Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

VI. Jézus szenvedése és halála

Ugyanez volt a római hatóságok kérdése is, amikor a keresztyénség ügyével találkoztak. Meg kellett tehát magyarázni, hogyan jutott a keresztre. Jézus elfogatásának története különösen alkalmas ennek megvilágítására, és Lukács tudósításán érződik is ez a szándék. Jézus elfogatását saját tanítványa teszi lehetővé: egy a tizenkettő közül. Rendezetlen csoporttal jön: nem keltette a hivatalos küldetés benyomását. Ezt még hangsúlyozza azzal, hogy Jézust meg akarja csókolni. Ez szokásos volt, a tisztelet és szeretet jeleként. Jézus szemére veti képmutatását. Az Emberfiáról szól, és ezzel figyelmeztet arra az ellentmondásra, amely a tanítványa részéről történő megaláztatása és eljövendő dicsősége között feszül. Nincs szó arról, hogy a csók megtörtént. Lukács idejében a keresztyén gyülekezetek ünnepélyes csókkal köszöntötték egymást az istentiszteleteken. Nem tudták elviselni ennek a szokásnak a meggyalázását Júdás részéről. A tanítványok Jézus szavára kapnak észbe: korábbi szavát félreértve (22,38), kardot rántanak, és levágják a főpap szolgájának fülét. Üjra érezteti Lukács: Jézus környezetében nem gondoltak ellenállásra. Az egyetlen kardvágás a váratlan helyzetben meggondolatlanságból és félreértésből történt. Jézus ezt is azonnal leállítja. Erre a jelenetre azonban előlépnek a jeruzsálemi szinédrium tagjai, a nép vezetői. Most tűnik ki, hogy ezek állnak a rendezetlennek látszó csoportok mögött. Erről is csak Lukács beszél így, mert szerinte nem a nép, hanem akkori vezetői bűnösök abban, hogy Jézust elfogták. Jézus szava céloz arra, hogy gonosztevőként és lázadóként fogták el. Látszólag jogos a keresztrefeszítése. De az ő mozgalma nem titkos mozgalom: napról napra nyilvánosan tanított a templomban, bármikor elfoghatták volna. Szándékosan úgy rendezték meg elfogatását, mintha titkosan bujkáló és lázító zélóta vezér lett volna. Jézus záró szava rávilágít az egész esemény hátterére. A sötétségben törnek rá, ez mutatja, hogy a sötétség erőinek eszközévé lettek a nép vezetői Júdással együtt (22,3). Lukács nem szól a tanítványok meneküléséről. Nem volna okuk rá, mert nem gonosztevők és lázadók. Jézust azonban elfogják, mint valami rablót. Nem is gondolták, hogy így teljesedik be az Úr Szenvedő Szolgájáról szóló prófécia, amelyet Jézus előbb idézett: ,,És törvényszegők közé számíttatott." (22,38) 332