőt a halottaknál?" Akkor szokták ezt mondani, ha valaki egészen eltévesztett valamit. Itt is erről van szó. Az asszonyok lekéstek. Elmaradtak az események után. De ez a lemaradásuk mindennél világosabban mutatja, hogy nem a feltámadástörténet született a feltámadáshitből, hanem megfordítva: a feltámadáshit született a feltámadás ténye alapján. Ezután elhangzik a tény kijelentése: „Nincs itt, feltámadt." Egyelőre az asszonyok nem láthatták, de emlékezniük kellett Jézus ígéretére, hogy az Emberfiának kell keresztre feszíttetnie és harmadnapon feltámadnia (9,22). A „kell" szó azt jelenti, hogy így volt Isten tervében. Az asszonyok visszaemlékeztek Jézus szavára, hiszen követői voltak Galileától kezdve (8,1—3). Eddig azonban nem gondoltak az ígéret végére. Lukács szereti hangsúlyozni, hogy Jézus szenvedése és halála nem a végső pont, hanem átmenet a feltámadás és a megdicsőülés felé. Az asszonyok hírt adnak mindenről a tanítványoknak, de ezek fecsegésnek tekintik beszédüket, és nem hisznek nekik. A tanítványok nem hiszékenységük miatt hittek később a feltámadásban. Reális emberek voltak. Péter sem hitt az aszonyoknak, de utána járt a híreknek, és megvizsgálta a sírt. Azokat a vászoncsíkokat látta, amelyekkel a halottat körülkötötték. Ez nem vallott sírrablásra, de más magyarázatot sem tudott rá, és csodálkozott magában az eseten. Az első húsvéti történet ezzel a bizonytalansággal végződik. De sokatmondó bizonytalanság az, hogy sem az üres sír, sem Jézus ígérete nem volt elég a húsvéti hithez. 2. JÉZUS MEGJELENIK AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOKNAK 24,13—35. (13) És íme, ketten közülük azon a napon mentek egy faluba, amely hatvan sztadienra van Jeruzsálemtől, és neve Emmaus, (14) és beszélgettek egymással mindezekről az eseményekről. (15) És történt, hogy miközben beszélgettek, és 359