Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
V. Jézus Jeruzsálemben
hanem az ősgyülekezettől származik, és azt a várakozást fejezi ki, hogy még az első keresztyén nemzedék megéri az idők végét. Egy eset még lehetséges: ,.Minden meg nem történik" nem foglalja magába az Emberfia eljövetelét, hanem azokat a történeti eseményeket, amelyekről Jézus beszédének első fele szól (21,7—24). Ezeket valóban átélte az első nemzedék. Jézus végül szembeállítja az elmúló világgal az ő beszédét, amely nem múlik el. A zsidóság számára csak ez a kijelentés volt elképzelhető: Jézus evangéliuma tehát Isten törvényével kerül párhuzamba, sőt Istennek azzal az igéjével, amely által a világ lett. Jézus igéje átfogja a jelen és az eljövendő világot. Ezért mondja, hogy aki hallgatja és cselekszi az épít szilárd alapra (6,48). Vigyázzatok! 34—36. Lukács befejezésül külön anyagából olyan igéket állít össze, amelyek „ama nap" bizonytalanságáról szólnak, és ezért állandó vigyázásra szólítanak fel. Tartalmilag hasonlóan fejeződik be Jézus beszéde Márknál és Máténál is. De míg náluk részletes példázatokat találunk, addig itt egy egészen új hasonlatot. „Ama nap" úgy jön el, mint ahogyan a hurok kapja el a vadat. Éppen akkor, amikor az ember legkevésbé számít rá. Ebből kettős figyelmeztetés következik. Egyrészt nem merülhet bele Jézus követője sem a világ élvezetébe, sem a világ gondjaiba. Ismerjük ezt a figyelmeztetést Jézus korábbi beszédeiből (12,13—59; 16,1—31). Másrészt a kitartó imádkozásra szólít fel: erről is többször beszélt Jézus éppen a keresztyén reménységgel kapcsolatban (11,1—-13; 18,1—8). Aki hallgat erre a figyelmeztetésre az remélheti, hogy megáll az Emberfia előtt. Így függ össze a keresztyén élet ebben a világban és a keresztyén reménység az eljövendőre. 9. JÉZUS A TEMPLOMBAN 21,37—38. (37) Nappal a templomban tanított, éjjel pedig kiment, és azon a hegyen tartózkodott, amelyet Olajfák hegyének neveznek. (38) És az egész nép korán reggel nála volt a templomban, hogy hallgassák. 313