Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

Jézus mondani? Először is ezzel felel a közbeszólásra. Az emberek nem is akarnak olyan nagyon bejutni Isten országába. Szépnek képzelik, de ha rákerül a sor, minden mást elébe helyeznek. Ügy hangzik a példázat, mintha azt akarná Jézus, hogy lemondjunk mindenről. De hasonlóan kemény szavakkal már többször találkoztunk, és megállapítottuk, hogy Jézus ezekkel lelkileg szabaddá akar tenni az anyagi javaktól, és fel akar szabadítani az áldozatot is vállaló szolgálatra (12,29— 31). Nem beszél tehát az anyagi javak vagy a házasság ellen, de nem engedi, hogy ezeket tekintsük életünk céljának, és úgy élvezzük, hogy szembekerüljünk Isten akaratával. Ebben a példázatban még egy külön megfigyelést is kell tennünk ezzel kapcsolatban. Jézus jó előre meghívottakról beszél, akiknek úgy kellett volna intézniük dolgaikat, hogy ne ütközzék a hívással. Itt tehát arról van szó, hogy aki hallgatja Isten igéjét, és így elhívást kap Isten országába, annak úgy kell rendeznie családi és anyagi ügyeit, hogy egyezzen Isten igéjével. Ha pedig nem, akkor úgy jár, mint azok a meghívottak: mindennapi életük megoldatlan problémái miatt szembekerülnek Istennel. Észre kell vennünk a példázat történeti hátterét is. A jó előre meghívottak Izráelt képviselik, akik az atyáknak adott ígéretekkel és a Mózes által kapott szövetséggel elhívást kaptak Isten országába. Amikor azonban Jézus meghirdeti Isten országának eljövetelét, akkor különféle emberi szempontok és kötöttségek miatt nem hallgatnak rá. Űjra a keresztyénségre is kell gondolnunk, vajon levonta-e mindennapi életére és szolgálatára a következményeket abból, hogy meghívása van Isten országába? Kényszeríts bejönni! 21—24. Jézus folytatja a példázatot. A házigazda még kétszer kiküldi szolgáját. Először behívja a város szegényeit és elesettjeit, éppen azokat, akiknek meghívására Jézus az előző szakaszban szólítja fel vendéglátó házigazdáját (14,12—14). Azután begyűjti a környékről is mindazokat, akiket csak talál, a meghívottakat pedig kizárja. A példázatnak ebben a második részében még jobban kivehető a történeti háttér, mint az elsőben. De az azonosítást kissé zavarja az, hogy kétszeri pótmeghívásról van szó. Ezek közül az első Jézusra vonatkoz237