Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

V. Jézus Jeruzsálemben

resztyénség a zsidóságból nőtt ki, nem tudtak azonnal és minden tekintetben szabadulni az ő vallásos elképzeléseiktől és reménységeiktől. Hatott és problémát okozott az őskeresztyénségben is az az egykorú zsidó teológia, amely rendkívüli történeti eseményekben kereste és látta az utolsó idők jeleit. Ilyen események voltak a messiási mozgalmak és felkelések, amelyek a politikai helyzet változása szerint szinte állandóan izgalomban tartották a közvéleményt. Mivel az akkori zsidó teológia szerint a messiás eljövetelét a szenvedések és üldözések ideje előzi meg, az őskeresztyénséget is kísértette az a gondolat, hogy Jézus visszatérésének előjeleit lássa azokban az üldözésekben, amelyek az első keresztyénséget a zsidóság részéről érték. Nagy megrázkódtatás volt Jeruzsálem ostroma és pusztulása 70-ben. Jézus prófétált erről, mint Isten ítéletéről, és ezt tévesen szintén az utolsó idők kezdetének érthették (19,39—44). A keresztyénség híven őrizte Jézusnak azt a szavát, hogy eljövetelének napját senki sem tudja. Mivel azonban a zsidósággal együtt élték át ezeket az eseményeket, minden alkalommal szembe kellett nézniük azzal a kérdéssel, hogy nem jött-e közel ,,az a nap". Lukács a második nemzedék teológusa és az első egyháztörténész mindezekre az eseményekre visszafelé tekint. Abban a keresztyénségben nőtt fel, amely végigharcolta az első nemzedéknek ezeket a problémáit. Eközben tisztázódott az ő teológiája is. Páratlan éleslátással építi fel történetszemléletét és eszhatológiáját arra a tényre, hogy Jézus bizonytalanul hagyta visszajövetelének idejét, és hogy előjel nélküli, váratlan visszatéréséről beszélt. Világosan látta, hogy ha Jézus váratlanul és előjelek nélkül tér vissza, akkor az emberiség története az utolsó pillanatig, a megszokott rendjében halad előre, és a történeti eseményekből nem lehet következtetni Jézus visszatérésére (12,34; 17,26—30). Ez a Jézus tanításával egyező látása érvényesül ennek a beszédének a formába öntésénél, amelyet Jézus jeruzsálemi működésének végén mondott el. Ezt a 'beszédet Márk és Máté is leírják, de az eltérések mutatják, hogy az egyes igék megfogalmazásán rajta van az őskeresztyénség élményeinek a nyoma. Lukács világos történeti és teológiai látással rendezi ezt az anyagot. Határt von a történeti események és az utolsó idők között, és eszerint rendezi egymás után Jézus szavait. Először azokat az igéit 306